Hegyesi Márton (1846 - 1907) történetíró, ügyvéd, lapszerkesztő
A historikus szakmabelieken – had-, hely- és irodalomtörténészeken – kívül ma már kevesen ismerik az egykori jeles váradi ügyvéd, szerkesztő, Hegyesi Márton nevét, aki 1846. július 10-én született Biharnagybajomban földműves, akkor még jobbágy szülők gyermekeként. Iskoláit szülőhelyén és a debreceni Református Kollégiumban végezte; mezei jogászként folytatott tanulmányait – közben a Beöthy családnál nevelősködött, ahova később be is nősült; második felesége Beöthy Eszter volt – pedig az eperjesi jogakadémián magánvizsgával (1870) zárta. Rövid budapesti „bojtárkodás” után 1873. január 1-jén Nagyváradon nyitott ügyvédi irodát. Több mint négy évtizedes praxisa alatt számos híres és hírhedt pörben jeleskedett; ő volt például 1898-ban az agrárszocializmussal is gyanúsított, ám inkább „csupán” a kegyetlen adóvégrehajtás miatt lázadó, a községházát megostromló bagaméri zendülők védője.

...

Prof.Dr. Balassa Iván  egyetemi tanár, néprajztudós (1917-2002) a múzeumügy és a határon túli magyarok népi kultúrájának európai hírű tudósa 1917. október 5-én született Bárándon,ahol nagyapja Szabó József 52 évig volt református lelkész. Apja Balassa József, a szomszédos Bihartordán, Dancsházán körjegyző, majd nyugalomba vonulása után az országos Református Szeretetszövetség ügyvezető igazgatója. Édesanyja Szabó Edit tanítónő. Az elemi iskola négy osztályát Bárándon, illetve Bihartordán végezte. A gimnáziumot Egerben, a Cisztereknél, majd a Debreceni Református Gimnáziumban végezte, ahol 1936-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte 1936 és 1940 között. 1938-tól egy évig a debreceni egyetem gyakornoka volt, majd 1940-ben a kolozsvári egyetem tanársegéde lett. 1941-44. között Sepsiszentgyörgyön volt múzeumőr. A budapesti Néprajzi Múzeum osztályvezető főigazgatója volt 1944-től 1956-ig, majd 1961-ig Sárospatakon igazgatott közgyűjteményt. Ezt követően a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1966-tól 1983-ig a Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese volt. Balassa Iván tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Komplex Bizottságának, az Acta Ethnographica szerkesztőbizottságának, társelnöke volt a Néprajzi Látóhatár szerkesztőbizottságának, alapító elnöke a TIT országos választmányának, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia levelező tagja (1975) majd tiszteletbeli tagja (1983), a Dán Királyi Tudományos Akadémia tagja (1975). Az etnográfus tiszteletbeli tagja volt a magyar, német, finn, cseh, szlovák néprajzi társaságnak, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek is. Balassa Ivánt - aki az ELTE címzetes egyetemi tanára, a néprajztudományok kandidátusa és doktora volt - munkássága elismeréseként 1997-ben tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, megkapta a német Herder-díjat (1980), a Györffy István-, a Bugát Pál- és a Móra Ferenc Emlékérmet, valamint a Pro Paluster-díjat (1995). 1997-ben szülőhelye, Báránd a település díszpolgárává választotta.

Kovács Máté  (1906-1972)  művelődéspolitikus, könyvtártudós.
1906. november 11-én született Hajdúszoboszlón, ötgyermekes parasztcsalád első gyermekeként. Máté, aki apja nevét kapta, a helyi református iskolában kezdte tanulmányait, majd a debreceni református gimnáziumban folytatta. Egyéniségét, gyermekkori élményeit részben szülővárosa, még inkább a munkaszerető népes család életszemlélete alakította. Vonzódását szülőföldjéhez jól szemlélteti, hogy egyetemi tanulmánya idején szakdolgozatának témáját a szoboszlói nyelvjárásból választotta, ezzel mintegy tovább folytatva Szívós Béla korábbi vállalkozását. A debreceni egyetem magyar-francia szakán betekintést nyert a francia, vele az európai kultúra demokratikus hagyományaiba, értékeibe. 1927-1930 között a párizsi Sorbonne-on tanult. Franciaországi tanulmányait Hankiss János debreceni professzor segítette, hogy tehetséges ösztöníjas diákja tovább mélyítse nyelvismeretét, bővítse franciás műveltségét. Középiskolai tanári diplomáját 1931-ben szerezte meg. Először a 30-as évek derekáig Nyíregyházán működött.Ezután Debrecenbe költözött, és a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta munkáját, egyben tanársegédként, lektorként dolgozott az egyetem francia tanszékén. Kovács Máté igazán Debrecenben talált önmagára. A tanszéki feladatokon túl hosszú éveken át szervezője és titkára a Debreceni Nyári Egyetemnek.Kovács Máté tanulmányaiban előszeretettel foglalkozott a felvilágosodás korának debreceni költőjével, Fazekas Mihállyal, aki a népiesség első megszólaltatója az irodalomban. Fazekas Mihály volt doktori disszertációjának témája is.
A II. világháború befejeződése után rövidesen Budapestre került. A politikai cselekvés küzdőterén legjobban a Nemzeti Parasztpárt céljai vonzották, ahol olyan demokratikus gondolkodású személyek, mint Darvas József, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Németh László, Szabó Pál, Veres Péter és mások fogadták soraikba. Ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője, oda késztette a történelmi erők mozgása, sőt a családi hagyomány is. A fővárosban néhány hónap elteltével a már említett parasztpárti Keresztury Dezső vezetése alatt működő Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára lett, ahol jelentős szerepet vállalt a demokratikus köznevelés és művelődéspolitika kialakításában.  A parasztság művelődésének ügyében mintegy jelszóként idézte Illyés Gyula szavait. "Föld mellé iskolát!" Kovács Máté nem csupán Teleki Géza gróf, Keresztury Dezső, hanem Ortutay Gyula minisztériumában is magas tisztségeket (osztálytanácsos, miniszteri tanácsos, majd politikai államtitkár) töltött be. Ám 1949 áprilisában Szakasits Árpád köztársasági elnök Kovács Mátét "saját kérelmére" felmentette nem akármilyen beosztásából. Politikusunk lépésének okát máig sem ismerjük, de annyi biztos, hogy a dogmatizmus uralma ekkor már egyre erősebbé vált. Tíz nap múlva azonban bekövetkezett a nagy fordulat: a köztársasági elnök Kovács Mátét kinevezte a Debreceni Tudományegyetem könyvtárának igazgatójává. Kovács Máté irányítása alatt a Debreceni Egyetemi Könyvtár valamennyi tudományos könyvtárnak mintaként szolgált. A könyvtár állománya 1949-től háromszorosára gyarapodott, meghaladta a milliós nagyságrendet. Az évi olvasóforgalom az 1948-ban regisztrált 5000 fővel szemben 1956-ban több mint 100000 főre emelkedett. Ezt az eredményt a magas szakmai felkészültséggel és racionális munkaszervezéssel lehetett elérni. A könyvtár irányítása mellett 1954-ben Kovács Máté elvállalta a készülő Magyar Enciklopédia főszerkesztőségét is, bár ez jelentős megterhelést jelentett számára. 1956 szeptemberében egyetemi tanárrá nevezték ki a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékére, így tízéves munkahelyétől megvált. Szülővárosával haláláig ápolta kapcsolatait. Támogatta a művelődési ház felépítését és a városi gimnázium létrehozását. 1947-ben mint VKM államtitkár így nyilatkozott: "Középiskola kell Hajdúszoboszlónak, ahol ma 3000 iskolaköteles korú gyermek él az általános iskolára és az idegenben való tanulásra utalva." Kovács Mátét 1972. augusztus 29-én munka közben ragadta el a halál. Szülővárosában nevét utca, valamint a Művelődési Központ és Könyvtár viseli.

1896. október 23-án született Sárrétudvariban Költő Nagy Imre. Nagyon szegény családban nőtt fel és mindössze hat elemit végzett, de már iskolás korában nagyon szerette az irodalmat, különösen a verseket. Fiatal korában írt rigmusait kedvelték a faluban. Nagy szegénységben, de szeretetben élt felesége és három gyermeke körében.
Nyilvánosságra csak 31 éves korában lépett a Magyar Falu című újságban, és 1929-ben a lap Nagy Imrének ítélte a versírás „bronztulipánját”. A díjat a helyi községházán ünnepélyes keretek között adták át, ahová meghívták Bihar megye elöljáróit is. Sinka Istvánnal vezető lírikusai voltak a Magyar Falu című lapnak, azonban 1933-ban az új főszerkesztő megjelenésével a népi irodalom elakadt. Nagy Imre és társai becsapva érezték magukat. Sem a laptól, sem a kormánytól nem kaptak segítséget a „hárommillió koldus” helyzetének javítására.
Utolsó éveiben a népi írók Szabó Pál és Móricz Zsigmond karolták fel. „Holtak derese” című kötetét Püski Sándor adta ki 1940-ben. A munkában és nélkülözésben elnyűtt szervezetét gyógyíthatatlan betegség támadta meg, melynek követeztében 46 évesen halt meg 1942. december 6-án szülőfalujában. Összegyűjtött versei „Tücsök a máglyán” címmel láttak napvilágot 1971-ben. Hagyatékát, emlékét tisztelettel őrzik Sárrétudvariban.

" Jártam-e, járhattam-e abban a házban, ahol Csáth Géza - aki 1915 őszétől körzeti orovsként dolgozott Földesen - lakott, nem tudom. Az épületet fél évszázad alatt elvihette a háború, át is építhették. De lakójának emléke elevenen él Földes idősebb polgárainak emlékezetében. Elmondásaik alapján katonabakkancsban, esőkabátban, viharlámpát lóbálva baktató körorvos képe sejlik föl, aki a háború éveiben gyalog és szekéren járta a Földes környéki tanyákat, hogy elláthassa a rászorulókat. Nagyapám úgy emlékezik rá, hogy amikor a betegekről volt szó nem ismert fáradságot.
 Pedig ekkor már beteg volt ő maga is. 1910-ben diagnosztizálják  tüdőcsúcshurutját. Tuberkulózisát a híres tátrafüredi szanatóriumban kezeltette ( ott ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Jónás Olgával, akit hamarosan feleségül vett ), 1913-ban átlépi a "petit morphinisme" határát. A Liget Szanatóriumban a cipője sarkában őrzi a kábítószert. Családja könyörgő rábeszélésre már-már rászánná magát a zártosztályos kezelésre, amikor kitör az első világháború. Brenner doktort rövid frontszolgálat után hazavezénylik, és betegszabadságot kap.
 Előpatak, Földes, Regőce: ezek voltak körzeti orvosi állomásai. Meg nem mondom miért éppen ezek, hiszen az első Székelyföldön, a második a Hajdúság déli részén, a bihari Sárrét határán, a harmadik pedig Bácskában, Zombortól északra található. Szülőföldemnél maradva, vajon tudták-e a földesiek, hogy kölyökképű doktoruk nemcsak orvos, hanem kora legjobb zenekritikusa is, aki az elsők között ismerte fel Bartók és Kodály jelentőségét. ( a Nyugatban három év alatt négyszer értekezett Bartókról )? Hogy már tizennégy évesen zenekritikákat és karcolatokat írt a Bácskai Hírlapba? Hogy a századelő magyar irodalmának élvonalába berobbanó író - családjának irodalmi gyökerei a XVI. századig nyúlnak vissza -, akinek első novelláskötete A varázsló kertje még egyetemista korában jelent meg? Hogy történeteinek lélektani elemző impulzusai egészen új jelenségnek számítanak a magyar irodalomban? Hogy sikeres szinházi szerző, akinek két darabját - Janika, Hamvazószerda  (ez utóbbinak a kisérőzenéjét is maga írta ) - már 1911 májusában bemutatta a budapesti Magyar Szinház? Hogy átfogó műveltsége révén 1914-ben a Martinovics  szabadkőműves páholyban olyanok társaságában avatták mesterré, mint Bölöni György, Ady Endre és Fenyő Andor? Hogy Kosztolányi Dezső unokaöccse, aki akkor amikor az első világháborúban Földes háborús áldozatainak a száma elérte a háromszázat, kétségbeesett sorokban számolt be unokabátyjának az értelmetlen pusztulásra szántak bevonulásáról? 1916 júliusában több levelet is írt Kosztolányinak Földesről. " Már minden harmadik családnak elesett halottja van "-panaszolja az egyikben.
 Vajon érezhette, érzékelhette-e a földesi orvosi rendelőt felkereső beteg, hogy kezelőorvosa vele egy cipőben jár? Csáth Gézát ugyanis ekkor már súlyos lelki és testi panaszok gyötrik. Idegfájdalmak kínozzák, teste nagy részét gennyes sebek, fekélyek borítják, látása romlik. Étvágytalan, feje fáj, alig van íz- és szagérzéke. Üldöztetési rögeszméi miatt állandóan kést hord magánál, potenciazavarát paranoiás féltékenységgel palástolja - és három év múlva eldörren a végzetes lövés. "
Részlet Juhani Nagy János Gondoltad volna c. könyvéből 

BOD László festő (Karcag, 1920. augusztus 26.–Budapest, 2001. augusztus 14.)

1938-1943: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Benkhard Ágost, Burghardt Rezső, Szőnyi István. Elekfy Jenő tanársegédje volt az akvarell szakon. 1949-1954 között az Állami Bábszínház igazgatója volt. Ezután újból festészettel foglalkozott. A Mednyánszy Társaság és a DunapArt Művészeti Egyesület alapító tagja és első elnöke. 1972: az Egri Akvarell Biennálé díja, 1987: nívódíja; 1982: Káplár Miklós díj. 1990-ben Pro Arte Budapest díjat kapott. 1967-től nyaranta Velence községben dolgozott és szervezte a Kápolna Galéria kiállításait. Oldott festőiségű csendéletek, életképek mellett főként tájképeket festett. Budapesten élt és dolgozott.

Berekfürdőn a Művelődési Ház nevét viseli.

Németh Gyula (1890-1976) nyelvész, turkológus
Karcagon született, itt kezdett törökül tanulni és innen indult el első törökországi útjaira (Isztambulba - 1907, majd Aydinba és Szmirnába - 1908). 1909-től az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti Tudományegyetemen tanult olyan tudósok mellett mint Gombocz Zoltán, Munkácsi Bernát, Goldziher Ignác és Vámbéry Ármin. 1911 és 1914 között többször járt tanulmányúton Lipcsében, Kielben és Berlinben. A budapesti egyetemen 1915-ben habilitált, 1916-ban a turkológiai tanszék rendkívüli, majd 1918-ban rendes egyetemi tanára lett.
1916-17-ben jelent meg török nyelvtana, amely az arab írásos oszmán-török elsajátítására máig a legjobb kézikönyv. 1921-ben publikálta első tanulmányait a magyar nyelv török jövevényszavairól és a magyar őstörténet kérdéseiről. 1930-ban jelent meg legfontosabb és legnagyobb hatású munkája, A honfoglaló magyarság kialakulása. A könyvben a török törzsnévadást, a török törzsrendszert és a nomád török államok kialakulási formáit vizsgálta és bemutatta a csatlakozott török törzsek szerepét a magyar nép etnikumának kialakulásában.
Tudományos munkásságának egy másik fontos területe a nagyszentmiklósi kincs feliratainak vizsgálata. Véleménye szerint a feliratokat egy kipcsak típusú török nyelven, a besenyőkén írták. A 30-as évektől kezdve az oszmán-török nyelv kutatására fektette a hangsúlyt: behatóan foglalkozott a bulgáriai török nyelvjárásokkal. Nyelvjárási szövegeket gyűjtött és adott ki, tisztázta a nyelvjárások felosztásának elvi problémáit.
Számos tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, hogy hol volt a törökség őshazája, mikor kezdődött a török népek vándorlása. Ezekre a kérdésekre a nyelvészet eszközeivel kereste a választ. Sokat foglalkoztatta az is, hogy Attila hunjai vajon törökül beszéltek-e, és hogy mi közük volt a magyaroknak a hunokhoz, mennyire megbízhatók a magyar krónikák azon állításai, hogy a magyarok a hunok utódai. Németh Gyula a kérdés négy kiváló szakértőjével, Ligeti Lajossal, Váczy Péterrel, Fettich Nándorral és Eckhardt Sándorral együtt egy, a nagyközönség számára is érthető összefoglaló műben, az 1940-ben megjelent Attila és hunjai c. kötetben kísérelte meg a válaszadást. 1957-ben egy 1422-ből fennmaradt oklevél hátoldalán besenyőnek vélt szójegyzéket találtak. Ezt a szöveget Németh megfejtette és megállapította, hogy az a magyarországi jászok nyelvén íródott; ma ez az egyetlen alán nyelvemlék. Németh Gyula tudományos munkássága elismeréseként 1930-ban megszervezhette a Bölcsészeti Karon a Török Filológiai és Magyar Őstörténeti Intézetet. 1932-ben és 1935-ben a kar dékánjának választották meg, 1947-49-ben pedig az egyetem rektorának. A Magyar Tudományos Akadémiának 1922-től volt levelező, majd 1932-től rendes tagja. 1939-től tíz éven át titkára, majd 1949-től 1954-ig elnöke a Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának. 1950-től 1965-ig a A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének igazgatója. Németh Gyula nevéhez fűződik a Kőrösi Csoma Társaság megalakítása (1920), a Kőrösi Csoma-Archivum szerkesztése, a Bibliotheca Orientalis Hungarica c. monográfia sorozat megindítása (1928), és az Acta Linguistica Hungarica szerkesztése. Számos tudományos szervezetnek volt tiszteletbeli tagja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1970-ben díszdoktorává avatta.

1858. május 20-án, Kabán született. A gimnáziumi érettségi után teológiai tanulmányokat folytatott, de sohasem lett belőle pap. Ötödikes gimnazistaként már énekkart szervezett, s alig 20 évesen az országos hírű debreceni kántus élére került. Tíz évvel később a Debreceni Városi Dalegylet karnagyává választották. Karnagyi képességeinek kibontakozása nyomán a dalegylet nemcsak a magyarországi városokban ért el sikereket, hanem Triesztben, Velencében a zeneileg igényes olaszokat is meghódította. Hangverseny körútjaikon a lengyelek testvéri szeretettel fogadták őket, Erdélyben a magyarok és nemzetiségiek együtt ünnepeltek. Konstantinápolyban a szultán a jól sikerült hangverseny után Mácsainak és néhány dalosnak magas kitüntetést adományozott.
A debreceni vagongyár munkásaiból 1898-ban egy férfikórus alakult, melynek vezetését szintén magára vállalta Mácsai. Zenei, pedagógiai felkészültségének ez újabb erőpróbája volt. A fegyelmezetlenséget nem tűrte sem a muzsikálásban, sem az emberi magatartásban, mégis meghitt közösséget tudott maga körül teremteni a diák és felnőttkórusokban egyaránt. Tanítványai rajongásig szerették. Karnagyi és tanári kiválóságán kívül zeneszerzői, alkotó munkásságáért is elismerés illeti, melyet szerénysége miatt kortársai közül kevesen ismertek. Nagyszámú Mozart, Schubert, Rossini, Egressy, Erkel, Dankó művet írt át zenekarra. A Csokonai dalok tolmácsolásáért Jókai Mór elismerését fejezte ki. Munkásságáról Kodály Zoltán is elismerően nyilatkozott. Sokszor felkereste a falvakat, vidéki városokat a népzenei, kulturális felemeléséért. Hatással volt az egész ország kórusmozgalmának erősödésére. Dallal, muzsikával telített ember volt Mácsai, zenei zsenialitása, emberismerete, jó szervezőképessége megértő humanitással párosult. Tekintélyét nagy tudása, embersége, kiegyensúlyozott egyénisége biztosította.
Mindössze 66 éves volt, amikor zenéért rajongó szíve örökre megállt. Tisztelőiből 1925-ben, Debrecenben megalakult a Mácsai Dalkör, mely célul a magyar dalnak Mácsai szellemében való művelését tűzte maga elé.Emlékezetét Kabán és Debrecenben utca őrzi, a kultúriskola falán emléktábla található, s 1976 októberében a kabai művelődési ház az ő nevét vette fel.

Györffy István (Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.) etnográfus (néprajzkutató), egyetemi tanár, az MTA tagja.
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1912-től múzeumi segédőr. 1917-ben a moldvai csángók között dolgozott, 1918-ban részt vett a félbeszakadt Lénárt-féle kisázsiai expedícióban. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1934-től a néprajz első nyugalmazott rendes tanára. 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője. Györffy István volt a magyar néprajz első professzora, a tudomány hazai megteremtője. Foglalkozott a kunság néprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kiváló monográfiákat írt. Vizsgálta az újkori magyar szórványtelepüléseket. Tudományos szervező és nevelő munkásságával hozzájárult a magyar néprajzi kutatás európai szintre emeléséhez. A népélet szépirodalmi leírásával bizonyos fokig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára. Róla nevezték el később a baloldali parasztfiatalok Györffy-kollégiumát, szülőföldjén, Karcagon a múzeumot (Győrffy István Nagykun Múzeum), és a település egyik Általános Iskoláját.