Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2014-08-19 16:28:05 ![]() „A Csaba királyfi székely nemzeti rockopera a magyarság és a székelység újra egymásra találásának műve. Csabáról - azon túl, hogy a székely himnuszban szerepel a neve- nagyon keveset tudunk. Ő Attila király fia, akinek testamentuma szerint jött haza Álmos” – így mutatja be a szerző, G. Nagy Ilián művét, melyet 2011-ben mutattak be először Erdélyben, Gyergyószárhegyen nagy sikerrel. Most elérkezett a magyarországi ősbemutató ideje, ahol ugyancsak azok az erdélyi és anyaországi énekesek viszik színre az előadást, mint három évvel ezelőtt a Lázár kastély udvarán. Így például Csabát az a Ráduly Botond Manó alakítja, aki Erdély hangja volt, de Rudán Joe is főszerepet vállalt az előadásban. A magyarországi ősbemutató 2014. augusztus 19-én este 20:30 kor lesz Püspökladányban a katolikus templom mögötti sok embert befogadó Csaba mezőn, a város központjában. Az előadás ingyenes, s aki megteheti támogató CD-t vehet 1.000 forint ellenében, ami csak erre az alkalomra készült és a rockopera slágereit tartalmazza.(forrás:kulturpart.hu, fotó: by Szid) |
2014-07-28 15:45:53 |
2014-07-25 09:03:36 ![]() A Nóniusz ló - a magyarok kiemelkedő lófajtája és büszkesége - önálló lovas színházi előadásban való megjelenítése és bemutatása, értelmet ad annak és rávilágít arra, hogy hogyan őrizzük meg, tartsuk fenn és továbbítsuk az utókornak a több 100 éves tenyészői múltból megszerzett értékeket úgy, hogy minőségében mindig fejlődő tendenciát alkosson! Fontos, hogy a hozzáértő és nem szakértő emberek is megismerjék ennek a lónak a történelmét; gondolkodjanak el a jövőről, ami a mi, illetve az ő kezükben van! Egy ilyen lófajta, mely ennyire sok értéket képvisel, hagyományt őriz; megérdemli, hogy egy egyedi, sajátos formával színházban mutatkozzon be. Egyediségünk abban rejlik, hogy táncosok és lovak közösen szerepelnek a színpadon, azzal a céllal, hogy éreztessük a néző számára is az ember és a ló között kialakítható bensőséges kapcsolatot. (forrás:ujlovasszinhaz.hu) |
2014-07-08 11:18:21 ![]() A Magyar Ostor Napja, amit ha Isten is úgy akarja az idén harmadik alkalommal rendezünk meg, 2011 tavaszán, még csak egy hiú ábrándnak tűnt. Voltak, és vannak hibák a szervezésben, a lebonyolításban, és mivel Magyarok vagyunk, szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki egy kicsit másképp csinálná, vagy nem csinálná a dolgainkat. Ennek ellenére vannak dolgok amik összekötnek minket. Nem a karikásról beszélek, hanem egy érzésről, amit nem lehet leírni itt, vagy más fórumon sem, de biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudjátok miről beszélek. Amikor egy idegen faluban elmész egy kátrányos kerítés mellett, és akaratlanul is bepillantasz az udvarra, amikor azon veszed észre magad, hogy már öt perce azt füleled, hogy mit muzsikálnak a szöcskék a gyepen, amikor szembe találkozol egy öreg összeaszott emberkével, és ha sose láttad is bólintasz neki, vagy amikor rákanyarodsz egy olyan útra amin utoljára gyerekkorodba tekertél végig biciklivel. Nem hiszem, hogy itt bárkinek is valamiféle óriási anyagi haszna lenne abból, hogy ostort fon, lóra pattan, meg úgy egyáltalán hagyományoskodik. Néhányótoknak ez az élete, míg másoknak, mint nekem is valamiféle táplálék, ami segít megtalálni a "merretovábbot" Az ostorosnap sem egy jövedelmező vállalkozás. Nem a jövő Hegyalja Fesztiválja. Önerőből, rengeteg munkával rakjuk össze minden évben, de semmi panasz. A siker mindig elég fizetség. Na és akkor most jön a kérés! Csak annyi, hogy gyertek el. Hozzatok magatokkal néhány ostort, vagy botot, bicskatartót kinek mi van, ki mit csinált, és mutassátok meg az embereknek. Nem kell eladni, nem kell elajándékozni, csak megmutatni. Senki nem lehet olyan irigy, hogy ezt megfossza másoktól. Lássanak ilyet is a gyerekek, felnőttek...mindenki akit érdekel. Bízom benne, hogy a kötelék erősebb mint a széthúzás, és minél többen eljöttök hozzánk 2014.július 26-án. Baráti üdvözlettel: Kiss Zoltán |
2014-06-26 07:52:23 ![]() |
2014-06-24 13:37:28 |
2014-06-22 13:10:47 ![]() ![]() |
2014-06-13 13:50:27 ![]() |
2014-06-13 08:32:00 ![]() |
2014-06-05 14:29:45 ![]() |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 767778798081 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye