Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
|
2014-11-26 09:48:22 Az idén „Magyar Örökség –díjjal” kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetői, Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint 20 éves jubileumi műsorát láthatják a kedves érdeklődők 2014. november 29-én a Csokonai Nemzeti Színházban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a 18.00 órás műsor mellett egy délutáni előadást is műsorra kellett tűzni 14.30 órától. Az est első részében az elmúlt húsz év kiemelkedő táncos egyéniségei és koreográfiái láthatók. Ízelítőül: Mádéfalvi veszedelem, Ballada, Emlékezés, Varázslat egy szerelemért …A második részben Boka Gábor – Lovas Bálint: Ponyva – avagy „a legenda tovább él” című táncjátékát mutatják be a jelenlegi felnőtt együttes táncosai, mely előadás 2010-ben az országban legmagasabb pontszámmal minősült a felnőtt együttesek között! |
|
2014-11-10 17:37:51 Győrfi Ádám szobrászművész (a képen) Múltból a jelenbe című kiállítása nyílik 2014. november 16-án 15:00-kor Debrecenben a Konzervatórium Galériában, annak XVIII. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és az IZATOM-ART rendezésében. A vendégeket köszönti Dombi Imréné Püspökladány város polgármestere. A kiállítást megnyitja G. Nagy Ilián költő, drámaíró. Az ünnepi hangversenyen közreműködik a Kölcsey Kórus. A kiállítás megtekinthető: Debrecen, Nagyerdei krt. 82. 2014. november 16-tól december 12-ig. naponta 8:00 és 20:00 óra között. |
|
2014-11-05 15:55:28 A Hortobágyi Nemzeti Park természeti adottságaira alapozott Hortobágyi Vadaspark kiválóan alkalmas az ősi puszta vadvilágának bemutatására. Lakói között láthatók az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok, mint például: farkas, sakál, vadló, keselyű, pelikán, illetve a védett területeken ma is élő vadállatok: vadmacska, róka, görény, őz, réti sas, nyári lúd, batla, nagy kócsag, szürke gém, daru, fehér gólya, fekete gólya. A vadaspark olyan természeti programokat kínál, ahol valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget. A puszta ősi élővilágát bemutató kiállítás, ajándékbolt és büfé valamint az egyedi játékelemeket is tartalmazó játszótér növelik a látogatók komfortérzetét és lehetővé teszik a hosszabb időtöltést. A kifutók kialakítása lehetővé teszi az állatok fotózását.![]() A vadaspark csak szervezett formában látogatható, a Hortobágy központjában, a Kilenclyukú híd lábánál található Pásztormúzeumtól induló autóbuszokkal, vagy terepjáróval. A "szafari" programok áprilistól - októberig óránként indulnak. Csoportok számára érdemes előzetesen bejelentkezni. A vadaspark egész évben nyitva van, szezonon kívüli látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges. Akik többet szeretnének megtudni az ősi puszta élővilágáról, a vadaspark megtekintéséhez szakvezetést igényelhetnek, melynek során képzett túravezetők segítségével ismerhetik meg ezt a varázslatos világot. A program időtartama kb. 1,5 óra. (forrás:www.hnp.hu) |
|
2014-10-14 15:34:39 |
|
2014-10-08 12:23:03 2014. október 10-én, pénteken 19:00-től 24:00-ig a DMK Belvárosi Közösségi Házában (Debrecen, Kossuth u. 1.) Délibábos történetek címmel Debrecen és környéke népzenei együtteseiről, elsősorban a Délibáb Népzenei Együttesről beszélgetnek Joób Árpáddal (a képen), ezt követően Lükő Gábor hagyatékáról a hagyomány mélységeiről váltanak szót. Végezetül Öregesen, csendes... táncmulatság énekszóval, széki tánctanítással Kiss József vezetésével, a Szeredás együttes közreműködésével. |
|
2014-09-29 10:00:19 ...Történetek Debrecen irodalmából Új, állandó kiállítás nyílt a debreceni Déri Múzeum Medgyessy emlékmúzeumában (4026 - Debrecen, Péterfia u. 28.). Korszakos lépés előtt áll a Déri Múzeum, hiszen hosszú idő után Debrecen Város Önkormányzatától lehetőséget kapott egy új helyszínen, új állandó irodalmi kiállítás létrehozására. Az új helyszínen a korábbi Borsos-villabeli kiállításnál korszerűbb körülmények és bemutatási módok várják a magyar irodalom írott és tárgyi emlékei iránt érdeklődőket, azaz a kiállítás látogatóit. Az új kiállítás célkitűzése nem a város irodalomtörténete évszázadainak vázlatszerű bemutatása, nem is Debrecen város valamennyi írója és költője életének részletes megismertetése, hanem néhány jellegzetes, máig ható csomópont kiemelése. A készítői abban bíznak, hogy e kiállítás révén élményszerűen ismerkedhetnek meg a diákok, a helyi lakosok és az ide látogatók a város irodalmi múltjával. Nem titkolt céljuk, hogy elősegítsék a kollektív önismeretet és megerősítsék a városhoz kötődést, a lokálpatriotizmust.(forrás:museum.hu) |
|
2014-09-22 16:22:54 Ozsváth Sándor (a képen) - Por és Hamu című könyvének bemutatója lesz 2014.szeptember 24-én szerdán, 16:30 órakor a Méliusz Központi Könyvtárának (Debrecen, Bem tér 19.) földszinti előadótermében. A beszélgetést vezeti: Szénási Miklós újságíró, közreműködik: Kathona Mónika népdalénekes |
|
2014-09-18 09:08:30 A kitüntető címet az együttes vezetői 2014. szeptember 20-án vehetik át Budapesten, a Pesti Vigadóban megrendezésre kerülő díjátadó ünnepségen. A Magyar Örökség-díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik: állampolgári jogon mindenkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága kizárólag az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében.Az idén 60. születésnapját ünneplő együttes jubileuma alkalmából jelent meg a Járjunk egy szép Táncot címmel a Dr. Kardos László és Tiszai Zsuzsa által összeállított könyv is. |
|
2014-09-14 08:02:54 Szegedi Péter Riválisok című könyvének bemutatójára kerül sor 2014. szeptember 17-én, szerdán 16.30 óra kezdettel a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárának földszinti előadótermében. (Debrecen, Bem tér 19.) |
|
2014-09-12 13:15:33 szombaton: Bakonszeg - - - - Bakonszegi Kádár Vitéz Íjászverseny, Báránd - - - - Fogathajtó Verseny és Szüreti Felvonulás, Debrecen - - - - Váljék egészségedre! Családi Szombat a szépség és az egészség jegyében, Hajdúböszörmény - - - - „Villányi Borok a Hajdúságban - hajdúk Dél-Baranyában“, Hajdúnánás - - - - Szüreti Sokadalom, Hajdúszoboszló - - - - Bioétel és Bor Fesztivál (www.facebook.com/mnvh.hajdubihar) |
| Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354 |
A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

