Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2012-12-18 16:14:23 2013 január elsejétől munkáját megkezdő járási hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől. Jövő évtől a járási hivatalokon belül szakigazgatási szervként működik a járási gyámhivatal, a járási állat egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal és a járási munkaügyi kirendeltség. A Püspökladányi Járási Hivatal vezetője Vadász Ferenc Attila 1966-ban született Püspökladányban. 1987-ben a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán általános üzemgazdászként, majd 1996-ban a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán általános közgazdászként végzett. 1989-től az APEH-nél, 1993-tól a K&H Banknál, majd 2008-tól 2010-ig a Pálfi István Szakképzés-szervezési Társulásnál TISZK közalkalmazottként dolgozott. 2011 óta mostani kinevezéséig a püspökladányi polgármesteri hivatal osztályvezetője. Nős, három gyerek édesapja. A Püspökladányi Járási Hivatal székhelye: Püspökladány. A püspökladányi járáshoz tartozó települések (térkép) : Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Püspökladány, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen. |
2012-12-15 11:03:16 A Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ és a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület szeretettel meghív minden érdeklődőt 2012. december 28-án pénteken 17.00 órától megrendezésre kerülő Karácsonyi műsorára a földesi Árpád Mozi színháztermébe. A Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület tagjai, akik 2012. november 25-én Hajdúnánáson az Néptáncosok Országos Bemutató Színpada fesztiválon MINŐSÜLT eredményt értek el „Ember lesz a legényből” című műsorukkal. Közreműködik: a Szélrózsa Néptáncegyüttes Senior csoportja, a Kiskökény Néptánccsoport, a Pántlika Néptánccsoport. Muzsikál a Szeredás Népzenei Együttes. Jegyárak: Felnőtt jegy: 400 Ft, Gyermekjegy (3-14 év kor között): 200 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók a Karácsony Sándor ÁMK közművelődési irodájában. |
2012-12-13 11:34:17 A Szeretet fénye címmel komolyzenei koncert lesz 2012 december 14-én, pénteken 18:00-kor a kabai ÁMK Mácsai Sándor Művelődési Ház előadótermében. Műsoron: Beethoven, Schumann és Mozart művei. Közreműködnek: Sőrés Ildikó (zongora), Papp Renáta (ének), Nagy Kira (ének). A műveket ismerteti: Felvégi Béla zenetanár. (forrás:kaba.hu) |
2012-12-13 10:03:40 |
2012-12-09 11:09:36 2012. november 30-án a Tiszántúli Harmonikabarát Klub rendezésében "Nászutasok" címmel műsoros estre került sor a püspökladányi Kálvin Téri Tagiskola ebédlőjében. A rendezvényre olyan házaspárokat hívtak meg, akik ebben az évben kerek (30., 35., 40., 45., 50.,) házassági évfordulójukat ünnepelték.(fotó és szöveg: Sárosi Károly) |
2012-12-07 09:42:11 Advent második vasárnapján 2012. december 9-én 16:30-kor Kaba főterén is meggyújtják a második gyertyát. Az ünnepi műsorban fellépnek: Kaba város Önkormányzati Képviselő testülete, a Búzavirág Pávakör, a Kabai Nótaklub. A vendéglátásban közreműködnek: a Kabai Kertbarátkör, a Kabai Nyugdíjasok Baráti Egyesületének,valamint a Mozgáskorlátozottak Kabai Csoportjának tagjai.(forrás.kaba.hu) |
2012-12-07 09:01:44 A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum Baráti körének szervezésében 2012. december 12-én, szerdán 14 órától Ozsváth Sándor művelődéstörténész (a képen) előadására kerül sor a múzeumban. Az előadó egy adventi beszélgetés keretében fogja bemutatni új kötetét „..mik vagyunk” címmel. Ez a mű az előző „Látjátok, feleim…” című könyv történeteinek folytatása. A szerző meggyőzi a kötet olvasóját arról, hogy hazánkfiát minden érdekli, ami a kis Túrtól a Görgényi-havasokig porladó, elidegenülő kultúránk értéke marad(hat). S a magyarságismeret tanáraként, a szerves műveltség elkötelezett híveként ezután sem tehet mást, mint felmutatni: „….mik vagyunk”. "Csonka-Szatmárban, Szamosszegen születtem 1950-ben. A gyermek- és ifjúkor meghatározó időszakait Nagyecseden és Debrecenben töltöttem igaz magyarok, nyakas kálvinisták között. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségiztem. Előbb Egerben szereztem magyar-történelem szakos általános iskolai tanári oklevelet, majd egyetemi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán. Nyolc évig Püspökladányban tanítottam, 1982 óta vagyok a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola oktatója (két éve már csak mint „továbbszolgáló”). A tanítás mellett hosszú ideig vezettem amatőr színjátszó együtteseket – ősbemutatóként még gyermekoperát is rendeztem (Csenki Imre-Vargha Balázs: A tücsök és a hangyák). Rendszeresen jelennek meg írásaim, fotóim különböző debreceni és országos lapokban, folyóiratokban. Tagja vagyok a Protestáns Újságírók Szövetségének. Előző kötetemet, Látjátok, feleim… címmel az Accordia Kiadó jelentette meg 2009-ben." (Ozsváth Sándor) |
2012-12-06 20:16:31 2012. december 8-án 10:00-től a MÉZ Napja lesz a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban. A családi napon a méhekről, a méhészetről, a méz szerepéről tart interaktív előadást a Püspökladány és Vidéke Méhészek Egyesülete. Gyarmatiné Bihari Terézia mézeskalács készítő bemutatójára, valamint méhészeti termékek kóstolására és vásárlására lesz lehetőség. Belépő: 100.- Ft/fő. Adventi készülődésre ajánlják iskolai csoportoknak: szalmacsillag készítést és a Luca napi hagyományok felelevenítését. (forrás:kfmuzeum.hu) |
2012-12-05 09:48:52 A Magyarok Szövetsége 2012.december 8-án, szombaton a Bárándi Általános Iskola tornatermében rendezi meg a IV.Sárréti Pálinkaversenyt. Az esemény zártkörű, nevezni lehet december 5-ig. A programból: 18:00-tól Pálinkaverseny, karácsonyi sütemény és pogácsa mustra, magyar portékák kóstolása. 20:30 Jótékonysági árverés az iskolások nyári táboroztatására. Az est folyamán fellép a Határtalan Néptáncegyüttes, a Nyitnikék Citera együttes, bohózatot adnak elő Somogyi László és barátai. Cefrézésről, pálinkafőzésről, érlelésről, ízvilágról Szekrényesi Imre és Oborzil Tamás tart előadást. Az est folyamán a falu kemencéje be lesz fűtve, úgyhogy mindenki hozhatja a sütnivalóját. |
2012-11-20 19:07:31 Csenki Imre születésének 100. és id. Csenki Imre halálának 50. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre kiállítás és emlékműsor 2012. november 25-én, vasárnap 14,30-kor a püspökladányi Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központba, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár a Csenki Imre Művészeti Iskola pedagógus és diák közössége. Az est díszvendégei: Csenki Éva és Szilasi Alex zongoraművész |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 767778798081 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye