Karcagról a fővásorba költözött az írás szerzője. Még a Nagykunság fővárosából ismerem. Így mesél:
"Van Óbudán egy pici kínai büfé, ahová szeretek bejárni. Még egyszer sem kaptam ott szalmonellát, viszont megehettem már egy tucat macskát. Ne háborodj fel, ha megeszed a nyers halat, a békát (amit még simogatni se lehet), a cuki rózsaszín malackát és petesejtből készült a reggelid. Szóval, fiatal házaspár a tulaj, két kicsi gyerekkel. Kultúrájukból adódóan illedelmesek és mosolygósak. Az árak a földön járnak, bár a választék nem túl nagy, viszont a huntu leves valami csoda. Ha már az árak, ti laktatok már valaha jól a McDonald's-ban? Ritkán járok, de nekem még nem sikerült. És ha már pénz, én se voltam mindig olyan jól eleresztve, hogy Doxa órát vegyek a jutalmamból, mert az nekem jár... Bizonyos körülmények miatt, volt mikor napi 600 forint (se) volt a büdzsé. Egy ilyen vidám, fizetés előtti napon a vacsorára szánt 3 darab 200 forintosból egyet elejtettem a mozgólépcsőn. Na ba..a meg! Csak egy kis rizst szeretnék elvinni, mondom a kínai srácnak, azzal a magabiztossággal, mikor azt sugallod, van otthon egy halom rántott hús, de lusta vagy a körethez. De cak haccá a menü, mondja ő, de én akkor is csak rizst akarok. De mit látok, gyömöszöli a hús darabokat a dobozba. Vadul ingatom a fejem, NEM kérek! 36 fogas vigyorral közli, ajándék. Azóta tudom, hogy a hazugság is úgy megy nekem mint a tigrisbukfenc. Télen a kislányuknak segítettem megírni a magyar házit, cserébe megtanított rizst enni pálcikával. Higgyétek el, van olyan nehéz, mint a magyar nyelvtan.
Csípem őket, na!
Ma délután is betértem egy kis csípős-savanyú levesre. Közben, mint jó ismerősök, úgy csevegünk, hogy mindig csak a munka... Ezt az idillt szakította félbe egy újabb vendég. Talponállóhoz öltözött, atléta trikóban és feltürt mackó gatyában érkezett. Kikérte amit akart, majd felkiáltott, hogy jóember, hideg ez a sz.r, mutatott a tányérjára. Kici kínainak, sze kellett több, rohant a cuccért, hogy orvosolja a bajt.
Magyar honfitársunk, ekkor magasröptű csevegést kezdeményezett. Hogyaszondja: " Érted? Hideg! Englis megy? Na, màj hun-gá-riàn -mutat magára- te kínai. Érted ugye?
Közben leteszik elé a forró ételt, a gőzgomolyag fölül vicsorog foghijasan, majd tovább fitogtatva angol tudását, bólogatni kezd, thenks, lájk! És mutatja is az ujjával.
Én közben arra gondolok, hogy addig ütném a táskámmal míg mozog, de közben eszembe jut, hogy mégis csak Európában vagyunk.  (Írta: Molnár Ibolya)