Kátai Gábor (1831-1878) gyógyszerész, orvos. Tankönyveket írt és köteteket szerkesztett gyógyszerészhallgatók részére, könyvtárat rendezett, miközben másodmagával látta el az akkor 14 és félezres lakosú település gyakorló orvosa egyedül, pedig a jászkun kerület főorvosi teendőit. 1831. október 4-én született, amikor Karcagot a kolera először tizedelte meg. Az 1848-49-i szabadságharc első évében tette le a gyógyszerészsegédi vizsgát. 1857 óta az orvosi hetilap hasábjain írt figyelemreméltó cikkeket. Az orvosi egyetemet 1861-ben végezte el. Ezzel egy időben Karcagon megválasztották a Jászkun kerület főorvosává, de erről tüntetően lemondott. Inkább a karcagiak segítségével nyugat-európai tanulmányútra ment. 1878-ban hunyt el 47 évesen. ...

Dede Kálmán 1900. szeptemberében született Kabán. A tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban végezte. Először Komjátiban, majd Bánfalván kezdett tanítani, de a szíve mindig visszahúzta szülőfalujába. 1928-ban került Kabára tanítani. A tanítványai mind a mai napig szívesen emlékeznek vissza a vele töltött órákra, a tőle hallott történetekre. Önként vállalt feladataival kiemelkedett az átlag fölé. Vezette a leány tornász-csapatot, elnöke volt az iskolán kívüli népművelési testületnek, parancsnoka a 244. sz. cserkészcsapatnak, szakaszparancsnoka a kabai önkéntes tűzoltó testületnek, ügyvezető elnöke a MOVE kabai sportegyesületnek. Szervezett egy 35 tagú fúvós zenekart és néhány év alatt a megye első levente zenekarává vált. A háború utolsó éveiben igazgatói teendői, s egyéb megbízatásai mellett légóparancsnok is volt. Míg másokat lezavart az óvóhelyre, ő figyelte a bombák becsapódásának a helyét, s a légiriadó elmúltával, nyugodt eréllyel irányította a mentést, a halottak felkutatását. Visszaemlékezéséből ismerhetjük meg a háború végnapjait, melyet könyv alakban is megjelent „Hogyan éltük át a nagy harcokat” címmel. 1976-ban halt meg és a karcagi temetőben helyezték örök nyugalomra. (forrás:kaba.hu)

Tormay Cecile (1876-1937) A századforduló legnagyobb írónője 1876. október 8-án született Budapesten és egy ősi falusi udvarházban nevelkedett. Atyja nádudvari Tormay Béla államtitkár, a MTA tagja, a Lipótrend és a Vaskorona rend lovagja, nádudvari földbirtokos volt. Több mezőgazdasági tárgyú könyve jelent meg. Édesanyja munkácsi és barkaszói Barkassy Hermin, anyai ágon a híres olasz szabadságharcos Tüköryek leszármazottja. A nádudvari családi birtokot Tormay Károly - a nagyapa - vásárolja az 1848-as Szabadságharc utáni időben, majd Tormay Béla örökli.Cecile gyermekkorától kezdve az év jelentős időszakát Nádudvaron tölti.Négyéves korában megtanul olvasni. Iskoláit magánúton végzi. Tudatosan írónak készül. Kitűnően beszélt németül, franciául, angolul és olaszul. Apródszerelem c. novelláskötetét 1900-ban, Apró bűnök c. kötete követte. Regényírói képességeit egyre magasabb teljességben felmutató műve az Emberek a kövek között, 1911-ben jelent meg.Külföldön is elismerést vív ki magának. Megjelenik a regény német majd francia fordításban, több kiadást megérve. Anatole France francia regényíró, kitűnő elismerésben részesíti. Kevés férfival találkoztam a világirodalomban és, sohasem találkoztam asszonyíróval, aki oly kevés eszközzel tud életet adni embereknek és dolgoknak, mint a magyar Tormay Cecile Később 1936-ban irodalmi Nobel-díjra javasolja az írónőt.Tormay 1914-ben megjelent Régi ház c. regénye egy nemzedékváltó családregény.Egy hanyatló patrícius család történetét mutatja be, párhuzamosan a régi Pest megszületésével. A Régi ház mintája a nádudvari Tormay ház. ...

Dr. Vezekényi Ernő (Magyaróvár, 1900. júl. 30. - Kecskemét, 1973. júl. 12.): növénynemesítő, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa (1961). Oklevelet a magyaróvári Gazdasági Akadémián szerzett (1921). 1921-24-ben gyakornok, majd segédtiszt volt 1925-től a Bödönháti Növénynemesítő Üzemben. Itt kezdte el a szegletes lednek nemesítését is. 1945-ben a Bödönháti Áll. Gazdaság szervezője. 1947-ben megszervezte és vezette a Karcagi Áll. Növénynemesítő Telepet, mely 1949-ben Karcagi Kísérleti Gazdasággá, s 1955-ben Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézetté alakult. Ennek vezető kutatója, illetve ig.-ja volt 1960-ig, nyugdíjazásáig. Közben 1958-59-ben a debreceni Mezőgazdasági Főisk.-n oktatott. Elismert nemesített fajtái közül jelentősebbek voltak a szegletes lednek, a kurta perje és a keskeny levelű réti perje. A karcagi gazdaság irányítása mellett foglalkozott a szikes talajok művelési problémáival is. Több magas állami és szakmai kitüntetés birtokosa volt. Kiterjedt szakírói munkásságot fejtett ki. - M. Gazdálkodás szikeken (társszerzőkkel, Bp., 1959); A szegletes lednek és termesztése (kandidátusi értekezés, 1960); A növénytermesztés kézikönyve (társszerző; szerk.: Láng Géza; Bp., 1966). - Irod. Kurucz Gyula: V. E. (Növénytermesztés, Bp.,1973. 4. sz.).

Gergely János (1925 – 2008) Karcagon született. 1943-ban érettségizett a Karcagi Református Nagykun Gimnáziumban; egyetemi felvételére a numerus clausus és a háborús események miatt azonban csak 1945-ben kerülhetett sor. Ekkor lett a Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatója, majd harmadéves korától a budapesti orvostudományi egyetemen folytatta tanulmányait. A diploma megszerzése után a III. számú Belgyógyászati Klinikán Gömöri Pál professzor aspiránsaként vesebetegséggel járó vérfehérjevesztést követő folyamatokat vizsgált; e témából írta kandidátusi értekezését is. Ezek az évek döntőek voltak későbbi karrierje szempontjából, mivel a vérfehérjék vizsgálata terelte a figyelmét a fehérvérűség egy formájára, melynek során a kórosan burjánzó plazmasejtek termékei, az immunglobulinok is nagy mennyiségben megszaporodnak. Ezekben az években németországi tanulmányútja során, a Tübingeni Egyetemen végzett kutatásai kapcsán ismerkedett meg a modern immunológiai módszerekkel, és tovább mélyült érdeklődése az immunfehérjék szerkezete és működése irányába.1963-ban Hollán Zsuzsa felkérésére létrehozta az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézetben az immunkémiai laboratóriumot. Az irányításával meginduló kutatásokból születtek azok az első, a Nature-ben is megjelenő jelentős eredményei, melyek azt bizonyították, hogy az ellenanyag-molekulák nehéz és könnyű láncainak konformációja befolyásolja a láncok kapcsolódását. E munka során került kapcsolatba a Birmingham-i és a San Francisco-i Egyetem munkatársaival, D. Stanworth és H. Fudenberg professzorral is. Az orvostudomány doktora címet 1967-ben nyerte el.1973-ban ismét jelentős fordulóponthoz érkezett pályáján: megbízást kapott az ELTE akkori rektorától, Ádám György professzortól, hogy szervezze meg és irányítsa az ország első és évtizedekig egyetlen önálló immunológiai tanszékét. Sok akkori hallgató számára meghatározóan fontos volt és nagy élményt jelentett Gergely János immunológiakurzusa. ...

Veress Zoltán (Marosvásárhely, 1901. július 19. – Budapest, 1965. október 16.) Kossuth-díjas vegyészmérnök. A budapesti műegyetemen végzett. 1925 és 1935 között a műegyetemen, illetve az Iparművészeti Iskolában volt tanársegéd. Gyártási eljárást dolgozott ki tűzálló üvegre, a gyártásra 1940-ben megalapította a Karcagi Üveggyárat. (A jelenlegi Berekfürdő területén található gyár már nem üzemel). 1950-től a Karcagi Üveggyár műszaki vezetője volt. 1954-ben Kossuth-díjat kapott a rádióadócsövek gyártásához szükséges, fémekkel forrasztható üvegek előállításának megoldásáért. Nemcsak kiváló vegyész, de jó gyakorlati érzékkel megáldott mûszaki ember is volt, 1961-ig dolgozott Berekfürdõn. Kényszerû nyugdíjazása után még be-bejárt az üvegipari kutatóba, ám idejének zömét hobbijának szentelte. Rajzolt, festett. Kevés tárgyi dokumentumot hagyott maga után. Szobrairól, díszmûveirõl már csupán fényképek maradtak. Kedvesen puritán egyéniségére szeretettel gondolnak mindazok, akik ismerték.

Dorogi Márton (Szerep, 1911. szept. 11. – Püspökladány, 1980. nov. 10.): néprajzi gyűjtő. 1932-ben szerzett tanítói oklevelet Debrecenben. Püspökladányban tanított, megyei szakfelügyelőként is dolgozott, emellett állandóan foglalkozott néprajzi gyűjtő- és kutatómunkával. Főként a bőr- és egyéb állati eredetű anyagok népi feldolgozása, a szűcsmesterség, a bőrviselet kérdései, valamint a lakodalmi színjátszás egyes kérdései foglalkoztatták. Szakcikkei jelentek meg az Ethnographia, a Néprajzi Közlemények és a Jászkunság c. folyóiratban. – F. m. Adatok a szarvasi szűcsmesterséghez (Gyula, 1960); A kunsági kisbunda (Szolnok, 1962). – Irod. Nekrológ (Ethnographia, 1981. 4. sz.).

Hegyesi Márton (1846 - 1907) történetíró, ügyvéd, lapszerkesztő
A historikus szakmabelieken – had-, hely- és irodalomtörténészeken – kívül ma már kevesen ismerik az egykori jeles váradi ügyvéd, szerkesztő, Hegyesi Márton nevét, aki 1846. július 10-én született Biharnagybajomban földműves, akkor még jobbágy szülők gyermekeként. Iskoláit szülőhelyén és a debreceni Református Kollégiumban végezte; mezei jogászként folytatott tanulmányait – közben a Beöthy családnál nevelősködött, ahova később be is nősült; második felesége Beöthy Eszter volt – pedig az eperjesi jogakadémián magánvizsgával (1870) zárta. Rövid budapesti „bojtárkodás” után 1873. január 1-jén Nagyváradon nyitott ügyvédi irodát. Több mint négy évtizedes praxisa alatt számos híres és hírhedt pörben jeleskedett; ő volt például 1898-ban az agrárszocializmussal is gyanúsított, ám inkább „csupán” a kegyetlen adóvégrehajtás miatt lázadó, a községházát megostromló bagaméri zendülők védője.

...

Prof.Dr. Balassa Iván  egyetemi tanár, néprajztudós (1917-2002) a múzeumügy és a határon túli magyarok népi kultúrájának európai hírű tudósa 1917. október 5-én született Bárándon,ahol nagyapja Szabó József 52 évig volt református lelkész. Apja Balassa József, a szomszédos Bihartordán, Dancsházán körjegyző, majd nyugalomba vonulása után az országos Református Szeretetszövetség ügyvezető igazgatója. Édesanyja Szabó Edit tanítónő. Az elemi iskola négy osztályát Bárándon, illetve Bihartordán végezte. A gimnáziumot Egerben, a Cisztereknél, majd a Debreceni Református Gimnáziumban végezte, ahol 1936-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte 1936 és 1940 között. 1938-tól egy évig a debreceni egyetem gyakornoka volt, majd 1940-ben a kolozsvári egyetem tanársegéde lett. 1941-44. között Sepsiszentgyörgyön volt múzeumőr. A budapesti Néprajzi Múzeum osztályvezető főigazgatója volt 1944-től 1956-ig, majd 1961-ig Sárospatakon igazgatott közgyűjteményt. Ezt követően a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1966-tól 1983-ig a Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese volt. Balassa Iván tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Komplex Bizottságának, az Acta Ethnographica szerkesztőbizottságának, társelnöke volt a Néprajzi Látóhatár szerkesztőbizottságának, alapító elnöke a TIT országos választmányának, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia levelező tagja (1975) majd tiszteletbeli tagja (1983), a Dán Királyi Tudományos Akadémia tagja (1975). Az etnográfus tiszteletbeli tagja volt a magyar, német, finn, cseh, szlovák néprajzi társaságnak, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek is. Balassa Ivánt - aki az ELTE címzetes egyetemi tanára, a néprajztudományok kandidátusa és doktora volt - munkássága elismeréseként 1997-ben tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, megkapta a német Herder-díjat (1980), a Györffy István-, a Bugát Pál- és a Móra Ferenc Emlékérmet, valamint a Pro Paluster-díjat (1995). 1997-ben szülőhelye, Báránd a település díszpolgárává választotta.