Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2016-01-15 11:35:48 ![]() |
2015-12-13 10:50:29 ![]() |
2015-12-03 21:22:21 ![]() A másik szívem csücske Cseh László. Cseh Laci, akit nem csupán eredményei, hanem szerénysége, kedves lénye miatt is kedvelek. Tíz éve lett világbajnok, 19 évesen s előtte és utána annyi szép eredményt ért el, amit hosszú lenne lajtstromba venni. De mégis, valahogy sokszor lett második, aztán még lejjebb csúszott a sorban és nagy bánatomra olimpiát nem sikerült nyernie. Én akkor is imádtam, sőt, még többre tartottam küzdeni akarását s azt, hogy nem adja fel soha. Aztán gondolt egyet, várost, edzőt és úszónemet váltott s idén, közel a harminchoz, újra világbajnokként állt fel a dobogó legfelső fokára. Elmondhatatlan érzés volt a képernyő előtt szurkolni és látni a győzelmét, az örömét. Sírtam a Himnusz alatt s azt kívántam, hogy jövőre az olimpián együtt éljük meg ugyanezt : ő ott, a dobogó legfelső fokán, én meg itthon, állva-sírva, a televízió előtt.(Írta: Győri Andrea) |
2015-12-02 12:42:32 ![]() |
2015-11-30 14:37:02
|
2015-11-20 17:45:11 ![]() |
2015-11-16 18:40:10 ![]() |
2015-11-10 21:12:46 ![]() |
2015-11-10 15:42:20 Ötödik osztálytól bizonyos olvasmányok elolvasására köteleztek bennünket. Akkor sem értettem, most sem értek egyet azzal, hogy miért kell erre kötelezni a gyerekeket? Bennem olyan ellenállást váltott ki ez az erőltetés, hogy egyáltalán nem, vagy óriási szenvedések árán küzdöttem meg ezekkel a regényekkel, miközben bármi mást örömmel, akár zseblámpafénynél, paplan alatt is elolvastam. Később, a gimnáziumban sem fogta fel a kis pontagyam, hogy miért hitték az ezt régen kigondolók, hogy egy tizenévesnek bármiről is szólhat még Németh László Iszony-a, vagy Semprun A nagy utazás című regénye??? Azért éppen ez a kettő ötlött az eszembe, mert akkor nem, azóta viszont többször is elolvastam mindkettőt, mert kiválóak. Szerintem nem ártana eltörölni ezt a "kötelezősdit" s inkább csak ajánlani, érdeklődést felkelteni az olvasás iránt otthon és az iskolában egyaránt. Vagy legalább újratervezni, átgondolni, s a gyerekek, kamaszok világához igazítani a könyveket s meghagyni nekik a választás örömét. Olvasson a felső tagozatos Harry Pottert, a kamasz meg Alkonyat könyveket. Vagy Szabó Magdát, Agatha Christiet, ha ahhoz van kedve. Csak olvasson, pallérozódjon az elméje, bővüljön a szókincse, tanuljon magyarul...(Írta: Győri Andrea) |
2015-11-07 08:20:59 ![]() |
Oldal : | 123456789101112131415 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye