2018. Július 17. Kedd Endre, Elek napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - HortobágyA nap képe A Farkas család blogja Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Futásról két kerékre
2018-07-16 11:32:22

Az elmúlt hetek nem a futásról szóltak, de az edzéseket igyekeztem tartani. Évek óta tervünk volt ugyanis, hogy körbe kerüljük bicajjal a Balatont... Sosem gondoltam, hogy két gyerekkel fogok nekiindulni egy ilyen útnak, de az élet már csak ilyen...

Asszonyok írják

2018-07-16 11:32:22

Az elmúlt hetek nem a futásról szóltak, de az edzéseket igyekeztem tartani. Évek óta tervünk volt ugyanis, hogy körbe kerüljük bicajjal a Balatont, de ez mostanáig váratott magára. Sosem gondoltam, hogy két gyerekkel fogok nekiindulni egy ilyen útnak, de az élet már csak ilyen: gyakran tartogat meglepetéseket. Mint ahogy azzal is meglepett, hogy az úton én húzhattam végig a gyerkőcöket a cuccunk egy részével együtt. Indulás előtti este derült ugyanis ki, hogy csak az én bringámra tudjuk rögzíteni az utánfutót.  Persze rögtön jött az ötlet: cseréljünk kerékpárt? De sajnos férjem bringája mérete és férfi vázas volta nekem kicsit sem volt kényelmes. Így aztán maradt a nem tervezett verzió: én kezdtem húzni a rakományt.

Voltak szakaszok, ahol le kellett állni és gyalog tolni a szerelvényt, de ez kb egy-két kilométernyi táv volt összesen a 220-ból. A maradékon bizony én küzdöttem végig magamat és voltak igencsak kemény, emelkedős etapok is benne. De annál nagyobb megkönnyebbülés volt aztán sebesen suhanni lefele a lejtőn és boldogan kacagni bele a süvítő szélbe: “Suhanuuuunk!” Leírhatatlan élmény volt, most is mosolyra görbül a szám, ha visszagondolok ezekre a pillanatokra.

Badacsonyig volt kemény a túra, ott volt egy pihenőnapunk, majd újult erővel kerekeztük végig a tó másik felét is. Fantasztikus napok voltak, és bár a futás kimaradt, azt hiszem a combizmok, na meg a kitartásom igencsak fejlődtek ezalatt.

Na de ideje a futást is visszahozni a mindennapokba, hiszen alig két hónap is rajtol a Wizzair. Bevallom, most épp kicsit parázós időszakomban vagyok… Időközben kiderült, hogy új útvonalon, szinte végig a rakpartokon fogunk futni, ami eléggé ijesztő számomra… A kondimat visszavetik a kihagyások, a vakáció és két gyerek mellett nagyon nehéz tartani az edzéstervet… De semmiképp nem adom fel, edzem, ahogy csak tudok és remélem, hogy szeptemberben is szerzek majd suhanós, mosolyra fakasztós pillanatokat magamnak. (Írta: Flachné Asztalos Judit)

Judit a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként edz és fut. Kérlek, segíts Te is, hogy elérjem célom: fogadj örökbe egy kilométert, vagy akár csak néhány métert a futásomból! elmenykulonitmeny.hu/jotekony-sportolo


2018-07-11 12:09:31


   Azzal a nagy tarisznyával
       hova, merre kicsi lány?

  Világlátni. Messzeségbe.
       hogy kopjon csak a csizmám.

  Van-é benn a tarisznyában
       forrás víz és pogácsa?
Útsegítő, szép meggyfa bot,
       ha a lábad fáradna?

  Van pogácsa, van forrás víz,
         a kezemben itt a bot
Kigondoltam hova, merre
         mindent látni akarok.

  Tudod-é, hogy lesz majd sárkány?
         hét fejével csak rád vár.

  Tudom bizony, csak hagy várjon.
         erős hittel, éles szóval,
mindhét fejét ÉN levágom.

  Itt egy pénz. Tedd tarisznyádba
         csak lyukas garas jól tudom
de száz aranynál többet ér
          ha ránézel majd az úton.

És a csokor a kezedben
          ugyan minek kicsi lány?

  Minden szirmot elpergetek,
          ott hagyom hogy vezessenek,
ha fáradok, visszanézek
          és ezeken hazatérek.

Akinek ballagott már érettségiző gyermeke, abban reménykedek, hogy érti mit akar mondani ez a párbeszéd.
Érti: az "ide nekem az oroszlánt is" hevületét a ballagónak, aki alig várja, hogy a nagy úton csak: "hagy kopogjon a csizmája"
Érti: a szülő, aki félti a ráváró akadályoktól a gyerekét, aki látja az esetleges hétfejű sárkányokat, de reménykedve hiszi, hogy az ő gyereke "mindhét fejét levágja".
Érti: hogy még kell figyelmeztetni a gyermeket testi-lelki útravalóra még kell tenni pénzt a tarisznyába, ha még lyukas garassá válik is, és hiszi, hogy a szórt szirom majd hozzá haza vezeti.

Hát kinek is írtam? Ballagónak? Szülőnek? Bizonytalan? Választható? Hogy nincs benne olyan előremutató, útbaigazító, ami majd megmondja az életről az úgynevezett "tutit", amit majd biztos használni fog? Nincs. Ilyen biztos nincs benne- Én nem akartam ilyet. Csak azt a pillanatot akartam megfogalmazni, amit gyerek és szülő érez egyidőben, miközben megy az ének, vonul a sor, beszél az igazgató, majd halkul az ének és vágül zárul az iskola kapuja.

(Kinek írtam? .... az unokámnak.) (Írta: Anyóka)


2018-07-09 14:18:59

Családom több szálon is kapcsolódik a vasúthoz, mondhatni mindkét ágon vasutasokkal volt tele a család, de szerintem ez egy püspökladányinál nem mondható egyedinek… Most egy olyan részéről mesélnék a vasútnak, ahol anyai ágon voltam érdekelt, és ez nem más, mint a MÁV Pályafenntartási Főnökség…
A gyerek beleszületik egy családba, és ahogy cseperedik szembesül azzal, hogy ki mit is csinál, mi a szüleinek, nagyszüleinek a foglalkozása… Édesanyám és anyai nagypapám is a MÁV Pályafenntartási Főnökségen dolgozott, Papa pályamester volt, Anyu adminisztrátor… Papa korábban oktatóként bejárta az országot, igen sokat volt távol a családjától, később Kisújszálláson dolgozott a központban, igazából az Ő pályafutásának már csak a végét láttam… annyi emlékképem van, hogy mikor nyugdíjazták szomorúan jött haza, de aztán visszahívták dolgozni, és nyugdíjasként is lehúzott még pár évet… Megbecsült nagy tiszteletnek örvendett, szerették, fogalom volt az Ő neve és munkássága… Oly annyira, hogy évekkel később egy munkahelyi rendezvényemen feljött témaként a vasút, és az egyik magas beosztású felettesem miután megtudta, hogy milyen szálakkal kötődöm a pályafenntartáshoz, megkérdezte, hogy a nagyapám nem Vona János véletlenül, mert hogy Őt Ő tanácsolta el annak idején a vasúti pályától, és végül is Neki köszönheti azt, hogy most az aki… Azért ott egy pillanatara lefagytam… de a végén csak jól jöttem ki a történetből…
Anyukám először Ladányban dolgozott, majd Ő is Kisújszállásra került a központba… Szerették, és Ő is szerette… egészen haláláig, ami sajnos nagyon korán jött…
Ha valaki maga elé képzeli hogy ott áll a püspökladányi vasútállomás előtt, és mondjuk minimum Velem egyidős, akkor emlékszik rá, hogy szemben a rendező vágányok előtt egy sövénykerítés mögött volt egy elnyúló épület… na ott volt a püspökladányi főpályamesterei szakasz. A jobb oldali kőépületben voltak a pályamesterek és Anyu, mint adminisztrátor. Arra emlékszem, hogy reggelente, mindig kimentek a pályamesterek a szakaszra és mikor visszajöttek össze-vissza halandzsáztak valami teljesen idegen nyelven, amit csak Ők értettek… Az udvar bal oldalán lévő épületben pedig a pályamunkások várták a reggeli eligazítást a pihenőben, középen pedig a szerszámos részleg volt… És hogy honnan tudom ennyire… mert nyaranta ott voltam nyári munkán…
1986-1989 között minden nyáron ott dolgoztam, sokan voltunk, jellemzően vasutas gyerekek, „Pft-s” gyerekek… Két előmunkás felváltva felügyelte a munkánkat: Kaszás Sanyi bácsi, és Kiss Zsiga bácsi... Nagyon értettek a gyerekek nyelvén. Főként Püspökladányban és a Püspökladány-Biharkeresztes vonalon tevékenykedtünk… szoktam volt mondogatni: kapáltunk a síneket… de ez annál sokkal több volt… Dolgoztunk, társaságban voltunk, láttuk a kemény fizikai munka „izzadságát”, tanultuk az életet… Természetesen Mi nem egy pályamunkás terhelését kaptunk, sokat „pihentünk” de volt ott a gyomkapálás mellett, sorompófestés, vaspakolás, és sok-sok huncutság, na meg szerelmi szál is... Fontos volt még július hónapban a vasutasnapi rendezvény, ekkor Kisújszálláson volt vacsorával összekötött ünnepség, ahol is mi felszolgáltunk, a vezetőség pedig megbecsüléseként jutalmazta dolgozóit, ami abban az időben egy „bevett” szokás volt… Egyik évben még vasúttörténeti kiállítást is szerveztek és ott kellett segédkezni… Jó volt… Még egy érdekes adat ebből az időből… Konkrétan emlékszem, hogy a lányok órabére 13 forint 20 fillér volt, a fiúké viszont 13 forint 50 fillér… Az akkori fizetésemből turbóztam fel a mai fiatalokéhoz képest „szegényes” ruhatáramat…vettem márkás edző cipőt, farmerdzsekit, és „répa” szabású farmert, ami abban az időben igen nagy dolognak számított, de az is az igazsághoz tartozik, hogy volt, hogy egy darab egy havi fizetésembe került, de megérte, mert Én dolgoztam meg érte… (Írta: Zagyva Ági)


2018-07-09 14:18:28

Kázmérka - így szólítom meg. Nem tudom miért becézem, hiszen idestova hatvan éves és megilletné a kimért, de szeretetteljes megszólítás is. Nekem az előző kedvesebb.
     Arról már nem is beszélve, hogy a fentnevezett egy varrósdoboz és amikor elmegyek mellete a tekintetemmel simítom végig minden alkalommal.
    Kázmérkának a megjelenése - a mostani - és kopottassága történetet hordoz. Nem egetrengetően izgalmas, de beleillik mindenképp családunk hatvanas évekbeli történetébe.
      A mostani formáját írom le előbb: a külseje és belseje kopott, natúr fa. Nem kapott soha semmilyen festést vagy pácolást. Én sem követtem el vele ezt mióta a tulajdonom. Eredetileg Anyámé volt. Felhajtó fedelén Apám öreg szemüvege pihen és Anyám stoppolófája. Ez utóbbit, aki látja mostanság, általában rákérdez:
- Ez meg mi?
- Stoppolófa - válaszolom - A kilyukadt zoknijainkat stopppolta, varrta a segítségével Anyu.
- Minek őrzöd? Zoknit már nem stoppol senki. Ellökjük, ha kilyukadt.
- Mi nem dobunk el semmit, ami még érték. Eldobásra nem volt pénz - válaszolom... De ha belegondolok ma sem dobunk el könnyen semmit... sem szeretetet, sem emlékeket... még ha néha fáj is, őrízzük...           Látom magam előtt Anyámat gondolatban, amint a bevarrt, keresztbe-hosszába cérnaszálakat egy pohár fenekével megütögeti, hogy sima legyen és ne törje a sarkunkat... Gondolj csak bele, milyen óvó mozdulat.
     Felnyitom. A fedelének zsebe van. A zsebben kitömött párnácska, hogy beleszúrják a tűt. Meg emlékként egy úttörő kitűzőt őrzök, mert azt Anya is megőrízte. Nem kutatom sem magamban, sem benne az őrzés okát. Apró, kis fém zászló - piros-fehér-zöld -, rajta egy írás: ELŐRE. Ez akkor (ötven valahányban) kisdobos vagy úttörő köszönés volt...(itt-ott már kihagy az emlékezetem a "lényegtelen" dolgokban).
A doboz belsejében felül fából hat rekeszes kiemelhető gombtartó, alatta (akkor) rendezetten cérnák. Ma kicsit rendetlenebb.
Ez Kázmérka kivül és belül, akkor és most.
     A születése is emlék... Nehezen éltünk. Apa családi házat épített a hatvanas vagy talán inkább az ötvenes évek második felétől. Éltünk és építkeztünk egy hivatalnoki fizetésből. Apa mindenből csak annyit vett, ami szűkön, de kellett. Karácsony közeledett. Pénzért vehető ajándékra nem jutott. A tető építéséből lehullott apró léceket is összeszedte. A kert végében volt egy felvonulási fészer. Az volt a műhelye. Azokból a lécdarabokból készítette Anyának, és Anyán keresztül a családnak a varródobozt. Apa boldog büszkeséggel adta át, anya repült örömében és az ő örömükből mi, gyerekek is részesültünk. Szép karácsony volt.
      Az előző évben, karácsony táján megajándékoztam Kázmérkát. Kapott egy piros posztó szívet tűpárnának. Ezt kívülre az oldalára akasztottam. Ettől most kicsit szúrós, de korához mérten, ezt már szabad neki.
     Kázmérka! - így szólítom meg. Nem is tudom, hogy minek a becézés, hiszen idestova hatvan éves. Hát ennyi a történet. Egy semmi kis történet, de amit naponta a látványával kivált belőlem az ott mélyen a lelkemben él. Az ő lakhelye pedig a szobámban egy polcon, az összes varrókellékek között van és benne az őrzött emlék az érték. (Írta: Anyóka)


2018-05-23 14:21:15


Milyen szépek most a lányok, akik kicsik voltak, amikor egyedül maradtunk. Sírósak, és törékenyek, és ha elaludtak az autóban, fel kellett költenem a nagyobbat, mert már nem tudtam bevinni a házba, ami akkor még nem volt Élni jó ház. Igen, egykor az apukájuk fogta karjaiba őket. S aztán minden átalakult, megszűntek a közös bevásárlások, egyedül találtam ki, mire is van szükségünk, és egyedül mentem nagybevásárolni, vagy valamelyik barátnőmmel, és emlékszem, egyszer el is vesztek a lányok egy áruházban. Hangosbemondó segített, hogy megtaláljuk egymást.
S igen, néha azt hittem, a szerelem a fontosabb, mint ők, s amúgy fontosabb, és mégsem. Reméltem, végre teljes lesz újra az a valami, igen, hogy újra lesz családom, olyan, mint a többieknek. A nőknek, akiket láttam körülöttem, s igen, talán irigykedtem is rájuk, hogy nekik sikerült, minden hozott és kapott sérülés ellenére. Nem láttam bele az életükbe, csak a mindennapok társtalansága fájt.
Sokáig tartott, mire újra örülni tudtam a fénynek, ami akkor is körbeölelt, amikor nem vettem róla tudomást, és újra meghallottam a madarak hangját napfelkeltekor, és újra boldogsággal töltött el a lányaim mosolya, kis jövés-menésük, ruhácskájuk, ami egykor egyforma volt, aztán egyre különbözőbb.
Végül távolabb került minden, a görcsös pártalálás egyre szelídebb akarássá változott, végül megadássá, hogy legyen minden úgy, ahogy Isten akarja. Mert hogy Isten szeret. Ez vált igazi valóságommá, hogy ő így is, ilyen felemás helyzetben is, mert hogy tényleg odaadta a fiát értem. Érted. S mert az a sír valóban üres volt, ahogy Mária Magdolna látta, a nő, aki szintén rendkívül mélyről jött fel a fénybe. Persze, neki talán könnyebb volt, mert mégiscsak a húsvér Krisztussal találkozott.
De ha neki sikerült, nekem, s neked miért is ne sikerülne, hiszen Krisztus tényleg legyőzte a halált. Olyannyira, hogy ma is él, még akkor is, ha ez egy nagy titok.

(forrás: www.facebook.com/elnijohaz/)


2018-04-23 20:48:39

57-éves gyógyszerészként dolgozó, diplomás nő vagyok. Mindig is fontosnak tartottam a prevenciót, a betegségek megelőzését, de ennek ellenére én is úgy éltem, a mindennapi életemet, mint sok más ember. Dolgozom, szeretem a hivatásomat, nevelgettem a gyerekeimet.

Örültem, ha este haza estem és összedobtam valami vacsorát a családnak. Mindig a gyorsaság oldaláról közelítettem meg a dolgokat, olcsó, gyorsan elkészíthető, és finom legyen.

Majd a 40-es éveim közepén jöttek a szervezetem figyelmeztető jelei. Kezdett hullni a hajam, nem jól aludtam éjszaka, fáradékony voltam. Nem éreztem jól magam a bőrömben. Ekkor át kellett gondolnom, hogy hogyan tovább, mit szeretnék? Kifogásokat találni, hogy miért ezt nem, azt sem, vagy változtatni az életvitelemen, életemen. Ekkor eszembe jutott a fiatalkoromban is fontosnak tartott megelőzés, prevenció (de eddig ez jól hangzó hangzat volt, üres tartalommal).

Tudtam, hogy nekem kell változtatni, nekem kell megoldani, hiszen az én életem. De hogyan kezdjek hozzá? Fogalmam sem volt róla, de el kell kezdeni, mert baj lehet, hisz nap mint nap szembesültem a komoly egészségügyi problémákkal, mint gyógyszerész. Elkezdtem tanulmányozni a szakirodalmakat, az alternatív gyógymódokat, eset tanulmányokat, faltam a könyveket, ami a kezembe került azt mind elolvastam és amit jónak találtam bennük azt mind alkalmaztam a mindennapi életemben. Gyógyteákat készítettem, trambulinon ugráltam, vizeletem pH-ját lakmusz papírral néztem, megtanultam síelni. Még én is elmosolyodom, hogy miket voltam képes csinálni, de legalább csináltam.

Az azért már kezdett körvonalazódni a fejemben a rengeteg olvasás után, hogy a fő csapás vonala a táplálkozás körül mozog. Egészségesen kell táplálkozni, és rengeteget mozogni. A régi beidegződött szokásokat meg kellett változtatni, de ez nem ment egyik napról a másikra. Úgy vettem észre, hogy ez csak akkor megy, ha örömömet lelem benne, ha viccesek, pl.: a vizelet pH-jának nézése, (először csodálkoztam, hogyha sok gyümölcsöt, és zöldséget eszem vizeletem lúgos kémhatást mutat), a magok csíráztatása.

Az első saját kenyerem

Nagyítóval jártam vásárolni, hogy el tudjam olvasni az élelmiszerek összetevőit, az e anyag tartalmát, oda kellett figyelnem a nagyítói manővernél, nehogy azt gondolják a betegeim, hogy megzizzent a patikusnőnk.

Mikor olyan könyv akadt a kezembe, ahol taglalták, hogy miben főzzünk „sérült teflon bevonatú edénybe ne” lecseréltem az edényeimet, és mágnessel jártam a boltokat, hogy saját magam ellenőrizzem, hogy nehogy alumínium edényt vásároljak. Muris lehetett, mikor a boltban egy korosodó hölgy vásárlás előtt elővette a mágnesét, és tüzetesen megvizsgálta az edényeket.

A két lányom akik már felnőtté cseperedtek, fenntartással figyelték anyukájukat, de segítettek. Amikor csíráztatási élet szakaszom volt, csíráztató cserépedényt vettek, ajándékba. Mikor befőztem, a megtermelt bio paradicsomomat, befőző edényt, mikor sárgarépát akartam aszalni, aszalógépet kaptam. Ha olyan könyv akadt a kezembe ,ahol az ugrálást tartották a legjobb mozgásformának, trambulinnal leptek meg, ha a boltokba az élelmiszer címkéket sasoltam, nagyítót ajándékoztak.

Gondolom úgy voltak vele, hogy nekem örömet okoz, ezen foglalatosság, hadd csinálja! Az ivóvíz ahol élek, mindig is rossz minőségű volt, számomra ihatatlan, ezért víz szűrőt szereztem be. Azóta is ivásra és főzésre szűrt vizet használok, nincs a környezetemben, műanyag flakonos víz.

Ezen tevékenységemmel, eltöltöttem legalább 4-5 évet, és ez idő alatt teljesen átalakultak a szokásaim, az életem. Olvastam, hogy nem csak a táplálkozás, de a környezet ahol élünk, az is nagyon fontos. Én ezen tudás birtokában úgy ítéltem meg hogy nem a legegészségesebb házban élek, de egy házat lecserélni hobbiból nem olyan egyszerű. Ez az elgondolás még nekem is meredek volt, de csak fontolgattam. Az 50-es éveim közepén egy családi tragédia után, még egy nőgyógyászati műtétem is volt.

A barátnőm, aki pszichiáter meglátogatott lábadozásomkor, azt találta mondani, hogy vigyázzak magamra, mert nem jó bőrben talált, finoman fogalmazva. Otthonomba haza térve barátnőm kitalálta, hogy menjünk el Londonba, egy kis változatosság kell neked, mert nagy baj lesz. És innentől kezdődött igazán az én változókorom- az én változásom. Kint Londonban kaptam az öcsémtől a hírt, hogy a szüleim házára vevők vannak. (10 éve eladó). Megvan a pénz az új parasztházra.

Nem volt kérdés, hogy hol, hát Mezősason./1995-óta ezen a kis településen fiókgyógyszertárat üzemeltetek/ Ahol a házakhoz, hatalmas gazdasági udvar és nagy kert tartozik, jó minőségű fekete földdel. Elkezdtem a parasztházam felújítását, komfortossá tevését, millió egyszer összeveszve a kivitelezővel, például sárral akartam betapasztani a vályogfalakat, de már nem nagyon lehet fellelni a vályogvető cigányokat, vizes bázisú festékeket lehetett csak használni, és csak mésszel meszelni.

                                        

Ahogy szépülgetett, épülgetett a parasztház, elkezdtem a bio gazdálkodásnak mondható kertészkedést, most meg ez lett a rögeszmém. Bújtam a kertészeti könyveket, használtam a növénytársításokat, mulcsoltam, fákat ültettem. Elvégeztem az aranykalász gazda tanfolyamot, hogy valami fogalmam legyen a gazdálkodásról. De örömöm telt benne, jól éreztem magam és örültem a megtermelt vegyszermentes zöldségeimnek. Büszkén magyaráztam, a lányaimnak, amit együtt vetettünk, ez borsó, ez sárgarépa, így néz ki a spárga, articsóka, csicsóka.

                                     

Mindenütt bársonyvirág nyílott a kertemben, tele volt a kertem kartondobozokkal és szalmával. A környékbeliek csodálkoztak, mit csinál ez a gyógyszerésznő? Hiszen ezekről a dolgokról én sem hallottam előtte, csak a mélyebb tanulmányozás során bukkantam rá. 3 év alatt a felújítás befejeződött, és végre kiköltözhettem. Örömmel nyugtáztam, most már ahol élek, egészségesebb a környezetem.

A zöldségek, gyümölcsök vegyszermentesen növekednek, a vetőmagjaim nincsenek csávázva, a víz szűrt, a levegő jó, nincs zaj. De jól főzőm e meg? Egészséges lesz amit elkészítek? Ekkor hallottam, hogy diétás szakács tanfolyam indult, de elvégzésének feltétele a szakács szakma.

Itt egy másik kihívás, iskola padba ülés ismét. Belevágtam, mit veszíthetek? Csak nyerhetek. Nagyon élveztem a szakács tanfolyamot. Hezitáltam, hova menjek gyakorlatra, mivel mindig idő zavarba voltam, úgy döntöttem, hogy az egyik helyi vállalkozóhoz jelentkezek, szakács jelöltnek. Előbb nagyon csodálkoztak, de mikor elmondtam mi motivál és fontosnak tartom az egészséges táplálkozást és e területen gyér a tudásom, megnyugodtak a kedélyek. Az étteremben a gyakorlatokat nagyon élveztem, és igyekeztem megfelelni. Az idősebb szakácsok, pincérek érdeklődéssel figyelték a fejlődésemet. A tanulás nagyon jó agymozgató volt, igaz nem tanultam olyan könnyen, mint fiatalkoromban. Éjszaka főztem, gyakoroltam a vizsgára.

Ezt az életszakaszomat a lányaim már egészen élvezték. „Anya sokkal finomabban főzöl, most már megismertük a krémleveseket, tudd csörögét és aranygaluskát is sütni”. Nekem a célom, az volt hogy a mesterszakácsoktól ellesem a tudást. Ezek után jöhet a diétás szakács tanfolyam, itt már a szakmám is bekapcsolódott, hisz beszéltünk a laktózérzékenységről, köszvényről, cukorbetegségről, lisztérzékenységről és a daganatos betegek táplálkozásáról is.

A dietetikus és élelmiszer mérnök végzettségű oktatónk olyan szeretettel, olyan magas szintű ismerettel adta elő a tudnivalókat, hogy csak úgy szívtam magamba a tudását. Megtanultam tőle a helyes, egészséges táplálkozás alapelveit, hogy hogyan táplálkozzunk, hogy egészségesek maradjunk. Innentől kezdve tudományosan főzők és táplálkozok, az egészségem érdekében.

Sokat mozgok, én azt szoktam mondani „nekem a kertem a fitnesztermem”. Tavasztól – őszig rengeteg teendő van benne. Természetesen a növényeken kívül az élelmiszerek közül nagyon fontos a hús, a tej, és a tojás, hiszen ezek biztosítják a teljes értékű fehérjéket számunkra.

Ezért régi álmom is megvalósult, kecske került az udvaromra, 3 gidával. Mindenki le akart beszélni a kecsketartásról, még ilyen nagy ellenállásba nem ütköztem. Minden negatívumot elmondtak a kecskékről: kártékony, gondozást igényel, hogy egyeztetem össze a mindennapi munkámmal? Majd nem bírod! Na meg mi lesz a fejéssel? Egy doktornő kecskét fej, a szegények tehenét? Ugyancsak érdekes lesz?! Hát miért ne, azt is meg lehet tanulni, ráadásul a kecsketej egészségesebb. Gondoltam, nem kell tejet sem venni. Még nem tudok kecsketejből sajtot készíteni, ez egy következő feladat.

Jelenleg azon szobanövényekkel foglalkozok, amelyek az alvást elő segítik, tisztítják a levegőt, megkötik a formaldehidet, a lakásban lévő penészgombákat, stressz oldó hatásuk van. Be is szereztem már egy párat.

Mindenképpen el kell kezdeni az életmódváltást, eleinte úgy érzi az ember, hogy egy helyben topog, nincs eredmény.

De ez nem így van, beérik, csak csinálni kell, és apró pici tervekkel tovább lépni. Ezen tudás birtokában tudok segíteni az egészség megőrzésében betegeimnek.

Sokszor halljuk „nincs időm, fáradt vagyok”, de én azt gondolom, hogy mindig arra van időnk, amire szánunk. Úgy fogunk tovább élni egészségesen és boldogan, ha megtartjuk egészségünket.

(Írta: Dr Borsos Gizella, aki ezzel a dolgozattal III. helyezést ért el a Nézőpontváltó Egyesület által kiírt Az én változókorom - az én változásom című országos pályázaton.)


2018-04-23 21:50:55

Szervusztok ti öregkori eljövendő évek. Szervusz "szépkor". Egyezkedjünk. Kufár módra alkuba bocsátkoznék. Kérek, de végül adok.
    Demencia, Alcheimer-kór ti csak sétáljatok tovább. Nektek nem kívánok ajtót nyitni, hellyel sem kinálnálak, de tudom ki sem zárhatlak, mert, ha egyszer, ha mégis meglátogattok és maradtok, amin osztoznunk kell az közös. Beszéljük meg előre. Ne legyetek kegyetlenek.
- Ne vegyétek el tőlem a szeretteim arcát, hogy tudjam a végsőkig ők kik nekem. Ne hangozzék el a kérdés: - Te ki vagy, Én nem ismerlek.
- Ne vegyétek el tőlem a szavak értelmét, a szép szó gyönyörűségét. Engedjétek, hogy tudjam és érezzem mit jelent a kenyér...utca...fák...szeretet... és hogy léteznek ünnepek.
- Ne üresítsétek ki a tekintetemet. Ne ültessetek tompán óraszámra, bambán egy székre.
- Ne vegyétek el tőlem az akaratom kiváltságát, hogy tudjam, én mozgathatom lábam, kezem, térdem.
     Félek kicsit félek, pedig még gondolkodom, tervezek, összerendezek agyban és tettben, de korban már jócskán "hetvenkedek".
- Még tudni akarom mi a tavasz, mikor lesz hétfő és mitől van meleg. Mi az ami egyszer elmúlt és mi az, ami majd lesz. Nem követelem, nem is kérem a jövőt, csak az értelemmel élhető jelent.
- Ne vegyétek el tőlem a neveket. Hagy emlékezzek ki volt K és ki volt D. Hogy tudjam tegnap X-szel találkoztam és ma Y volt, aki az utcán rámköszönt.
      Igértem, hogy alkuldék. Alkuba szállnék veletek. Részemről mi az alku tárgya, amit vihettek?
Ha egyszer vége lesz, nektek adok mindent, ami bennem anyagi, ami én voltam. Adom a testet, a mozdulatlan szivet, kezet, lábat, térdet. Adom a szépséget látó, akkor már csukott szemet, a régen szavakat szóló, akkor már néma szájat. Csak egyet hagyjatok majd itt, ami számotokra már értéktelen: az emlékemet. (Írta: Anyóka, fotó:pixabay)


2018-04-08 23:16:04

A kertemben lévő virágokat csodálva elgondolkodtam az örök életről. Egész életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk, mindent megpróbálunk, össze-vissza rohangálunk, pedig annyira végtelenül egyszerű. A nénike, aki előttünk a házunk lakója volt, ezekkel a virágokkal tette halhatatlanná magát a mi számunkra, pedig nem is ismertük őt. Az első pillanattól kezdve magával ragadott ennek a kis területnek az energiája. Van, aki építésszel megy otthont vásárolni, mindenféle szempontot figyelembe vesz, csak az érzéseire nem hallgat, nem figyel, mit sugároz magából a hely. Már mikor először megláttam ezt a házat, valami titokzatos vonzódást éreztem. A kapura ki volt írva nagy betűkkel: Eladó. A szomszédtól azt is megtudtuk, nem lakja senki hosszú évek óta. Valahogy sikerült átmásznom a két méteres téglakerítésen, azóta sem értem, hogy juthatott eszembe ilyesmi, nem szokásom idegen udvarokba beugrándozni. Mikor már bent voltam, rejtelmes érzéseim támadtak. Azt mondják „minden, ami valaha történt az épületekben, beleivódik a falakba, a padlóba, a tárgyakba és az egyes helyiségekbe. A múlt eseményei rétegesen rakódnak le, akár a szennyeződés, és bár nem láthatók, alapvetően befolyásolják a közöttük élő embereket. Aki olyan otthonba költözik, ahol az előző lakók boldogan éltek, valószínűleg ugyanúgy meglesz a családi békéje. Ha viszont az előző tulajdonos vagy lakó boldogtalan, beteg, tönkrement ember volt, rossz energiái hátra maradtak a tisztítatlan épületben, sorsuk megismétlődhet a gyanútlan új lakókkal.” Bár nem sokat tudok ennek a háznak a volt lakóiról, békés, nyugodt emberek lehettek, hiszen az egész területet áthatja egy harmonikus erő. Ez az első tavaszom ebben a házban, a melegítő napsugarak megjelentével rengeteg előbújó hóvirággal kezdődtek a meglepetések, ami szőnyegként borította be szinte az egész kertet. Most már nincs szükség szavakra, hogy valaki elmondja, milyen ember volt ő. A virágok helyette is beszélnek. A néni talán nem is gondolta, hogy ha már nem ebben a valóságban éli az életet, Topolya lakói, akik tőle vásárolták a nárciszt, jácintot és NEFELEJCSet , az utcán sétálva minden nap gyönyörködhetnek abban, amit az ő lelke szépsége alkotott.
Gyermekkoromban egy kedves idős házaspár vigyázott rám sokat, míg szüleim dolgoztak. Sanyi papa és Erzsi mama. Sanyi papa mondta nekem egyszer, mikor a kenyeret kentem, hogy a másik oldalán kenjem, mint ahogy szoktuk, mert úgy több vaj fér rá. Azóta 20 év telt el, mégis minden nap, minden szelet kenyeremnél eszembe jut. Vagy Szabó nagyapa biciklije is ilyen volt. Idős volt már, mikor megszülettünk és azt akarta, emlékezzünk rá. Kaptunk tőle egy- egy kis biciklit nővéremmel. Az akkor, gyermekfejjel olyan nagy dolognak számított, hogy azóta is emlegetjük. Nem is olyan bonyolult dolog ez az öröklét… (Írta:G. Nagy Lilla Imola)


2018-02-20 15:09:00


Még sötét van, amikor kilépek az Élni jó ház kapuján. Beindítom az autót, szemben velem a szomszéd szintén járatja a motort. Lassan olvad a jéggé fagyott pára. Még vissza kell mennem, mert Lezi, a kutya szétfeküdte a Vöröskeresztnek szánt ruhákat. Gyorsan fel a lányok szobájába, ahol a fonott kosár tetején egy nagy kék nejlon zsák. Lehozom, sietős mozdulatokkal visszatúrom a megunt nadrágokat, dzsekiket, jé, itt egy szép fehérnemű, vajon miért dobta ki Katus? Zsebembe gyűröm, s újra az autóhoz lépek, amely még mindig a ház előtt olvadozik. Beülök, hat óra tizenhét percet mutat az óra, a szomszéd már elment. Még éppen csak hogy kilátok az autó ablakán, kinn halványak az árnyak, mégis élesebb minden, bentről azonban csak homályosan látni, olyan ez, jut eszembe, mint amikor a lelkünk/pszichénk/valamink megakadályozza, hogy a valóságot lássuk. Csak valamit látunk, ami akár része is lehet a valóságnak, de hát igen. Tükör által homályosan. Míg ezen elmélkedem, kétszer megcsúszik az autó. Jeges az út. Nem veszem komolyan, gyorsan hajtok, sietnem kell, késésben vagyok. Elhagyom Szárt, kikanyarodom az egyesre. Néhány száz méter után egy fel-felvillanó lámpa megállít. Baleset, mondja a férfi. Nem lehet elkerülni? kérdezem, és kiszállok a kocsiból. Int, hogy nem, és telefonján beszélni kezd, az utat magyarázza. Egy autót látok az árokban, egy másik, egy fehér előttem áll, másodikként érkeztem a helyszínre. A szomszéd lép mellém. Megdöbbenek.
Csak nem te?
De igen, válaszolja, láthatóan megviselt állapotban. A kocsiban ketten nagyon szarul vannak, egy férfi kizuhant a másik autóból, amelyik elénk vágódott. Szerintem annak már mindegy, teszi hozzá. Annak a férfinek. Aki az útesten fekszik, magyarázza.
Meredten állok. Fázni kezdek.
Visszaülök a kocsiba, s nagyon lassan megfordulok, az egyre hosszabb kocsisor mellett visszakanyarodom a faluba. Zokogni kezdek, hogy nem lehet, hogy annak a férfinak, aki talán öt perce még viccelődött valamin, vagy épp csak álmodozott valamiről, vagy egy kiflit majszolt, ennyi volt ez az új esztendő. Meg az is eszembe jut, hogy vajon a szívében élt-e Jézus. Sírok, közben meg hálás is vagyok Lezinek, hogy kifeküdte a ruhákat. Majd egy zsoltár néhány sora bukik ki belőlem, Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága, de kis szellő, s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt. Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, s igazságossága fiaik fiaival. Ezt, azon a napon - egészen halkan - többször elmondom. Később megtudom, hogy a balesetben négyen haltak meg. 

(Írta: Konkoly Edit elnijohaz.hu)


2018-02-15 12:06:03

Másodszor látom a fiút leszállni a Kelenföldi pályaudvaron, az Élni jó háztól ötven kilométerre. Már a vonaton is csak a képernyőt bámulja és aztán, hogy belebújik a kabátjába, s nem kapcsolja ki a laptopot, újra. Hátizsákja a vállán, egyik kezében ügyesen egyensúlyozva a gép, mesefilm megy rajta, japán, óvatosan lépked a négyes metró lépcsőjén.
Bevallom, megdöbbenek.
Másnap reggel újra látom a fiút, mozdulatai ugyanazok, a film is.
Negyednap a vonaton húsz és harminc közötti fiú filmet néz, japán rajzfilmet.
Mellettem a metrón egy jól öltözött harmincas bújik a telefonjába, filmet néz, megint a japán rajzfigurákkal. Szemben velünk fiatal férfiak meredten bámulják az apró képernyőjüket, fejükön fülhallgató.
Emlékszem, amikor tizenéves voltam, a fiúkat bámultam a buszon. Néha egy-egy elkapott tekintet, ha tetszett, álltam a nézését, ha kevésbé, kibámultam az ablakon. Az egyik szerelmemmel az utcán ismerkedtem meg, diák voltam, könyvet árultam a könyvhéten. Odajött, néztük egymást. Beszélgetni kezdtünk. Címet kért, másnap megjelent, becsöngetett. Nem volt még telefonunk, vezetékes sem. Papírcetlik voltak, meg igazi levelek, és az emlékezet.
Barátaim ugyanígy ismerkedtek, némelyek a villamoson, buszon. Valamelyikből házasság lett - gyerekekkel. Házasságaink néha hangosak voltak, néha szelídebbek, némelyek ölelésekkel teliek, némelyek hidegebbek. Jól-rosszul szerettük a másikat és önmagunkat. Akik eljutottak Istenhez, azoknak könnyebb volt akkor is megölelni a társukat, ha az épp bántotta őt.
Egy mese jut eszembe. A királyról, aki folyton fázott, s bár annyi mindent pakoltak a tűzre, ő folyamatosan didergett. Már mindent kivágtak a szolgái, szóló szőlőt, mosolygó barackfát, erdőket, a házak tetejét is leszedték, mindent elfűtöttek, hiába. Végül egy kislány lépett a király elé, rá nézett, és megszólította. Beszélgetni kezdtek. Ez a személyes kapcsolat, ami végül felolvasztotta a király szívét. Hirtelen melege lett. Már ő is adni szeretne, figyelmet, meleget, ételt. Nincs szüksége többé külső melegre, mert a szívében ébredő szeretet (melege) helyrebillentette az életét.(Írta: Konkoly Edit elnijohaz.hu)


Oldal : 1234567


A J Á N L Ó
S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
www.facebook.com
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

uz_v__lgy.png
www.uzvolgye.info

   talitabanner_1.jpg 

www.talita.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu