2022. November 30. Szerda András, Andor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki KicsodaEmlékek, történetek... Fotoalbum

Fél évszázad
2022-11-27 17:09:44

Dr. Kenyeresné Z. Ágnes művésztanár ötven éve él Karcagon. Ezen jubileum alkalmából kiállítást és vásárt tart 2022. december 1-2-3-4-én, csütörtöktől vasárnapig 11:00-től 17:00-ig Karcagon a Cikk-Cakk üzletsor középső átjárójában lévő műtermében. 

« Vissza a hírekhez
Október

2022-11-07 07:44:32

Október 2-án délelőtt a fiunk ezt írta üzenetben: „Egyelőre minden okés, éjszaka nem volt semmi extra, most már lent vagyunk a szülőszobák mellett egy 6 ágyas vajúdóban. Minden rendben, itt vagyok az ágya mellett. Várakozunk. Pussz” Mi épp Karcag és Berekfürdő között a kerékpárúton szenvedtünk a szembeszéltől. Ugyanis az uram azt mondta szombaton, hogy menjünk el vasárnap Berekfürdőre, mert már nem bírja, hogy én milyen stresszes vagyok itthon. Szép idő van, úgysem bicikliztünk még az idén. Karcagra vonattal mentünk, onnan pedig tekertünk. S közben jött az üzenet. Jaj, nagyon felvillanyozódtunk. Aztán vártuk a további híreket, de egyelőre nem jött a gyermek. Majd másnap délben, október 3-án született meg Farkas Mátyás 3130 grammal és 52 centiméterrel. Aztán azon izgultunk, hogy mielőbb engedjék ki a kórházból őket, mert otthon azért a saját fészkükben minden más, és az azt is jelenti, hogy minden rendben van, nincs semmi baja sem az anyukának, sem a babának. Ahogy megszületett Matyink az unokaöcsém hozta a - jórészt a kertünkből kivágott diófából készített - bölcsőt, ami egy mestermunka, remekmű. Áldás kezedre Kiss Tamás! Másik kedves rokonunk, Kiss Benkő galambot hozott, amiből finom levest és töltött galambot csináltam a Boldogasszony-ágyban fekvő menyemnek. 

Márton fiúnk a családját csütörtökön vitte haza a kórházból. A nászuramékkal úgy beszéltük meg, hogy szombaton ott találkozunk, hiszen ők is nagyon várták már látni elsőszülött unokájukat. A találkozás nagyon megható volt. Igaz elfáradt Lídiánk és Matyikánk is, úgyhogy viszonylag hamar eljöttünk. Már ekkor vittünk ennivalót, így vasárnap nem is mentünk hozzájuk. Ezen a napon a Pesterzsébeti Gyógy-, Strand és Hullámfürdőt látogattuk meg. Nagyon sokan voltak, pedig késő délután mentük. A víz kellemes volt, jódos, sós vize van, szaunáztunk is. Számomra labirintus volt az egész komplexum, én többször eltévedtem, de mindig volt, aki útbaigazított. Este nyolcig nyitva van és olcsó a belépő is. 

Egyébként Daninál vertünk tanyát és minden nap onnan vittük a komatálat Marciékhoz villamossal, busszal. Mivel már nyugdíjasok vagyunk mind a ketten, így ingyen utaztunk. Nekünk nagyon jó véleményünk van a fővárosi tömegközlekedésről. Sűrű járatok vannak, gyorsan mennek, mozgáskorlátozottak, babakocsis anyukák is biztonsággal használhatják, mind a villamost, mind a buszt. Minden délben egy kicsit tudtunk babázni is. Közben Matyinál volt a védőnő, elvitték bemutatni a gyermekorvoshoz is. Szóval egész mozgalmasan teltek a napjaink. Október 12-én, szerdán Budapest új kulturális programján, az Új Körúton voltunk a Székely Mihály utcában, ahol fergeteges kis koncertet adott Réka és Imi.

Pénteken elmentünk a Városligetbe, ahol verőfényes őszi időben sétálgattunk. Nagyon sokan vannak a parkban, öregek, fiatalok, gyerekek, kutyák. A Királydomb király, ott ülnek a fiatalok csapatostul.

  

A Magyar Zene Házára voltunk kíváncsiak. Valóban nagyon atraktív épület. Ott is rengetegen voltak. Gyerek- és nyugdíjas csoportok tolongtak a bejáratnál. Az információs pultnál az uram megérdeklődte, hogy mit lehet megnézni. Kínálják a hangdómot. Tetszik az ajánlat, a nyugdíjas jegy mindössze 500.- Ft/fő. Kérjük. A négy órakkor kezdődő programra fizettünk be, azt azonban nem tudtuk mi vár ránk. A hangdóm egy kör alakú helyiség, a földön babzsákok, arra kellett leülnünk. Hát, mi hanyatt vágtuk magunkat, ahogy hirtelen lehuppantunk az alacsony ülő alkalmatosságra. Tök sötét lett és a plafonon megjelentek különböző etűdök zenével, 3D-s fényjátékkal. Az elsőn egy épület volt, ami aztán megfordult, úgy tűnt, mintha ránk esne. De ez még hagyján! A következő vizuális képen hatalmas piros kockák jöttek-mentek a fejünk felett, majd kék alapon, minha tejszínhab foltok tűntek el és fel, aztán mintha drótkerítés esett volna ránk, végül meg pókhálószerű alakzatok rajzolódtak ki és ezek több percig ismétlődtek. Az uram már a piros kockáknál megfogta a kezem, mert érezte, hogy nekem ez egy kicsit sok, de ő sem érezte jól magát. A zene, az valami elektronikus rettenet. A harmadik résznél már a gyomrom összerándult és arra gondoltam, hogy milyen hülyék vagyunk mi, hogy lementünk a mínusz második szintre, majdnem élve eltemetve, borzalmas hangokkal és fényekkel körülvéve, holott kinn virul a természet, süt a nap, még virágzik sok növény, sárgulnak, és hullanak a fák levelei. A végén alig bírtunk felkászálódni a földről. Én menekülőre fogtam és elsőként hagytam el a helyiséget. A hét folyamán még azért megünnepeltük Dani szülinapját is. Az uram készített ízletes vacsorát, Lilla csinált finom tortát.

Aztán hazajöttünk, mert itthon rengeteg munka várt bennünket, meg Fickó és Szemecske – a két elárvult cicánk -, akiket a szomszédék etettek, pátyolgattak míg mi oda voltunk. Rendesen ki is gömbölyödtek a gondoskodástól, ami természetes, hiszen Marikáék minden állatot felhízlalnak a szeretetükkel. Az uram a szilva cefrét vette kezelésbe, én a lakást takarítottam ki, mert ugyan nem voltunk itthon, de a por az rendesen ellepett mindent.
A hét szerdáján vendégeket vártunk. Először a Győrfi házaspár jött, akik Marci fiunkat születése pillanatától kezdve ismerik, és örömmel gratuláltak fia születéséhez. Aranyos ajándékukat szerintem Matyi majd a keresztelőjén viseli. Természetesen az újdonsült nagypapát is üdvözölték, aki büszkén mutatta, hogy a telefonja háttérképe Matyi és Papa.

   

Csütörtökön az unokatéstvérem, Lencike jött a férjével Budapestről. A szülők sírját látogatták és beugrottak hozzánk is. Természetesen Matyi születése volt a téma és ennek kapcsán Lencike elmesélte, hogy ő hogyan született az ötvenes években. A szülei Hortobágyon laktak, mivel az apukája, Sanyi kereszt ott volt állomásfőnök. Az állomás épületében volt a szolgálati lakásuk, ahol a konyhában lévő ágyon vajúdott anyukája, drága Lenke kereszt, akivel a szomszédasszony - a pályamester felesége - volt addig, míg Sanyi kereszt hajtányon el nem hozta Balmazújvárosról a bábát. Mindez január 4-én volt, nagy télben. A távolság a két település között 15 km, és két vonat közlekedés között kellett mindezt megtennie, mivel egy sínpár volt. A hajtány egy kézzel hajtható sínen közlekedő nyitott jármű.

A nagyobb testvér, Sanyika Püspökladányban volt a nagyszülőknél. Mire a bába jött, elő lett készítve a forró víz, a lepedő, a törölköző. A bába értette a dolgát, Lenke kereszt bízott benne, hogy gyermeke épen és egészségesen világrajön a hortobágyi állomás szolgálati lakásának konyhájában. A Lencike születési anyakönyvi kivonatában viszont az szerepel születési helyként, hogy Debrecen, mivel anno Hortobágy közigazgatásilag oda tartozott.

Azon a héten pénteken mi is Debrecenbe mentünk rendbe tettük a sírokat a temetőben, majd Létavértesre, ahol megköszöntöttük Judit sógornőnket születésnapja alkalmából. Ott is a családi történeteket emlegettük.

Sanyika unokatestvérem egy 1956-os emlékét idéztem fel, amit még tavaly mesélt el nekünk. Hortobágyon laktak, ahova a rendszer által nem kívánatos személyeket kitelepítették. Apukája - a mi Sanyi keresztünk -, mint már írtam ott volt állomásfőnök. A kitelepítettekkel telt vonatok oda érkeztek. Az egyik vagonról egy fiatal asszony szállt le, akire ráismert Sanyi kereszt. Még legény korában - de már elkötelezettként Lenke kereszt felé -, Zala megyében dolgozott és ott ismerkedtek össze. Sok év után a hortobágyi állomáson találkoztak. Az asszony kérte Sanyi keresztet, hogy hadd telefonáljon az állomásról haza a szeretteinek, hogy hol van, merre vitték. Sanyi kereszt hezitált, mivel abban az időben ez a munkahelye elvesztésébe, de lehet az életébe is kerülhetett volna és két gyermekes családapaként félt. Végül Lenke kereszt unszolására megtörtént a telefonhívás. A másik története az volt, mikor 1956 októberében Hortobágyra is eljutott a híre a fővárosi és a debreceni megmozdulásoknak. A faluban is összeverődtek az emberek és leverték a szovjet felszabadítóknak állított bronz emléktáblát. Azon tanakodtak épp, hogy mitévők legyenek vele, mikor arra döntöttek, hogy beledobják a Hortobágy folyóba. Az én drága, akkor nyolc éves unokatestvérem az egyik barátjával jelentkezett is, hogy végrehajtják ezt. Vitték a táblát, amikor az útjukba eső Gépállomásról kiszólt egy ember nekik, hogy mit és hova visznek. Mondták, hogy az emléktáblát a folyóba. Az ember odaintette őket és mondta, hogy kár lenne ezért a jó és értékes anyagért. Vigyék csak be, ott majd beolvasztják és eltűnik örökre. A születési hely igaz meséjét, valamint az 56-os eseményeket az „oral history” őrzi. Filmbe illő történetek ezek. Köszönöm rokonaimnak, hogy megosztják velünk életük egy-egy darabját, hiszen családunk múltjából meríthetünk erőt, ismerhetjük meg felmenőinket.

Az ünnepi hétvégén jöttek Daniék. Bemutatták az új autót, mely a fiú első saját gépjárműve. Bevásároltak és elkezdték a komatál készítést, ugyanis a következő hetet ők vállalták, hogy ellátják az újszülött családját mindenféle finomsággal. Csináltak csirkehús levest sok zöldséggel, mézes-mustáros csirkemell filét, bolognai spagetti alapot, sült tököt, kakaós-lekváros csigát, palacsinta tortát.

   

Október 25-én megköszöntöttük Blanka unokánkat nevenapján.

Ezen a napon mentünk el Hejőkürtre is az uram apai nagyszüleinek és a testvérének, valamint két rokonának a sírjához. Estére egy baráti házaspár hívott bennünket vacsorára.

Rég találkoztunk, de a közösségi médiában figyelünk egymásra mi asszonyok. Tudták, hogy most született unokánk és egy doboznyi baba ruhát készített össze nekünk Ani, hogy vigyük majd el Matyikánknak.
Még várt ránk két temető látogatás a héten, amit ugyancsak minden évben megteszünk. Vésztőn az anyai nagyszülők és nényjike sírjához visz az utunk, Debrecenben pedig apósom, anyósom, sógornőm, és az uram kislánya van eltemetve. Püspökladányban anyukámhoz, apukámhoz vittünk mécsest.

    

Október 28-án nyílt egy kiállítás a Trafó Galériában Budapesten, ahol Lillának is voltak fotói. Erre a megnyitóra mentünk, meg újra komatálazás lesz a héten a Boldogasszony ágyas menyemékhez.

    

A kiállítás témája napjaink kettős krízishelyzete: a gondoskodási válság és a Covid-19 világjárvány.
Lilla, a demens nagymamájának a gondozása közben a minden nap használt tárgyait fényképezte le. Döbbenetes volt számomra látni a nemrég még nekem is kezemügyében lévő dolgokat. Nem volt a képen személy, de mindenki - aki gondozott már idős embert -, oda tudta képzelni a szeretettét.
Matyikánk sokat nőtt a két hét alatt. Még mindig nagyon jó idő van, mentünk sétálni is vele.

Daniék Magyarszombatfára mentek, így mi újra itt tudunk lenni nála. Sütünk, főzünk, babázunk, de azért van némi kikapcsolódás is számunkra. Október 31-én Cseh Tamás-Csengey Dénes Mélyrepülés c. estjén voltunk a Kettőspontban.

(Írta: Csontos Gabriella)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó

www.facebook.com/nagy.eva.798

Aki most érettségire készül és remeg

a matematika szó hallatán is,

annak ajánlom Nagy Éva online matek kurzusait.



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


S E G Í T S É G

kormany.hu

karitasz.hu

www.baptist.hu

reformatus.hu

www.maltai.hu

segelyszervezet.hu


Madarásszunk együtt

www.facebook.com/madarsuli.foldes


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya



www.mediaunio.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu