Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2020-06-10 21:51:24 A karcagi SenoR zenekar új 2020-as lírai dala az élet értékeiről! Sokszor elfeledjük, hogy milyen megfizethetetlen gazdagság az, hogy látjuk felkelni a Napot... A SenoR zenekar megalakulása 1985-re tehető. Három karcagi jó barát a zenei általános iskola elvégzése után rögtön zenekart alakított, és feldolgozásokat játszott. Nagyon lelkesek voltak, s rövid idő elteltével úgy döntöttek, hogy egy rockzenét játszó csapatot alakítanak. Mátyus Sándor gitáros, Perge Tibor basszusgitáros-énekes, Balogh József dobos felálláshoz csatlakozott Perge Attila gitáros és Bodnár Zoltán énekes. A próbák során felcserélődtek a szerepek: a basszusgitáros szerepét Bodnár Zoli vállalta el. 1985-től 1992-ig ebben a felállásban működött a zenekar. Csak a katonai szolgálat ideje alatt játszott náluk Szatmári Péter a basszusgitáros poszton. A dalok jöttek egymás után, az amatőr zenekarok akkori csodálatos éveit élték meg. A SenoR zenekar a környezetében gyorsan népszerű lett, mert a kisvárosban úttörő módon elsőként játszanak saját dalokat koncertjeiken, a helyi fiatalok ezt pedig nagyra értékelték. Hamar kialakult a szerzőpáros a csapatban Mátyus Sándor és Perge Tibor személyében, ami kiegészült a csapat minden tagjának kreatív ötleteivel. (Forrás: hardrock.hu) |
2020-06-11 13:45:22 A zenekart 2013 elején hoztuk össze. Addig Jimmyvel és Tibivel egy S.R.B. (Sárrét Rock Band) nevű hard rock bandában zenéltünk, igaz, Tibi már azelőtt kiszállt onnan, hogy Jimmy beszállt volna. De ők is zenélgettek már együtt korábban – szóval az ismeretség már megvolt. Az S.R.B.-vel is voltak jó bulik és egy lemezünk is megjelent szerzői kiadásban, de hosszútávon nem éreztük magunkénak azt a szögletes, száraz rockzenét, ezért váltottunk. Az első KabinLáz próbára 2013. február elsején került sor, azóta folyamatosan működünk. Szerencsések vagyunk, mert eddig csak egy tagcsere akasztotta meg a lendületünket, erre 2014-ben volt szükség, azóta Ádám abajgatja a basszusgitárt. (Forrás: www.femforgacs.hu/interju) |
2020-06-06 08:16:12 |
2020-06-07 07:17:43 "Körmendi Lajos 1946. június 6-án született Karcagon. (...) A kun hagyományokkal, a Nagykunsággal oly tökéletesen azonosuló író, akinek irodalmi, kultúraszervezői munkásságát nemcsak befolyásolta, de meg is határozta ez az erőteljes vonzalom, kötődés, valójában – származását tekintve – nem volt kun. Illetve, dehogyisnem. A Nagykunság szülő- és felnevelő helye lett, s azonosságát is az itteni népcsoportban vélte megtalálni olyannyira, hogy nemcsak a Kunság történetét kutatta-olvasta kitartóan, de a türk rokonnépeket is fölkereste Ázsiában, és sokat fordított az irodalmukból.(...) (Forrás: www.esolap.hu) |
2020-06-10 21:51:50 2020. június 4-én Ezzel tiszteleg a PG Csoport a Magyarság előtt! |
2020-06-04 16:17:44 |
2020-06-02 21:44:39 Felállításra került a Hajdúszoboszló Város Önkormányzata által megrendelt és Győrfi Lajos szobrászművész által megalkott Trianoni emlékmű. Az alkotás felavatására és megáldására 2020. június 4-én, csütörtökön délután kerül sor, ezt megelőzően Református Templomunkban trianoni megemlékezést tartanak. |
2020-06-05 10:36:37 A Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni békediktátum 100. nemzeti gyásznapjára emlékeznek Karcagon a Református Nagytemplomban 2020. június 4-én, csütörtökön 15:30-tól. Mécsesgyújtás, emlékező istentisztelet, 100 másodpercig szól az emlékharang. Az Országzászlót félárbócra eresztik. Közreműködnek a Kováts Mihály Huszárbandérium tagjai. |
2020-06-05 10:35:59 2020. június 7-én vasárnap 9:30-kor Báránd Község Önkormányzata és a Balassa Iván Műveődési Ház és Könyvtár meghív minden kedves érdeklődőt a trianoni békediktátum 100. évfordulója és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartandó megemlékezésére a bárándi református templomba. |
2020-05-28 22:34:19 Fotó: Sebők-Bán Gabriella |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye