Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2013-09-20 13:04:32 2013. szeptember 21-én, szombaton reggel 10 órakor kezdődik a Csapó utca elején található Turmix Bárban, és az István utcai Ádám presszóban fejeződik be.„Sokan nem is hinnék, én se hittem volna, hogy van olyan idő, mikor az ember csak a halálra gondol, ez most a temetőről jutott eszembe, hogy milyen furcsa lenne vagy lesz majd, ha meghalok, és mondjuk az agyam vagy a lelkem nem hal meg, és fekszem ott az érettségi öltönyömben, amiben eltemettek, mert azóta sincs másik, és nézem a világot. Vagy a lelkem felszáll valahová, lehet a mennyország is, és onnan nézek, és nem kell már törődni semmivel. Persze, ahogy magamat ismerem, egy félóra múlva már pofáznék, hogy nem jól van, nem úgy van, aztán meg megenne a fene, hogy nem szólhatok közbe.”(Tar Sándor: Meghalni nem) A Tar-túra hagyományos útvonala: 1. Turmix Bár (Csapó utca) 2. Unplugged (volt Lilla - Hunyadi utca) 3. Prémium (volt Moulin Rouge) Söröző (Mester utca és Böszörményi utca kereszteződése) 4. Dorottya (Kishegyesi és Dorottya utca kereszteződése) – jelenleg zárva 5. Balszélső (volt Paksi) Söröző (Kishegyesi és Derék utca kereszteződése) 6. Ádám presszó (István utca és Kristály utca sarka) A hat helyszínen a résztvevők – az író emlékére – koccintanak egymással. A fogyasztás önköltséges. Az érdeklődők a túra bármelyik állomásán csatlakozhatnak. Az utolsó helyszínen, az Ádám presszóban ingyenes babgulyás várja a megfáradt túrázókat.(forrás:vagy.hu) |
2013-09-17 14:41:58 2013. szeptember 21-én szombaton Nádudvaron az Ady Endre Művelődési Központ előtti téren a nap folyamán helyi kézműves termékek vására, kiállítása és egész napos kirakodó vásár várja az érdeklődőket. Délelőtt 10:00-től az ünnepélyes megnyitó után a nádudvari mazsorett csoport bemutatóját követően a Százszorszép Óvoda Táncra hívogató című műsora következik, majd tombola húzás, de előtte Lóri a kalózkapitány címmel gyerekműsort láthatnak a kicsinyek. A Két zsivány mulatós műsora után Gombos Tibor, a népszerű Stand-Up-os lép a közönség elé, aztán aerobic bemutató, azt követően a Kéknefelejcs Citerazenekar zenél. Kihirdetik a Virágos Nádudvarért pályázat győzteseit. Szilágyi Zita popslágerek énekel, Jakab Tamás akusztikus dalokat játszik. Este hattól a Hip Hop Boys zenekar koncertjével zárul a város napja Nádudvaron. |
2013-09-12 09:15:28 A Böszörményi csergetésre 2013. szeptember 14-én, szombaton, a város főterén (Bocskai tér), a déli harangszót követően kerül sor.A híres Böszörményi Csergetésen több mint kétszáz ostor hangja szól a hajdúk fővárosában. A résztvevők a csergetés után egy-egy szeget verhetnek be a Hajdúsági Múzeum udvarán felállított vándorlegény-oszlopba. |
2013-09-04 22:51:23 Jól válaszolt a fifikás kérdésekre, keveset hibázott Palya Tamás, bár a félkarú milói Vénusz kissé "megszorongatta". Remekelnek a hajdú-bihariak a Magyar Televízió A Következő! című új kvízműsorában. A nyitó adásban a hajdúszoboszlói Szatmári Béla ülhetett a bajnokok székébe (s közel egymilliós nyereményt könyvelhetett el), a szerda esti vetélkedőn pedig Palya Tamás (a képen bal oldalon), a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola matematikatanára remekelt.(forrás:dehir.hu) |
2013-08-29 12:01:34 A vidék első református termelői piacát nyitották meg Debrecenben. Az egyháztáji fantázianevű akció lényege, hogy a reformátusokhoz kötődő termelők az áruházláncok megkerülésével találkozhatnak a vásárlóikkal. A kezdeményezés jövőjét erősítheti, hogy a kormány a vidékfejlesztési stratégia részévé tette a helyi termelői láncok támogatását. Szokatlan látvány, hogy nylontáskával jönnek a hívek a templomkertbe. A Széchenyi kerti református gyülekezet adott helyet az első vidéki úgynevezett, egyházi termelői piacának. Igény volt az akcióra.(forrás: dehir.hu) |
2013-08-28 21:41:17 Indul a Sugalló zenekar csángó táncháza a szokásos helyen (Sikk - Debrecen, Domb u. 1.)! 2013. szeptember 16-án hétfőn, új tematikával és szigorú 20h-i kezdéssel rajtolnak, melyet a továbbiakban is következetesen tartani kívánnak. Az új metódus szerint 20h-tól éjfélig a szokásos táncházra, 0-1h-ig ínyenc táncházra, 1-hajnalig alternatív muzsikákra számíthatnak az érdeklődők. A belépő változatlanul 396.-Ft, az italok árait megpróbálják zsugorítani. Zsíroskenyér, hagymával, savanyú káposztával a továbbiakban is ingyenes, havonta egyszer csángós ételek és/vagy előadások várják a betérőket! Szeretettel várnak minden hagyománytisztelőt, közösségi táncélményre vágyót, csángó kultúra iránti érdeklődőt, és mindenkit! |
2013-08-23 10:55:10 Helyszíne: Tiszacsege összekötő út, Vókonyapuszta-Balmazújváros. Időpontja: 2013. augusztus 25. Kézműves termékek bemutatója és vására (kovács, fazekas, nemezelő, teknővájó, kádár, kalapos, rézműves, fegyverkovács stb.), bajusz verseny a Magyar Bajusz Társaság szervezésében, bio alapanyagból készített hagyományos pásztorételek kóstolója, táncház, népi játékok. A muzsikát szolgáltatják: Bakator együttes, Bárdosi Ildikó, Kerekes-Polgár Lilla, Molnár Miklós és bandája, Csíkcsobotfalvi Antal Imre és bandája, Magyar Dudások Pál Pista bácsival, Juhász Zoltánnal, Dzsupin Pállal, Marticsek József. (forrás:havastanya.hu) |
2013-08-22 16:56:30 A 40 hajdú-bihari termelőt tömörítő, évente mintegy 6 ezer tonna jó minőségű almát értékesítő Havita-TÉSZ Szövetkezet megkezdte a préselt almalé gyártását–jelentette be Szabó Imre, a szövetkezet elnöke szombaton a debreceni Farmer Expón tartott sajtótájékoztatón. Az almalé különlegessége – túl azon, hogy sem adalékanyagokat (színezék, ízfokozó, cukor), sem tartósítószert nem tartalmaz -, hogy a hagyományos szalagpréselés helyett kíméletesebb, a borászatban alkalmazott pneumatikus technológiával préselik az almát, ezáltal több rostanyag és vitamin marad az italban–ismertette Szabó Imre. Az 5 literes, 2, illetve 7 deciliteres kiszerelésben készülő almalevet főként Debrecen és Nagyvárad térségében értékesítik. Igény szerint évente 1000-2000 tonna jó minőségű “Derecske almából” készítenek 700-1400 liter almalevet – fűzte hozzá. A Havita-TÉSZ az iskolagyümölcs program keretében 22 ezer gyereket lát el heti két alkalommal almával, és a jövőben plusz egy alkalommal almalével is – mondta a szövetkezet elnöke. Érdekességként említette, hogy ősztől kinyitják az almáskertjeiket a gyerekek és szüleik előtt: az érdeklődők tanösvényt bejárva ismerkedhetnek meg a korszerű almatermesztéssel. Utóbbi kapcsán Szabó Imre elmondta: kertjeikben többnyire “a madarak permeteznek”. vegyszerezés helyett ugyanis 16 madárfaj gondoskodik a kártevők elpusztításáról. Egy veréb 40-80 kilogramm rovart eszik meg évente, de 30-40 gólya, több száz cinege és fekete rigó “tisztogatja” a 160 hektáros gyümölcsöst. A területen 1024 odút helyeztek el, míg a ragadozók ültetőfákról figyelik a mezei pockok és egerek mozgását. Tavasszal 2-3 hétig mintegy 10 ezer fenyőrigó is besegít a rovarok elleni küzdelembe. Utóbbi olyan látványos esemény, hogy fontolgatják fenyőrigó fesztivál megrendezését a Derecske környéki almáskertek közelében. (forrás: veddamagyart.info/MTI) |
2013-08-21 13:24:30 címmel sajtótájékoztató és utasfórum lesz a tiszacsegei vasút újraindításért, a térség jobb közösségi közlekedéséért 2013. augusztus 23. 12 óra a Tiszacsege - Nagymajori Kastélykertben. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a térség vonalbezárásból, járatritkításból eredő elzártságára, a hátrányos helyzet mélyülésére, a Tisza-tó méltatlan közlekedési helyzetére. Ohat-Pusztakócs és Tiszalök között 2009. decemberében szűnt meg a vasúti személyszállítás. A vonatpótló buszok azonban késés esetén nem várják be vonatot. Előfordult, hogy Budapestről 8 óra volt az út Tiszacsegére. A busz 640 Ft-tal emelte meg az utazás költségét, amit 2013. júniustól a gyorsvonati felár is sújt. Budapestről egy menettérti egész árú utazás közel 8000 Ft. A 10 km-es Ohat-Pusztakócs - Tiszacsege szakasz újraindításával a helyzet javítható. A Karcag - Tiszafüred vonal Tiszacsegéig minimális költségtöbblettel meghosszabbítható a meglévő kapacitások jobb kihasználásával. A járat számos előnyt hozna a térségnek: Tiszacsegéről átszállás nélkül lehet utazni a Tiszafüredre, a térség bekapcsolódik az országos vérkeringésbe, főleg Füzesabony felé javul a közlekedés, és mint "termál járat" önálló turisztikai termék a Tisza-tó kínálatában. A média jelenléte a rendezvény sikere érdekében elengedhetetlen, megjelenésükre számítunk. A rendezvényre az érintett településeket, döntéshozókat, szakmai és civil szervezetek, utasok, lakosok várunk. Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület, Magyar Közlekedési Klub, Tiszacsegei Vasútbarátok, Vasúti Tour de Hongrie. További információ: 36-20-522-7485 Magyar Közlekedési Klub |
2013-08-13 16:13:06 A Hajdúhét első napja 2013. augusztus 14. szerda. Helyszín: Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium egész területén (Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós u. 3. sz.) Ősök útján - 12.00-13.00 Jurta tábor felállítása. 13.05-14.00 Pillanatképek honfoglaló őseink életéből a jurtákban. /fegyverzeti és öltözködési előadások, gyerekprogramok: - igaz mesék ősi gyökereinkből, találd ki, tanuld meg, színezd ki, rój!,/ 14.05-14.30 Sólyomröptetés, Sólyomles. 14.35-14.55 Íjászfelvonulás (a Hajdúdorogi íjászok közreműködésével) 15.00-16.00 Magyarok nyilai – Lovas- és Talpas íjász bemutató. 16.05-17.00 Baranta haditorna, Bajvívó magyarok Zsolnai Gábor élő harcászati történelem órája. 17.05-17.55 Lehel kürtje – kürtfújó verseny eredményhirdetése. „Nyílzápor” – Tiszteletadás őseink előtt. 18.30-19.30 Dobok szárnyán – Kurul dobosok színpadi előadása 20.30 . 22.00 Örökség – ex Kormorán – együttes koncertje. 22.00 Szertűz. A rendezvény ideje alatt bőrözés, fafaragás, rovásírás, további meglepetések. A Hajdúhét második napja 2013. augusztus 15. csütörtök. a Hajdúhét második napja- Helyszín: Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium egész területén (Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós u. 3. sz.) 9:00-12:00 Magyar szürkék útja - Oxenweg nemzetközi konferencia. Oxenweg magyar és német nyelvű kiállítás megnyitása. A kiállítás fejezetei: a magyar szürke eredete, középkori kereskedelme, hasznosításának módjai, jelentősége a kézművesek világában, megjelenése a művészetben és szólásokban, a fajta kipusztulásának okai és megmentésének története, a magyar szürke jelene és jövője. 10:00 Kézművesek utcájának megnyitása. 10.00-17.00 Történelmi játszóház (rajz- és ügyességi játékok, természetes és környezetbarát alapanyagokból készült játékok használata) arcfestés, kézműves bemutató, néptánc bemutató, sportversenyek, íjász bemutató, népművészeti vásár, lovagoltatás, szekerezés 13:00-18:00 Magyar szürkék útja - Oxenweg nemzetközi konferencia tanulmányútja. Magyar szürkék útja - Oxenweg szobor alapkő letétele a Vásár téren. Hajdúsági értékeink bemutatása (hajtó utak, kunhalmok, csárdák, Hajdúsági Múzeum, Hajdúház, látogatás a Szekeres kézműves családnál, Városnézés) Ökörsütés- Napközben: A fém megmunkálása kovácsokon keresztül, a sártól a cserépig egy fazekas által, a gyapjú felhasználása a nemeztakaróig, a bőr útja egy bőrdíszművestől, a kender útja, a gyékény felhasználása és a szarumívesség. Kézműves mesterek bemutatója, kézműves foglakozások óvodás és iskolás csoportoknak, táncház gyerekeknek, állatsimogató, lovaglás, arcfestés. Kiállítás a rajz, fotó és video pályázat anyagából. Ökörhúzó verseny, Bikalovagolás, Kádár Ferkó fotószínháza. 18:00- A Bocskai Néptáncegyüttes gálaműsora. 21:00-A 25 éves CSÍK Zenekar születésnapi ünnepi koncertje. Kísérő programok egész nap:Kézműves utcában: szíjgyártó, bőrös, nyerges, kötélverő, kerékgyártó, bognár, csizmadia, varga, tímár, szűcs, fésűs, gombkötő, szűrszabó, gubacsapó, szaru és csontfaragó, kovács, szappanfőző, kosárfonó, kalapos, kádár, pintér, késes, fazekas, csutorás, pipás, csengő és kolompkészítő, tapló és csiholókő árus, gyékény és szalmafonó, bocskoros. További programok: helikopteres sétarepülés, népművészeti vásár, traktorsimogató, ugrálóvár, gyerek íjásztatás, kiállítások. Zöld Kör sátra. Natura 2000 és általános környezeti tanácsadás. A hulladékgazdálkodás és –kezelés modern formái, szabadtéri mobil kiállítás és bemutató. Játszóház (rajz- és ügyességi játékok, természetes és környezetbarát alapanyagokból készült játékok. (További információ: hajduboszormeny.hu) |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye