2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Rábé híres embere

2019-12-20 08:08:46

Parti József szűcsmester 1925. február 11-én született Nagyrábén. Öt testvérével együtt parasztcsaládban nőtt fel, és már egészen fiatalon, nyolcéves korában, édesapja irányítása alatt megismerkedett a nyúl- és a báránybőr kikészítésével. A rábéi elemi iskola után, 1937-ben, Hódmezővásárhelyre szegődött szűcsinasnak.  Tehetségét mutatja, hogy másodéves az ottani mesterével, Teleki Béla szűcsmesterrel együtt elkészített hímzett subája a lipcsei kiállításon (1938) aranyérmet nyert. Eztán a szűcs-segéd évek következtek: 1942-ben Kunszentmártonba került, ahol több mester mellett is segéd volt, egészen 1946 novemberéig. Ekkor tette le mestervizsgáját, 21 évesen, a szegedi Ipari Kamaránál. 1948-ban Nagyrábén váltotta ki az ipart, itt dolgozott 1953-ig.
Ezt követően Budapestre került, majd a forradalom után ismét Kunszentmártonba, ahol iparosként dolgozott. 1968-tól készítettek műhelyében hímzett subákat, irhakabátokat, mellényeket: kunsági, bihari motívumokkal, saját ötletekkel gazdagítva a díszítést. Országszerte híressé és elismertté vált: az 1968-as téli olimpián a magyar csapat az ő üzemében készített fehér bundában jelent meg.
Számtalan elismerés, díj kísérte munkáját. A Pécsi Bőripari Kiállításon 1978-ban aranyérmet nyert. 1980-ban megkapta a Budapesti Nemzetközi Vásár nagydíját. 1985-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát adták át neki.

 1996. szeptember 2-án halt meg Kunszentmártonban. Az általa alapított üzemet Parti Szőrme Kft. néven ma unokája működteti tovább. Parti József munkássága, és az általa alapított üzem része a magyar örökségnek, múzeum őrzi Kunszentmártonban az emlékét. Ízig-vérig Nagyrábéiként meghódította mesterségével és szaktudásával a nagyvilágot. Legyünk rá büszkék, büszkébbek! (Írta: Balogh Gyula)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu