2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Díjazom!

2023-01-24 08:27:53

Vincze Béla (nyugdíjas közösségfejlesztő, iskola alapító)
és Fuchs Mária (nyugdíjas bábkészítő)
Debrecen

Előre bocsájtom, hogy a házaspár egyik tagját ismerem csak személyesen. A férjet, Vincze Bélát még a Kölcsey Művelődési Központból ahol, mint népművelő dolgozott. Nem lehet elfelejteni örökké mosolygós szemét. Ez az ember egész lényében optimista. Amikor csak panaszkodtam és nyivákoltam, hogy miért nem mennek a dolgok Püspökladány kulturális életében mindig mondott egy-két biztató és utat mutató szót. Mindig a szakmáról beszélgettünk, mindig sorskérdésekről, nem is tudtam semmit magánemberként róla. Na és a Rock suli, ami ma már az egész Kárpát-medencében fogalom. Nem is hiszem el, hogy már nyugdíjas és idejének nagy részét Kékeden tölti, ahova zarándokolnak az emberek festeni, zenélni, vagy csak úgy beszélgetni. A Fuszekli-díj kapcsán találtam rá egy 2015-ös haon.hu interjúra, amiből aztán olyan dolgokat tudtam meg, hogy pl. nem diplomázott le a tanárképző főiskolán, de tanított Tiszatelken, hogy Vessző és Mélyvágás címmel újságot is szerkesztett és adott ki, hogy még az egyesülési törvény megszületése előtt 1987-ben megalakította a Mozaik Kulturális Egyesületet elsők között az országban, és a Rock suli Canossa járásáról is, melyre majd’ az egészsége is ráment. Itt jegyezném meg, hogy családunkból két fiatalember is járt a Rock suliba, és életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak. A legfontosabb információ pedig ebben a cikkben az volt, számomra, amit a feleségéről mondott, idézem:
„A virágkarneválon ismertem meg és már megkezdtük a tanévet, amikor egy nap az első vonattal eljöttem, ő örömmel fogadott, ebből aztán házasság lett, és ugyan kiköltöztünk Tiszatelekre, de megegyeztünk, ahogy a gyerekek iskoláskorúak lesznek Debrecenben telepedünk le.” Így is lett, ilyen egyszerű ez. Most pedig egy közhelyet idéznék: „Minden sikeres férfi mögött egy nő áll”, és a Vincze házaspárra ez többszörösen is igaz. Ez valóban közhely és ránk nem is igaz mondja Béla: "Szóval a lényeg, hogy nem mögöttem, hanem mellettem állt mindig." A családi tűzhely őrzése mellett megtalálta a maga életcélját is, hiszen a Vojtina Bábszínház műhelyében kezdett dolgozni. Egyik volt bábművész mondta róla, hogy rendkívüli kézügyességgel megáldott, profi mesterember, tehetséges bábkészítő. A Vojtina bábkollekciójának darabjai nagy részben az ő keze alól kerültek ki, hiszen évtizedeken keresztül dolgozott ott. Türelmes, teherbíró, kreatív, hihetetlen fantáziával rendelkező nő és nem utolsó sorban nagyszerű nagymama, aki most is ott áll a családban rendíthetetlenül, fix pontként, mint eddig. Béla és Mari nyugdíjas, de még mindig aktív, álmokat szövögető házaspár.

Vincze Bélának több kitüntetése is van, de én úgy gondoltam, hogy 2023-ban az általam alapított és készített Fuszekli-díjra feleségével, Fuchs Máriával együtt, nagyon is érdemesek.

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu