Ma  november elseje van, Mindenszentek ünnepe. Ez az az ünnep, ami számomra egy idő óta jelent csak valamit. Gyerekkoromban nagymamámmal, anyukámmal  kimentünk a temetőbe, gyújtottunk gyertyát. Nem nagyon emlékszem, hogy hatott volna rám, mivel a sírokban olyanok feküdtek, akiket nem ismertem személyesen. Anyai és apai nagyapám, nagymamám, meg a kistestvérem, aki a születése után pár órával meghalt. Ezt anyukámtól tudom, erről mindig csak a temetőben beszélt. Gimnazista koromban halt meg anyai nagyanyám, de akkor olyan életkorban voltam, ami teljesen elvonta a figyelmem a halálról. Nem is beszéltünk róla soha, illetve nem emlékszem, hogy szóba került volna. Aztán 1984-ben elment apukám. Huszonhét évesen már felfogtam, hogy milyen veszteség ért. Beteg volt. Tüdőrák emésztette el, a kórházban halt meg. Mentem látogatni, örömmel léptem be a kórterembe, ahol üres volt az ágya. Megdöbbentem. Anyukám és a testvérem fel voltak készülve, de megegyeztek, hogy velem nem beszélnek erről, ne legyen nekem rossz. Igazából még ma sem tudom feldolgozni a halálát. ...