Ma végetért a 14 napos karanténom. Szept 5-én jöttem haza Zakynthosról, azért kerültem bele.  
Istentől fogadtam a korlátozást.
Korábban más terveim voltak erre a 2 hétre, de eldöntöttem: együttműködöm ezzel a kényszerítő erővel. A szabadságot úgy gyakorolom, hogy a karantént önként fogadom el.
Naponta több órát meditáltam -  most nem sürgetett semmi. Minden nap táncoltam, hol Lully, máskor meg Dowland muzsikájára, és csikungoztam meg tornáztam. Olvastam az Evangéliumot Buji Ferenc: A Rejtőzködő Messiás c könyvének gondlatmenetével és időnként gregorián himnuszokat énekeltem.
Úgy éreztem, pont azt csinálom, amit tennem kell.
Boldog napokat éltem, csak mert nem fűztem a helyzethez semmilyen gondolathalmazt, hanem elfogadtam, ami van, ami kéretlenül, de mégis betört az életembe. És, ha a facebookon valami olyan megosztással találkoztam, ami haragot gerjesztett bennem, akkor el kezdtem jót kívánni annak, aki a haragomat kiváltotta. Nem! Most nem nőhet bennem a harag hatalmas fává!
Gyerünk, most dolgozom ezen, hisz pont ez az evangéliumi tanítás! Azt olvasom, hogy "szeressétek ellenségeiteket"!
Jót kívánok, és mindazt a jót utána magamra is fordítom, magamnak is kívánom. S ekkor veszem észre, hogy arra a jóra nekem is milyen nagy szükségem van, és ezáltal valahogy felismerem magam abban az emberben, aki az előbb még dühített.
Így telt ez a karantén.
Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik bevásároltak és akik fölajánlották a segítségüket. Ámen (Írta Tariska Eszter (a képen), Fotó: Gyöngy János)