2022. Október 4. Kedd Ferenc napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki KicsodaEmlékek, történetek... Fotoalbum

Szeptember
2022-10-04 17:21:09

Az év kilencedik hónapja számomra a születés, hiszen 15-én van a születésnapom. Épp láttam egy viccet a facen: „Tudja mindenki, hogy a kilencedik hónapban van?” Hát az én Lídia menyem az biztos. 

A Farkas család naplója

2022-10-04 17:21:09

Az év kilencedik hónapja számomra a születés, hiszen 15-én van a születésnapom. Épp láttam egy viccet a facen: „Tudja mindenki, hogy a kilencedik hónapban van?” Hát az én Lídia menyem az biztos. Már szépen domborodik a hasa, majd szétfeszíti a kisManó. Nagyon itt az idő. Az uram nem győz engem visszafogni, mert legszivesebben minden percben, minden órában kérdezgetném őket, hogy minden rendben van e? Az elsőszülött unokámat - Blankát - is nagyon vártuk, de Kriszta menyemnek már van egy nagyfia és ő tudta, hogy mi az, mikor világrajön egy angyal. Apás szüléseik voltak és Bence fiamért azért aggódtam, hogy mit érez majd és hogyan tud segíteni ebben a helyzetben a feleségének. Jázminnál már Bence is tudta mi következhet. Az akkori  képeket nézegetve mindig elsírom magam, mert a Szent család jut eszembe róluk. No, ez vár Marciékra is. De még a hónap kezdetén vagyunk és nekünk nagyon sok meghívásnak kell eleget tennünk. Alig jöttünk haza a Balatonról Sarudra voltunk hivatalosak az unokatestvéremékhez. Szép őszi idő volt és a Tisza tónál is gyönyörű a naplemente.

   

A földesi volt kolléganőimmel és a debreceni barátnénkkal már egy éve szervezzük, hogy közösen elmegyünk Edithez Tornabarakonyba. Hárman közülünk már nyugdíjasok, mi Edittel segélyesek és olyan sok a munkánk, a programunk, hogy alig tudtuk összeegyeztetni, hogy az időpont mindenkinek jó legyen. Irma így sem tudott jönni sajnos. Azért csak felkerekedtünk, és útközben beiktattuk, hogy Edelényben megnézzük a felújított kastélyt. Az épület a város közepén van, eddig nagyon romos állapotban volt és most teljes pompájában ragyog és igazán élvezetes, hangulatos tárlatvezetésben volt részünk. Edit, aki már többször is volt  ott Bogival – a kedves agárral – nem tudott bejönni velünk, de mi hárman végigjártuk a teremeket.

   

Tornabarakony egy pici zsákfalu a kéktúra mentén. Edit Levendulás házában sok vándor megpihent már. Jó házigazda és szervező barátnénk igen kemény programot állított össze nekünk. Én sokszor itthon hetekig ki sem megyek a kapun, most az egyik nap a telefon lépés-számlálója tízezer lépést mutatott. Nem is kellett este ringatni bennünket, úgy dőltem bele az ágyba, mint egy zsák. 

Voltunk Derenken, az elhagyott goral lengyel faluban, Tornaszentandráson az ikerszentélyes templomban, Szilveszternél, az öreg tölgynél. Jó szívvel ajánlom a túrázni, elvonulni vágyóknak: tornabarakony.hu

   

Hazafelé jövet bementünk Bükkszentkeresztre a másik unokatestvéremhez, aki ugyancsak -mint én -,  szeptember 15-én született nyolcvan évvel ezelőtt. Drága Évám nagyon meghatódott és boldogan mesélte, hogy a család is meglepte őt. Négy generáció köszöntötte e jeles napon.

Az én 65. születésnapom szinte egy hétig tartott, mert alighogy hazajöttünk a hegyi bolyongásunkból villám látogatást tettek a bátyámék nálunk épp szeptember 15-én. 

Előtte letudtam a hivatalos tennivalókat. Voltam a Munkaügyi Központban, a Kormányablakban és elindítottam az öregségi nyugdíjazásomat. Hát ezt a napot is megértem! Istennek legyen hála! Hétvégére Daniékat vártuk. Jöttek köszönteni és élménybeszámolót tartani a portugáliai útjukról.

Majd Bence fiam látogatott meg és kívánt boldog születésnapot nekem. Jót beszélgettünk vele is. Marci már több napja kapacitált, hogy ha már ingyen utazom ugorjak fel hozzájuk egy napra. Az uram nem jött, mert a nagy aszály ellenére a kis birsalma fán rengeteg termés lett. Igaz, hogy pálinkának kevés, befőttnek viszont sok, úgyhogy több napig tisztította, darabolta, dunsztolta.  

Tehát őrá munka várt és nagylelkűen azt mondta, hogy csak menjek a gyerekekhez, akik meglepetésként elvittek a Játékszínbe a 8 nő c. előadásra. A vonatút nem volt zökkenő mentes, hiszen a sebesvonat mozdonya épp Püspökladánynál mondta fel a szolgálatot. Mindenkit leszállítottak és az IC-re ültettek fel. Nem volt helyjegyem, így végig aggódtam az utat, hogy mikor állítanak fel az ülésről. Aztán Budapesten hatalmas szivárvány ragyogott az égen ahogy a színház felé tartottunk. Kell ennél csodálatosabb üzenet?

Természetesen a hagyományos Árnyas Kempinges szülinapi este sem maradt el a Szilágyi házaspárral.

   

Tehát a szeptember valóban a születésről szól nálunk. Szeptember 29-re várják Marciék a babát.

És miután hazajöttem a budapesti kiruccanásból az uram és a kertünk meglepett egy kosár paprikával és paradicsommal, amiből lecsót főztünk télire. Igazán nem panaszkodhatunk az idei termésre.

Szeptember utolsó hete már izgalommal telt. Eszünkbe jutott egy pár családi történet, amit anyukáink meséltek anno: Mikor anyósom, Farkas mama Zsuzsit - a sógornőmet – várta, és mentek hazafelé, a Klinikánál mondta mama az uramnak, aki akkor hét éves volt, hogy itt fog megszületni a testvéred.
- És akkor neked is itt kell lenned majd? - kérdezte.
Anyukám pedig arra emlékezett mindig, hogy a bátyámmal nagyon nagy terhe volt. Akkor még nem volt ultrahang készülék, és az orvosok szerint iker szülésre kellett számítani. Anyukám a Demke (ez Debrecen egy régi anya- és csecsemővédelmi intézete, valamint gyermekkórháza volt a Meteor Mozival szemben) ablakából kiabált le a látogatásra érkező apukámnak, hogy azt mondják az orvosok, hogy ikreink lesznek. Apukám majd nem elájult ezen információtól, de anyukám nagyon boldog volt. Aztán megszületett a bátyám, a hír tehát tévesnek bizonyult. Még azt is mesélte anyukám, hogy a várandóssága utolsó heteiben kitakarította a házat és mikor az ágy alját seperte beszorult alá.
Szeptember 30. van és Manócska még Lídia pocakjában élvezi az életet. Én már tegnap óta nagyon izgatott vagyok, mindenki telefonál, kérdezősködik: a bátyám, a szomszédok, barátaink. Márton fiamék nyugodtak, ma megy hozzájuk az asztalos beépíteni az ajtót a gyerekszobába, vettek egy energiatakarékos hűtőt, azt is ma szállítják le. Mindent megszerveztek, hogy ha netalántán beindulna a szülés, akkor Dani bátyja megy, és mindenkit beenged: a mestert, a szállítókat. No, erre nem került sor, mert szeptember 30-án, még boldogan és várakozással teli örömmel a Farkas házaspár fogadta az embereket a lakásba. Kicserélődött a hűtő, beállították az ajtót. Minden kész és türelemmel várunk, hogy Manócska megérkezzen e világra.


2022-09-06 07:45:47

Mindenki hazajött a nyaralásból, csak Daniék maradnak még. Unokáink itt voltak három napig. Nagyon sokat változtak a lányok. Nőttek, okosodtak. A nagy hőség miatt nem mentünk strandra, csak itthon a kertben a „felfújt medencében” pancsoltak. Segítettek nekem sós sütit sütni, takarítottak, mert vendégeket vártunk. Az felejthetetlen számomra, mikor Blanka unokám azt kérte, hogy: - Mama! Énekeld már el a Fábián Pistát! - holott ezt talán a tavaszon dúdoltam el, és emlékezett rá. Aztán arról beszélgettünk, hogy a lányoknak is levágják e a haját, ha katonák lesznek? Sokat kérdeznek, ember legyen a talpán, hogy mindre tudjon válaszolni. Bicikliztünk is estefelé, mikor már alább hagyott a hőség.

Szeretik a ladányi kondi parkokat, van három is belőlük a városban. Mindet felkerestük. Volt amelyikre csak délelőtt került sor. Ebéd után aztán kidőltek.

  

Mártonék is hazajöttek, mert újabb volt gimnáziumi osztálytárs lakodalmába voltak hivatalosak. Nagyon meleg van, a menyem pocakja egyre nagyobb. De csak én aggódom, ők nem, hála Istennek.

  

Az időjárásról csak annyit, hogy iszonyú aszály uralkodik szinte egész Európában. Nálunk az udvaron a fű már nem is látszik, csak a repedezett föld, hiába locsolja az uram minden este az ásott kútból. Sajnos nem is jó ez a víz, mert nagyon sós, a permete után fehér foltok maradnak a leveleken. Gyűjtjük ugyan az esővizet hordókba, no de hónapok óta nem volt erre eső.

  

Szilva azért van, úgyhogy lesz egy kis pálinkának való. Az almafánk tönkre ment, ki kell majd vágni. Még nem tudjuk mit fogunk ültetni helyette, mert, hogy ültetünk ez biztos. Több évvel ezelőtt a nagy diófát kivágtuk, mert a termése nem volt jó (kicsi és törhetetlen héjú volt), a lombkoronája ugyan minden pénzt megért, de alatta nem nőtt fű, hiába árnyéktűrő fajta volt vetve alá. Ezért arra döntöttünk, hogy kivágjuk. Abból a diófából készül most bölcső az unokánknak, így él tovább velünk. És ültettünk egy barackfát a helyébe, ami már tavaly előtt megmutatta a termését, az idén pedig huszonkilenc barackot érlelt meg. Lombja még sok évig - és talán soha - nem is lesz olyan nagy, mint a diófának, viszont finom gyümölcsöt terem. Még nem volt rezsicsökkentés, gáz- és villanyár-emelés és ilyen hőguta sem, de az uram szilvafákat ültetett a házunk elé és egy nagy diófánk is van ott. Az ablakokon redőny, így „természetes” klíma működik nálunk.

A virágaink szépek, meghálálják az öntözést. Az idén vetettem büdöskét, körömvirágot, katonarózsát. Dugdostam el kardvirág hagymákat is. Kaptam lampion virágot barátnőm anyukájától, Margótól, ami szépen meg is gyökeresedett. Az Ibolya barátnőnktől kapott orchideában sokáig gyönyörködtünk, aztán elrúgta a virágait és most újra bimbó van rajta. Ilyen még nem volt nálunk. Mindig csodálattal adóztam az ismerőseim orchideáit látva. S most lám, nekem is sikerült. A fűszerkertemet kicsit elhanyagoltam ez éven. Kiment a levendula bokor és a rozmaring, de majd pótolom. A kerítés mellől kivágtuk a tujákat és így megnagyobbodott a kert. Az uram már neveli a kis rebarbara palántokat, mert azt fog oda ültetni. A múltkor a bátyámmal beszélgettünk és azt mondta, hogy ő maga sem gondolta volna, hogy ilyen gazda ember lesz belőle, szüleink meg el sem hinnék, hogy miket csinálunk mi most, így nyugdíjas korunkra. De mindenre megérik az emberfia.
Sok váratlan és várt vendég is volt nálunk ebben a hónapban. Nyáron hazajönnek a barátok, ismerősök a szülőkhöz (vagy azok sírjához), és akkor be-be kukkantanak hozzánk. Jött Éva barátnőm, aki szeptembertől végre új iskolába megy tanítani és lelkesen mesélte a terveit. Azon az estén itt volt Janka, akinek igen örvendtünk, mi is, és az unokáim is. Itt volt Ági és Ilián – akik most nem munka miatt kerestek meg bennünket - , aztán Laci és lánykája, Nina Franciaországból.

A szilvafák bő termést adnak, így lekvár, befőtt és pálinka készül. Sajnos nem magvaváló fajták és sokat kinlódunk a magok eltávolításával. Vettünk őszibarackot is és abból is lekvárt csináltunk, mert szeretik a gyerekek. Megkezdtem az őszi nagytakarítást is: az uram sörös és boros pohár gyűjteményének az átmosása, ablak tisztítás, függöny csere, stb.

Még a jó időt kihasználva - és hogy még a menyem egyben van - elmentünk a Balatonra Marciékkal, ahol az uram és Lídia ki sem akart jönni a tóból. Voltunk kertmoziban is, és a hűvösebb napon mi elmentünk Buzsákra, illetve Csisztapusztára egy fantasztikus gyógyfürdőbe.

  

Fickót és a vendég kismacskát, no meg a kertet a szomszédokra hagytuk. El nem tudom mondani milyen jó a jó szomszéd! Rozi, Marika és Pista bátya, akikre mindig számíthatunk. Etetik a macskákat, vesznek tejet a jövő hétre nekünk is, öntözik a virágokat, a veteményest.

Ő, itt a vendég cica. Szemecskének neveztem el. A családját elveszthette szegény. Fickónk befogadta, nem bántja, bár Szemecske is illedelmesen megvárja, hogy a nagy abbahagyja az evést és csak aztán megy oda a tálhoz. Remélem felnő nálunk. (Írta: Csontos Gabriella)


2022-08-01 21:42:52

Ez a hónap nagyon rosszul indult. Koronavírus a családban, nagy hőség, aszály. A kertben próbáljuk menteni a menthetőt. Az uram locsol minden este, én a virágokért vagyok felelős. Van azért uborka, cukkini, paradicsom, paprika, egy kevéske sóska. Tudunk csinálni kovászos uborkát, kiegészítve cukkinival (ami épp oly finom, mint az uborka), lecsót, fincsi levest a sóskából (kiegészítve mángolddal). Azért volt öröm és boldogság is, mert Dani és Lilla a hónap első hétvégéjén eljöttek hozzánk, mikor is megköszöntöttük őket, meg búcsút vettünk tőlük egy időre, mert július közepétől Lisszabonba utaztak. Besegítettek az ebéd főzésbe. Kaptam a sógornőmtől egy különleges saláta receptet és Daniék készségesen jelentkeztek, hogy majd ők megcsinálják a tabule-t, mert ők is ismerik és szeretik is.

Marciék keresztelőn voltak július elején. Egy volt MKK-s (Műegyetemi Katolikus Közösség) baráti házaspár kérte fel őket, hogy legyenek második gyermekük, Botond keresztszülei.

   

Aztán felmentek a hegyre (Vágáshutára) és vettek Göncön 20 kiló barackot, amit aztán hazahoztak és csináltunk lekvárt és befőttet belőle.

Volt nálunk Sanyika unokatestvérem, akivel végre elmentünk kedvenc fürdőhelyünkre, ahol megáztattuk megfáradt tagjainkat, és jól kibeszélgettük magunkat.

János bátyám elment Koltóra az idei aktuális áfonya szállítmányért - nekünk is hozott egy ládával -, úgyhogy a következő hétvégén Létavértesre, az Álomzugba vitt az utunk. A tanyán kész lett a Csontos emlékhely, ami a bátyám „gyászmunkája” volt. Anyukám szinte összes iratát elvitte, átnézte. A neki emlékezetes fotókat, használati eszközöket a lakásból mind egy helyre gyűjtötte és szépen elrendezte. Itt kapott helyet az ikonikus merőkanál, a nagy fakanál, a sótartó, a lisztes doboz. Gyerekkorunk felejthetetlen tárgyai.

  

Este a bátyám, mint egy „fürdőmester”, begyújtott a tanya udvarán álló dézsába és kellemes parajdi sós vízben ázva mondtuk a magunkét a csillagos ég alatt. Annyira jó volt!

Június 18-án voltam a Munkaügyi Központban „pecsételtetni”. Már csak egyszer kell majd mennem, szeptember 15-én - a születésnapomon -, és akkor kérvényezhetem az öregségi nyugdíjazásomat.

Sokan voltunk, szinte minden korosztályból, minden társadalmi rétegből, férfiak, nők vegyesen. Az ügyintézés, mióta NYES-en (Nyugdíj Előtti Segély) vagyok gyors és udvarias. Megkérdezik ugyan, hogy találtam e munkát, de senki nem gondolja komolyan, hogy egy 65 éves emberre még igény tart a munkaerő piac. Anyukám szegény mindig azt mondta, hogy én minden voltam már, csak akasztott ember nem. Valóban, voltam népművelő, pedagógus, írtam újságot, csináltam helyi tv adást, dolgoztam óvodában, mint óvodatitkár, voltam közfoglalkoztatott és végül segélyes. Szép karrier! De engem sosem zavart a munka, sőt, minden munkahelyemen próbáltam megtalálni az adott munkakör szépségét. Még akkor is, amikor a Petri telepi általános iskolában (a programszervezés mellett) két hétig helyettesítettem a takarítónőt a munkám mellett, mert kellett a pénz, és az igazgató ezt megértette. Dolgoztam állami intézményben és magánvállalkozónál, aki végül elmenekült, hátrahagyva csapot-papot, vállalkozást, mindent. A munkatársaimmal bíróság útján szereztük vissza az iratainkat és azt a határozatot, hogy munkanélküliek vagyunk, mert papírok nélkül a Munkaügyi Központban nem tudtam bizonyítani. Borzasztó tortúra volt. No, de vége lesz egyszer mindennek és szeptembertől én is nyugdíjas leszek, ami egy új élet kezdete. Ingyen utazhatok, átadják nekem a helyet a buszon, a villamoson, vehetek nyugdíjas belépőt a strandon, a múzeumokban, stb. Arany életem lesz!

Az uram még januárban keresgélte a nyaralási helyszíneket, és arra döntött, hogy az idén Primostenbe megyünk, ahol a tenger gyógyít, feltölt, megnyugtat.

Menetben beugrottunk Zágrábba, ahol az állomás előtt lévő parkban sok migráns csoport táborozott. Találkoztunk magyar néptánc csoporttal is, akik nemzetközi fesztiválon képviselték hazánkat. A parkolóházban pedig kedélyesen "elbeszélgettünk" a fizető automatával – kettővel is.

  

Primostenben, a kis Dalmát ékkőnek nevezett horvát településen, már korábban is jártunk. Kétszer is meglátogattuk már a szamaras házaspárt, lefényképeztük - többed magunkkal - a gyönyörű naplementét.

  

Különleges látnivaló is lett azóta. 2017-ben egy magyar építész, Varga Áron és Milun Garčević szobrász közös alkotása egy 17 méter magas Mária szobor épült fel Primostenben, a Gaj domb tetején, ahova mi is felmentünk az egyik nap reggelén.

Pihentető, nyugalmas, szép nyaralás volt. Kényelmes és nagyon jó apartmant sikerült foglalnunk. Közel volt a part, jól felszerelt volt a konyha, kellemes hűs volt a lakásban a klíma és a zsaluk jóvoltából, volt saját parkoló helyünk is, és a tengerre láthattunk az erkélyről.

  

A gyerekeink közben otthon állták a sarat, hogy Apukám szavaival éljek. Öntözték a kiszáradt kertet, etették a mindig éhes Fickó cicát, lerázták és felszedték az érett mirabella szilvát.

   

Ugyan rosszul kezdődött ez a hónap, de a végére minden kisimult. A gyerekeink is nyaraltak, pihentek és reméljük sok erőt gyűjtöttünk mindannyian az elkövetkezendő időre. (Írta: Csontos Gabriella)


2022-06-29 11:46:32

Az uram azt mondta, hogy a vendégszobából hiányzik egy akasztós szekrény. Ha jönnek a gyerekek nincs hova tenni a ruhájukat. Én azonnal beírtam a keresőbe, hogy „fenyő akasztós szekrény Hajdú-Bihar megye” és láss csudát, itt Püspökladányban, - hozzánk közel - volt egy eladó. Az uram azonnal felhívta a hirdetőt, akivel megegyeztek, majd Zoli barátunkat, hogy tudna e segíteni az elhozatalban. Tudott. Ügyesen belavíroztak a szekrénnyel a lakásba. Majd helyére is került az új bútordarab.

 

Június 4-én koncerten voltunk a barátainkkal. Szabó Balázs és Bandája játszott fantasztikusan a püspökladányi szabadtéri színpadon.

A kert kezdi ontani a zöldséget, a gyógynövényt, a gyümölcsöt. Roskadásig telve a cseresznyefa ágai.

   

A bátyám ősz óta tervezi és szervezi a látogatást Dr. Kapusi Imre erdőmérnök Kács-Tibolddaróc határán lévő arborétumába. Szívesen megyünk, hiszen az uramnak is és nekem is kedves ismerőseink. Kapusiné Rózsika a Petri telepi általános iskolában tanított, ahol én is dolgoztam egy ideig népművelőként, Imre pedig az ERTI püspökladányi kutató állomásának volt a vezetője, sok projektben működtek együtt az urammal (Ágota híd felújítása, háromföld szövetség megalakítása, erdészeti és szíkkísérleti tudományos konferencia szervezése). Örültek látogatásunknak, vittük a püspökladányi emberek üdvözletét.

   

A cseresznye vészesen kezdett érni, muszáj volt már, hogy leszedjük még mielőtt az időjárás és a madarak végeznek vele. Hétvégén jöttek Marci fiamék és neki estünk a fáknak és a befőzésnek.
Furcsa volt a szedés, mert az uram úgy döntött, hogy egyúttal a metszést is megejti. A magasra nőtt ágakat Marci fiam levágta, Lídia menyem pedig a fa alatt szemezgette le a gallyakról az érett gyümölcsöt.

   

Este szalonnát sütöttünk a nyári konyhánál, meg néztük az angol-magyar meccset. Mi lányok nem voltunk nagyon lázban, az uram is szkeptikus volt az elején, egyedül Márton bízott nagyon a fiúkban. Húú, nagyon ügyesen játszottak a magyar focisták, és négy góllal megvertük az angolokat. Nem tudtunk hova lenni, egy idő után már csak a laptopra meredtünk és többször is ittunk a magyarok egészségére.

     

Június 20 és 26 között Márton fiamékkal egy hetet töltöttünk Balatonlellén. Menyem a második trimeszterben, ragyogó közérzettel, fiam kicsit fülfájósan, majd gyógyultan és elégedetten, mi boldogan.

   

Csend, nyugalom, hársfa, lonc illat, érett eper szőnyeg, jó idő, viharos Balaton, éjszaka hatalmas eső, másnap ragyogó napsütés... hangyák és valami repülő fekete bogarak sokasága, Gyenesdiáson irodalmi est, Balatonbogláron Canarro, valamint Lidi és a fiúk - akikből kettőt is ismertünk, mert "háromföldiek" (Molnár Előd /Édes Málé/ és Szlama László /Bordó Sárkány/ - aztán az Őszödi strand...

Egyébként mi is megtapasztaltuk a balatonparti vendéglátás kettősségét: Balatonbogláron a Platán Koktélbárban modortalan fizető pincér és a koktélban szinte csak jégkocka volt... Balatonőszödön a Szerinted? parti csárdában kedvesek és finom az étel... Balatonlellén a Zsúr kávézó és fagyizó hangulatos, eredeti dizájn, finom fagyi, süti és udvarias kiszolgálás (a képen) ... kettő egy, a jó javára. Már ez is valami.

A menyem és az uram minden nap úszik, a fiam a fájós füle, én pedig a víziszonyom miatt, nem. Az idő szép, de viharos szél kerekedik, amit Márton füle érez és hiába a meleg só, csak fáj neki. Különben az orvosi ellátásra nincs panaszunk, Marci telefonon mindenkivel egyeztetett - Balatonboglár fül-orr-gége szakrendelő, Balatonlelle háziorvosi rendelő - és időpontot adtak, megvizsgálták, gyógyszert írtak fel neki, mindezt gördülékenyen, várakozás nélkül. Így a fájás elmúlik és gyermekünk most már gondtalanul élvezi a nyaralást.

   

Pénteken este a lellei Móló sétányon buli zenekar játszik - egész jól - a bazársor teljesen olyan, mint bármelyik tengerparti, semmi eredeti, semmi szép... van viszont plüss állatfej sapka (ami irtó meleg lehet a szikrázó napsütésben!!!), huggy wuggyy (brrr!!! hogy lehet ilyet adni egy gyerek kezébe???), itt azért van mit fejlődni... Előtte naplemente nézés egy kis borral, sajttal, majd a kanada-magyar női vízilabda meccs, ahol megnyerték a mérkőzést a mieink.

Többször társasoztunk kinn a parton és benn a szobában.

   

Ettünk, ittunk: borsó levest, krumpli levest, mákos gubát, milánói makarónit (makaróni helyett szarvacska tésztával) ezeket mind hazai alapanyagból, de menüt is és pizzát is vendéglőben. Az Irsai finom, amit Balatonszemesen egy helyi termelőtől veszünk mindig. Hétvégén már sokan vannak a parton, beindul a főidény. Este megint a buli negyed, ahol az egyik szórakozóhelyen kivetítőn nézzük a grúz-magyar férfi vízilabda meccset. Győztünk!
Vasárnap misére igyekeztünk, majd az uram és a gyerekek a partra egy utolsót csobbanni. Én elkészítettem az ebédet (fasírt, oldalas, savanyú krumpli főzelék, desszertnek sárgadinnye darabok fagyival, tejszínhabbal) takarítok is és összepakoltam a holminkat. Este Somogyvárra mentünk az Anconai szerelmesek c. előadásra, amin igen jól szórakoztunk.

Negyed tizenkettőkor indultunk haza, de előtte Márton és az uram beállították a GPS-t. Bár ne tették volna! Ez az "okos" szerkezet ugyanis, a kecskeméti elkerülőnél valami félelmetes mellékútra terelt bennünket, úgyhogy hajnali ötre érkeztünk haza. Különben a hét szuper volt. :)

   

(Írta és fotózta: Csontos Gabriella)


2022-06-28 12:08:48

Nem véletlen, most újra átélem. 1984-ben mikor meghalt apukám, került a kezembe Polcz Alaine A halál iskolája c. könyve, illetve nem is a könyv, hanem egy cikk, amit tőle olvastam a gyászról és aztán megvettem a könyvét is.

Anyukámmal együtt gyászoltunk. Megírtuk a búcsúbeszédet, intézkedtünk a temetésről, a rokonok értesítéséről, a torról. Egymást segítettük, támogattuk. Arra nem emlékszem, hogy ő viselt e gyászruhát, de én sokáig csak feketében jártam. Megszoktam. És ahogyan mondják, az idő múlik és a gyászod, a szomorúságod is. És tavaly elment anyukám is. Ő kb. nyolcvan éves koráig nagyon aktív, energikus volt. Ekkor született első dédunokája és egyedül beutazott Debrecenbe, elbuszozott az albérletbe és karjába vette Blankát. A születésnapját nagy családi körben ünnepeltük a harmadik emeleti lakásában, mert tiltakozott nagyon, hogy étterembe menjünk. Sütött-főzött. Nagyon szeretett biciklizni, de arra kértük nyolcvan után, ne üljön most már kerékpárra. Azzal járt bevásárolni a közeli szupermarketbe és csak tolta. De annyira mondta, hogy szeretne még kibiciklizni a Farkas szigetbe, hogy azt mondtuk egy hétvégén az urammal, hogy menjünk. Hazafelé tartva elesett. Bizonyára már elfáradt és azért vesztette el az egyensúlyát. Nem tört el semmije, de azért elég nagy sokk volt ez neki. Mondtuk is, hogy látod mama nem szabad már neked biciklizni! Nem tudom már melyik évben, de János bátyámék tanyáján is elesett, úgy, hogy az eszméletét is elvesztette. Debrecen sürgősségi, de hála istennek nem lett semmi baja. Illetve, dehogy nem! Sokk érte ekkor is, csak azt az orvosok nem tudják megállapítani. Megröntgenezték, kikérdezték és mivel mindenre tudott értelmesen válaszolni megállapították, hogy nincs semmi baja. Aztán elkezdett hanyatlani. Szinte észrevétlen, csak én láttam az apró jeleket nála. A 85 éves születésnapjára azt kértem a családtól, hogy küldjenek neki képeslapot, mert nagyon szeret levelet kapni. Sajnos ekkorra a testvérei, a gyerek- és ifjúkori barátai – akikkel nagyon élő kapcsolatot ápolt -, már mind meghaltak. Velük levelezett. Ebben az időben csináltam a családunknak egy zárt facebook csoportot, ahova képeket és videókat töltöttem fel, hogy mennyire örül a születésnapi köszöntő képeslapoknak. Már akkor is látszott, hogy nem nagyon emlékszik, hogy ki írhatta azokat. Én egy fényképalbumot csináltam neki és sokszor elővettük, hogy memorizáljuk, ki-kicsoda. Ebben az időben még főzött, bevásárolt magának, vett fel pénzt a bank automatából, stb. Én és az uram is dolgoztunk még, de sűrűn találkoztunk, ill. mentünk hozzá kisebb-nagyobb szerelési munkákat elvégezni, takarítani, együtt bevásárolni, stb. Ez az együttes bevásárlás nagyon nehéz volt, mert ugyan felírta, hogy mit szeretne venni, de nagyon lassan mozgott, mindent megnézett többször. Volt ugyan türelmünk, de azért elfáradtunk rendesen mi is egy-egy ilyen alkalomkor. A takarítás is nagyon sok időbe telt nála, mert mindent a saját ritmusában akart csinálni, én pedig hamar túl akartam rajta lenni. No, ezen sokszor összekaptunk, de egy idő után azt gondoltam, hogy nem érdemes háborogni.
Egyszer azzal jött hozzánk, hogy a bankautomata nem adta neki ki a pénzt, viszont a bizonylat ott volt a kezében, hogy felvett 150.000.- Ft-ot. Kikérdeztük, hogy volt e valaki a közelében, biztos, hogy jól ütötte be a kódot? Másnap a bankban megtudtuk, hogy pár másodperc után – ha nem veszik el a pénzt -, az automata visszaveszi azt. Szóval mire elolvasta a képernyőn megjelenő információt az automata visszanyelte a bankjegyeket. Megígérte, hogy legközelebb minket hív és együtt vesszük fel a pénzt. Aztán eljött az idő, hogy magamhoz vettem a bank kártyáját, én vásároltam be neki, stb.
Az uram nyugdíjas lett, én pedig még mindig dolgoztam, így sokszor ő állt helyt. Amikor például már sokadjára telefonált, hogy nem jó a Tv-je és azonnal menjen és állítsa be. Vagy mikor az alsó szomszéd bekopogott hozzá, hogy ázik a plafon náluk és anyukám kétségbeesve telefonált, hogy őt hibáztatják és szerinte ő nem csinált semmit. Már nem hagytuk, hogy főzzön – elfelejtette, hogy feltette a tejet forrni és teljesen odaégett, iszonyú füst lett a lakásban -, inkább hordtuk neki hét közben az ebédet, bár ezen fanyalgott. Hétvégén nálunk evett jó étvággyal. Később a reggelit és a vacsorát is meg kellett oldanunk, mert nem evett rendesen. Nagyon lesoványodott. Aztán 2019 szeptemberétől én már nem dolgoztam, segélyes lettem, így jobban rá tudtam figyelni. Ekkor már bújtam a szakirodalmat a demenciával kapcsolatban, szinte minden cikket elolvastam a neten. A legtöbbet Juhász Ágnes demencia ápolási specialista és nemzetközileg publikált író sorai segítettek.

Egyik könyvében leírja, hogyan gondozott Angliában egy idős hölgyet, aki Alzheimer kórban szenvedett és a gyermekei Ágnest fogadták mellé napi 24 órában. Leírta, hogy a Dallas sorozat volt a kikapcsolódása, s ha az nincs, talán ki sem bírja. Nos, én is ekkor szoktam rá a török sorozatokra. Azok teljesen kikapcsoltak, különben csak anyukámon forgott az agyam. Volt, hogy napjában többször is eljött hozzánk és nem emlékezett rá, hogy volt már nálunk. Ebéd után mindig kértem, hogy pihenjen le, de öt percnél tovább nem tudott egy helyben maradni. Kiment az udvarra a legnagyobb kánikulában, leszedte a zöld szilvát és jóízűen megette. Úgy viselkedett, mint egy kis gyerek, annyi különbséggel, hogy ha kértem, vagy megszólítottam valamiért, akkor kikérte magának, hogy ő nem gyerek. Teljesen összezavart, mert sosem tudtam, hogy mikor gondolkozik józanul és mikor nem. De sajnos ő sem tudta. Eszünkbe jutott az is, hogy hozzánk költöztetjük, de hallani sem akart róla. Egy idő után már csak anyukámról tudtam beszélni, arról hogy hogyan oldjam meg a következő bajt vele kapcsolatban. Az utcán ismerőssel találkozva rájöttem, hogy ez nem csak az én problémám, sajnos nagyon sokan küzdöttek, küzdenek ezzel. Rengetegen adtak jó tanácsot, volt, aki csak csendben meghallgatott. Sokat köszönhetek a lépcsőházban lakóknak, mert lehet, hogy egy nagyvárosban már nem ismerik egymást még a közvetlen szomszédok sem, de itt még élnek a vidéki élet hagyományai. Figyelnek egymásra, segítik egymást a bajban. Sok óvintézkedést megtettünk ez alatt az idő alatt, hogy minél kevesebb „baleset” történjen vele. A bejárati ajtaján már régen kicserélte az uram a zárat, olyanra, amit belülről csak rá kellett fordítani, így kívülről bármikor ki tudtam nyitni. De történt egyszer, hogy „kizárta” magát, ill. nem tudott visszamenni a lakásba, mert nem tudta kinyitni az ajtót. Az első emeleten bolyongott, amikor az egyik kedves ismerős behívta és leültette. Vizet adott neki. Telefonált nekem, hogy menjek, mert ott van anyukám és nem tud hazamenni. Nagyon köszöntem a segítségét, szabadkozott, hogy ez természetes, tudja mivel jár ez, a nagypapája épp ilyen volt. A 90 évét betöltve rájöttünk a bátyámmal, hogy már életveszélyes egyedül hagyni a lakásban. 24 órás felügyelet kell. Nehéz döntés volt.
Régen le akartam már ezeket jegyezni, még amikor benne voltam, de nem ment. Talán segítek másoknak is azzal, hogy leírom a tüneteket. Lassan egy éve, hogy elment anyukám és az első hónapokban még teljesen valóságosan éreztem a jelenlétét a lakásunkban, a templomban. Úgy éreztem, hogy ott ül mellettem. Lassan eltelik az egy év, a gyászév. Most már kezdem megszokni a hiányát, de eszembe jut sokszor - és ez így is lesz-, mikor ebédelünk, hogy ott ül velem szemben az asztalnál, ha kinézek a kertbe, a hinta ágyon őt látom ringatózni.

    

(Írta Csontos Gabriella)


2022-05-31 11:02:33

Ez a szerelem hónapja és az esküvőké. Marci fiamék is haza jöttek, mert a volt gimnáziumi osztálytársának – akivel együtt zenéltek anno -, május 6-án volt a lakodalma Debrecenben. Gyermekeinket indulás előtt - a mama biciklijénél -, le is fényképeztem, mert olyan szépek.

Ezen a hétvégén Daniék Lisszabonban múlatták az időt.

Mi kicsit kókadtak voltunk, gondolom a tavaszi fáradság ütött ki rajtunk. Nekem fáj a térdem, próbálom tornával és mozgással valahogy rendbe hozni. Az uram már jobban van, neki szerintem használt a fürdőbeli gyógykezelés. Finom marhapörköltet főzött a nyári konyhában egy nagy kondérral, mert a gyerekek azt kívánták. Csomagoltunk is nekik belőle.
A következő héten meglátogatott bennünket kedves barátnénk, akivel én a püspökladányi zeneiskolába jártam együtt zongora órákra, az uram meg Berlinben az egyetemi kollégiumban ismerkedett össze vele (milyen kicsi a világ!). Azóta is tartjuk a kapcsolatot, ha nem is sűrűn, de egy évben egyszer találkozunk. A facebookon Mangold nevű magazin oldalt (www.facebook.com/Mangold) alapított és működtet, onnan vettük a bátorságot tavaly, és ültettünk mi is a kertbe ebből a növényből. Most személyesen is megtanácskoztuk ennek a páratlan herbáriának a tulajdonságait, felhasználhatóságát, stb.

       

Május első hetében füvet vágtunk, eltakarítottuk a hervadt tulipánokat, nefelejcseket, orgonákat. Eztán kezd virítani a büdöske, a nőszirom, a különleges sárga liliomfélénk. Este és reggel még nagyon hideg van, de napközen hétágra süt a napocska. Harminckét éve vettük ezt a kertes házat és ebben az évben szinte minden héten a kertünkből tettem virágot a vázáinkba. Ez nagyon nagy dolog nekem.

  

Május következő hétvégéjén (13-án, pénteken, ez nekünk igen bejött!) Létavértesre mentünk a bátyámékhoz, aki már tavaly óta szervezi számunkra a Heit birtokon való látogatást. Heit Lóránd és családja a régi magyar szőlőfajták népszerűsítését tűzte zászlajára. A családi birtok évről-évre bővül: napjainkban közel 5 hektárnyi területen művelik a finom bornak valót. Főként királyleánykát, ottonel muskotályt, zöld veltelinit, kadarkát és nem utolsó sorban piros bakatort, melyet a család elsőként 2013 májusában “örökített” vissza érmelléki szülőföldjére, Bihardiószegre.

     

Ezen a hétvégén megérezte a menyem, hogy a szíve alatt hordott kisbaba megmozdult.

Nagyon sűrű programunk volt májusban. A pandémia enyhülése miatt mostanra időzítettünk minden rokonlátogatást. Bükkszentkereszten unokanővéremékhez mentünk el. Az ősszel eltört a lába, de nagy akaraterővel bír és szinte ugyan úgy éli az életét, mint a baleset előtt. Minden nap főz, kertészkedik. A férjével együtt már behordták a téli tüzelőt az udvarra. Csodálom munkabírását, élet örömét.

  

S, ha már az ország északi részén voltunk, beugrottunk Egerbe, az apai unokatestvéremékhez is. Kaptunk lestyánt és gyönyörű pünkösdi rózsát a kertjükből. A lestyánt felaprítottam és sóval összekeverve üvegbe raktam, tetejére olíva olajat öntöttem. Így tartósítottam.

Május harmadik hétvégéje izgalmasra sikerült a család több tagja számára is. Dani párjának, Szász Lilla fotográfusnak kiállítása nyílt Dunaújvárosban, melyre Marci fiamék és barátaik is elmentek.

    

A ladányi Hektográf Nyomdában pedig elkészült Farkas Papa élettörténete, melyet ő maga vetett annak idején papírra. Kiegészítettük az anyai és az apai családfával, mert az is megvolt, hiszen Mártonnak elsős gimis korában ez volt az egyik osztályfőnöki órára a feladat. Kérdezzék meg nagyszüleiket a felmenőikről. Milyen szerencse, hogy még akkor élt nagymama, nagypapa és el tudták mesélni a családi kapcsolatokat. Ajánlom a családoknak, mert egyszer kíváncsi lesz mindenki elődeire.
A másik kiadvány a debreceni Kapitális Nyomdában készült. Egy évig szerkesztették az uram és a volt gimnáziumi osztálytársai. Ötven éve érettségiztek és úgy gondolták, hogy egy jubileumi könyvet állítanak össze, amiben mindenki leírta önéletrajzát, a tanáraikról is megemlékeztek és rengeteg fotó, írásos emlék is belekerült ebbe az ízlésesen és szépen megcsinált kötetbe. Az illusztrációkat és a borítón lévő rajzot László Ákos grafikus készítette. Az ötletadó Soós Csaba Zoltán volt, a szerkesztést Ferencz Rezső végezte, de egy tíz tagú bizottság segítette a munkájukat. A kibertérben napi szinten rengeteg villámposta röpködött, összeszámolták, hogy ez alatt az egy év alatt háromezerkettőszáz e-mail született, de konzultáltak weben és személyesen is. Mindkettő nagy érték az utókor számára.

    

Május utolsó hétvégéjén családi napot tartottuk, Dezsőt és Jázmin unokánkat köszöntöttük névnapjukon, meg az összes gyerekünket párostul, a gyereknapon. Több év után végre itt voltak a gyerekeink, unokáink, a sógornőmék, a legkisebb fiukkal. Régen volt ilyen nagy családi összejövetel nálunk, talán 2019-ben. Szombatra hidegfront érkezett, de még épp ki tudtunk ülni a kertbe. Kik Budapestről, kik Debrecenből érkeztek. Már délre kész voltunk minden előkészülettel és egy pohár sör mellett vártunk türelmesen az urammal.

   

Aztán benépesült a kert, a terasz. Sokat kacagtunk, nagyon jó volt végre felszabadultan örülni egymásnak és együtt lenni. (Írta: Csontos Gabriella)


2022-05-11 19:57:13

2022 április 3-án voltak az országgyűlési választások hazánkban. Marci fiamék hazajöttek erre a hétvégére, mindketten átjelentkeztek és itthon szavaztak. Reggel esett a hó és gyönyörű fehérség lepte el a házat, a kertet. Furcsa világ van manapság. Télen meleg van, tavasszal esik a hó. 

    

Április 6-án elment Pákozdi István kedves atyánk, aki tíz évig volt része és meghatározó személyisége életünknek. Tudtunk betegségéről, nem volt váratlan halála, de mégis. 2021 novemberében találkoztunk vele, mosolygós arca ma is itt van előttem. Sokat fohászkodtam érte és most őt kérem, hogy imádkozzon érettünk ott fenn, ahol már nincs betegség, fájdalom, kín, szenvedés.

Ez évben április 10-én volt virágvasárnap. Ekkorra időzítettem a benti takarítást, mert a nyári konyhát és a teraszt már lepókhálóztam, kimeszeltem (rettenetes csíkos lett az első sor, aztán hengerrel próbálkoztam, az már valamivel szebb lett). Életemben másodjára csináltam ezt a műveletet, nincs benne nagy gyakorlatom, de kész lett.

A templomban is „nagytakarítottunk”. Van gondnokunk Györkei Vilma, de karácsony és húsvét előtt a gyülekezet segít, mert hatalmas területet kell portalanítani, sepregetni, felmosni. Én az ablak tisztítást csináltam Gyurka Edittel. A gondviselés tett bennünket egymás mellé. Ági néni (Edit anyukája) is itt szorgoskodott velünk még pár éve, de ő is, és az én anyukám is tavaly elköltözött az égi hazába. Takarítás közben emlékeztünk rájuk, elmondtuk egymásnak hogyan gondoztuk őket, milyen tapasztalataink voltak eközben, hogyan fogyott egyre jobban életük gyertyája. Szerintem a régiségben is így volt, hogy egymást segítették a gyászmunkában és átadták egymásnak a hagyományokat, a megélt tudást. Közben megtisztultak a templom bejárati ajtó üvegei is.

   

Marci fiamék elköltöznek az albérletből, mert sikerült venniük egy lakást. Mielőbb szeretnének a sajátjukban lenni, tehát sürgős telefon jött, én azonnal ültem vonatra és robogtam Budapestre, hogy segédkezzek a pakolásban, a takarításban.

  

Marci tesója Dani és párja, Lilla segített a hurcolkodásban és a nászasszonyom, valamint a menyem húga is. Meg Gombos Balázs, a ladányi koma. Ilyenkor gondolom én, hogy felbecsülhetetlen az értéke a családi és baráti kapcsolatoknak.
Bolondos április szokták mondani és lehet, hogy az időjárás miatt, de az uramnak megfájdult a dereka. Elment a reumatológushoz, aki 15 alkalmas kezelést írt fel neki a gyógyfürdőbe. Úgyhogy most szép szorgalmasan jár vízi tornára, masszázsra, elektromos kezelésre, stb. Az ünnepek alatt viszont volt egy kis pihenése. Az idei tavaszi szünetben végre itt voltak - két év kihagyás után -, két napig az unokáink. A leánykákkal első nap - még szép időben -, kibicikliztünk a Farkas szigetbe. Nekünk kicsit szokatlan volt a kerékpározás, de azért bírtuk, sőt az uram az edzős játszótéren, még kar erősítésbe is kezdett.

   

Jázmin pitypangot szedett, Blanka Dezső Papival kártyázott.

   

Nagyszombaton a szülők is megérkeztek. Együtt ebédeltünk nagy örömömre.

Húsvét ünnepén Budapestre utaztunk, hogy most már az uram is szemügyre vehesse azt a lakást. Jöttek a nászuramék is. Az apatárs megszentelte az ételeket és úgy ültünk az ünnepi asztalhoz. Boldogan vettük tudomásul, hogy gyermekeink saját fészket raknak. Másnap Daniék is megjelentek háztűznézőbe. Batyus bulik voltak, mindenki hozott valami saját készítést, rengeteg finomságot ettünk.

Az ünnepek után tovább folytak a gyógyfürdőbeli kezelések, egyre jobban bírja már a kerti munkákat is az uram. Elvetette a sóskát, a céklát. Megcsinálta a garázskapu villanyvezetékét, csinált az új ruternek kis polcot, mivel üvegszálas kábelre váltott a szolgáltatónk és kicserélték a régi szerkezetet. Szóval igen hatékony napjai vannak. Újra jött egy segélykérés Marciéktól, mert most már mindent elhoztak az „albiból” és az új lakás úgy néz ki, mint ahol bomba robbant. A W.C. tartály is felmondta a szolgálatot, de a fiam ki tudta cserélni. (Ügyes a gyerek, van rengeteg szerszáma, úgyhogy minden kis szerelést meg tud csinálni. Apja fia!) Szóval vonatra fel és már hipp-hopp Budapesten voltam. Buszra ültem és egy negyed óra alatt megérkeztem a Csömörire. Marci a buszmegállóban várt, ugyanis nagyon izgult, hogy menni fog e nekem a tömegközlekedés egyedül. (Kicsit pánikos és tömegiszonyos vagyok) De ment, sőt este bebuszoztam a belvárosba a Képíró utcába, ahol Dani fiunk párjával, Szász Lilla fotóművésszel volt egy nyilvános beszélgetés a Foton Galériában. Nagyon élveztem.

Április 30-án eljöttek a bátyámék Létavértesről, az unokatestvéreink Budapestről és Egerből és innen a szemközti lakótelepről a másod unokatestvérünk párostul.

Együtt ebédeltünk, beszélgettünk. Elmentünk a sírokhoz, este pedig mise volt a templomban anyáink emlékére. (Írta: Csontos Gabriella)


2022-04-22 14:20:41

Ebben a hónapban ünnepeljük az én drága jó uram születésnapját. Dániel és Lilla két napra elláttak bennünket mindenféle földi jóval és még torta is volt, meg tüzijáték. 

Háború dúl Ukrajnában. Az égen repülők szállnak és elviszik a figyelmem a rügyező faágról. Döbbenten nézzük a híreket, olvassuk a felhívásokat. Teljesen hatása alá kerülök. Eszembe jut, hogy 89-ben a romániai események idején gyűjtöttünk tartós élelmiszert a város több pontján, segély szállítmányt indítottunk Erdélybe, a városon keresztül mentek az akkor nem régiben megalakított Magyar Máltai Szeretetszolgálat autói, buszai.  

https://youtu.be/-yNS6iqyWA8


Aztán a kilencvenes években a délszláv háború idején gondoltunk a vajdasági férfiakra, akik a behívó elől menekültek Magyarországra. Most meg anyák, gyerekek, idősek jönnek épp összekapkodott holmijukkal. A családom minden tagja segít valamilyen formában. A nagyfiunk barátnője tolmácsol a Keletiben, Dani személyszállítást vállal, a menyem a munkahelyére vitte a tisztálkodó szereket, törülközőket, meg amit még kértek. A bátyám huszártársával Hosszúmezőre vitt segély szállítmányt a debreceni huszárok nevében


(https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2022/03/a-hajdu-bihari-huszarbanderium-is-segiti-az-ukrajnai-menekulteket?fbclid=IwAR2tLzQRDrUY7YdaOxkCMRcWU_R59RIFB6Ne03E_x8GA2q8EFs8J142JxM0É)

én meg a nemzeti ünnep alatt összeszedtem, amit nélkülözni tudunk, mivel a szomszéd településre érkezett nyolcvan ukrán menekült, és Báránd polgármestere a facebookon kért segítséget. Soha nem gondoltam volna, hogy a menyem nagymamájának féltve őrzött, patyolat tollpárnái, anyukám szinte teljesen új cipője, a fiam egyetemista korában hordott téli kabátja valaha egy embert boldoggá tesz majd. De így történt.

   

Március elején meglátogatott bennünket két barátném, akikkel a találkozót a járvány miatt már háromszor halasztottuk el. Nagyon örültem az itt létüknek.

A hosszú hétvégén Marci fiamék voltak nálunk. Az autóbeálló bejáratához kellett a segítsége. Az apjával ügyesen meg is oldották.
                                        

Gyulán, kedves városunkban töltöttünk három napot, így ünnepeltünk, mi kettesben. Gyönyörű, tavaszi időnk volt. Még egykori püspökladányi ismerőssel és aranyos párjával is találkoztunk. Voltunk kézműves sör és gyulai kolbász kóstolón, áztattuk magunkat a gyógyvízben és meglátogattuk Békéscsabán az unokatestvéremet is. 

  

A legnagyobb öröm pedig ugyan csak ebben a hónapban ért bennünket, hiszen az élet madara fészket rakott családunknál. Marci és Lídia kisbabát várnak!

(Írta: Csontos Gabriella)


2022-07-09 13:19:14

 

A 2022-es év kifejezetten jól indult. Kezd csitulni a járvány, lehet társaságba menni, utazni. Mi is elmentünk januárban – a karácsonyra ajándékba kapott – színházjeggyel a Csíksomlyói Passió c. előadásra a Nemzeti Színházba.

 

Meg kell mondjam, hogy nekem nem jön be ez a „modern színjátszás”, nem tetszett az előadás, lehet azért, mert én még láttam anno a Kerényi féle rendezést a Várszínházban. Akkor revelációként hatott rám, most inkább idegesített a színészek kóborgása a színpadon. Az uramnak tetszett, de neki nem volt összehasonlítási alapja. Az előadás előtt Dani fiunkhoz mentünk vacsorázni. Finomat ettünk, mint mindig.

 

Február a születés- és névnapok hónapja nálunk. Kedves barátnénkat – aki sajnos törött kézzel ünnepelt az idén – Debrecenben köszöntöttük férjének meghívására egy fincsi vacsora alkalmával.

 

Marci szülinapját, Lídia és Lilla névnapját itthon ültük meg. Családi fotók nézegetésével és nagy társasjátékozással telt az esténk.

      

Nagyfiaméknál Jázmin unokánk töltötte a hetedik életévét, Bence 45 éves lett. Istenem, hogy telik az idő! Egy év után végre eljöttek hozzánk, nagy örömünkre. Beszámoltak a bizonyítványokról, az edzésekről. A férfiak kölcsönösen megnézték és kipróbálták az új autókat, mivel a fiamék is, és mi is lecseréltük a régit. Még tart a maskara! Jázinkat ezúttal farsangi maszkban fotóztam.

 

Sajnos az enyhe idő, a kicsit lazábbra vett korlátozás megtette nálunk a hatást és február végére covidosok lettünk mindketten. Elmaradtak a baráti látogatások; Karcagra mentünk volna és hozzánk sem tudtak eljönni barátaink, és nem tudtuk megnézni a Csokonai Színház előadását sem. Olvastam valahol a neten, hogy az USA-ban a járvány idején mindenféle kormányzati szolgáltatást nyújtanak a korona vírusos, karanténban lévő betegeknek. Nálunk ez úgy működik, hogy vannak jó szomszédaink, barátaink, akik azonnal segítségünkre siettek.

Bevásároltak, kérdeznek, tanácsot adnak, érdeklődnek hogylétünk felől. Néhány napja vagyunk csak elesettek és ez lassan majd el is múlik rólunk, viszont az orosz-ukrán háború, mely épp most tört ki, soha nem törlődik a lelkekből.  (Írta: Csontos Gabriella)

 


2022-01-11 14:26:00

Azt mondja a családom, hogy én csak jó dolgokat osztok meg a facen. Igen! Valóban csak az örömteli eseményekről tudósitok. De vannak azért nekem is kellemetlen élményeim, egészségügyi gondjaim, fogyatékosságaim. Most erről egy pár mondatot. Az utóbbi két három évben egyre hangosabban kezdtem el beszélni -bár eddig sem voltam egy halk szavú ember-, és azt figyelte meg a családom, hogy többször visszakérdezek: tessék?

Előbb csak tréfálkoztak velem, idézték a közismert színdarabból való mondatot: hosszú!
Egyre többször vettem észre magamon, hogy ha valakivel beszélgetek, akkor nem a szemébe nézek, hanem a száját figyelem és onnan próbálom leolvasni, hogy mit mond. Ez azért már egy kicsit megijesztett. Elmentem hallás vizsgálatra, itt Püspökladányban. Megállapították, hogy középfokú halláskárosodásom van. Nem akartam elhinni, elmentem Debrecenbe is, egy ugyan ilyen vizsgálatra. Ott is ezt állapították meg. Tv nézés közben már olyan hangerőt használtam, hogy ha bérházban laknánk a szomszéd is velünk együtt élvezné a kép nélküli műsort. És azt is meg kell említenem, hogy az egyre gyorsabb közbeszéd is csak rontott a helyzetemen. Közfoglalkoztatottként két megyében utaztam különböző múzeumokba és havonta egyszer Budapestre is kellett mennem. Az utca moraja nagyon zavart, ugyan így a busz és a vonat zaja is. Az értekezleteken nem értettem tisztán az előadót, a hozzászólásokról nem is beszélve. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, de még mindig segített a szájról való olvasási technika. És akkor beütött a covid! Ekkor már nem dolgoztam, viszont a hallásom semmit nem javult, sőt, mivel mindenki maszkot hord ezért a szájról olvasás is megszűnt számomra. Teljesen kétségbe estem, mivel egyre többször kellett ügyet intéznem és már nagyon kellemetlen volt számomra, hogy mindenütt - a boltban, a bankban, a postán- többször visszakérdeztem: tessék??? A családom is kezdett valóban aggódni, hiszen a közlekedésben is nagyon fontos ma már a jó hallás az elektromos autók és biciklik, motorok korában, amik hangtalanul suhannak el az ember mellett.

Végre rászántam magam és elmentem újra egy hallás centrumba Karcagra, ahol igen alaposan megvizsgált az audiológus. Ő az, aki a vizsgálat során meghatározza a halláskárosodás típusát és megállapítja a halláscsökkenés mértékét. A vizsgálat előtt felvette a kórelőzményt: kikérdezett a panasz jellegéről, a korábbi, valamint családban előfordult betegségekről. Hol dolgoztam, milyen munkát végeztem, stb. Arra jöttünk rá közösen, hogy a munkámból adódó fejhallgatóval végzett tevékenység ludas a süketségemben. Sajnos a halló idegek elhalásáról van szó, ami visszafordíthatatlan folyamat.

Aztán jöttek a különböző mérő eszközökkel végzett feladatok, melyből pontosan meg tudta határozni, hogy mely magasságú és mélységű hangokat nem hallok tisztán. A vizsgálat végén különböző hallókészülékeket ajánlott, melyet próbahordással lehet és ajánlott is kipróbálni, hiszen a hallókészülékkel való élés teljes életmódváltást jelent. Fantasztikus élmény volt, hogy az addig összefolyó, halandzsa szöveg egyszerre hallható, érthető, felfogható lett számomra. A környezetemben egyre többen kérdeznek vissza beszélgetésünk során, hogy tessék? A hallókészülék miatt én teljesen normális hangnemben beszélek. Tehát egyre több hasonló korú ember szenved halláskárosodásban. A mai zajos világban és a fülhallgatók, headsetek korában nem is csoda ez. Én örülök - a családom is -, hogy van erre megoldás. (Írta: Csontos Gabriella)


Oldal : 123456789101112131415
16171819202122


A J Á N L Ó



ww.facebook.com/Doridadesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


S E G Í T S É G

kormany.hu

karitasz.hu

www.baptist.hu

reformatus.hu

www.maltai.hu

segelyszervezet.hu


Madarásszunk együtt

www.facebook.com/madarsuli.foldes


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya



www.mediaunio.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu