Pap Gábor (a képen) művészettörténész tart előadást 2023. június 8-án 18:00-tól a püspökladányi Szent Péter és Pál római katolikus templomban.
2019-02-04 11:32:48
Szűcs Sándor etnográfus, író, múzeumigazgató, a Sárrét tudósa. 1903. október 23-án született Biharnagybajomban, kisnemesi családban. Elemi iskoláit Bajomban, a polgárit magántanulóként végezte, majd Debrecenben tanult a kereskedelmi középiskolában, később különbözetivel letette a gimnáziumi érettségit is, majd beiratkozott a debreceni tudományegyetemre, ahol elvégezte a földrajz-történelem szakot. Tanulmányait 1930-ban fejezte be.
1930-1935 között a debreceni Egyetemi Földrajzi Intézetében Milleker Rezső professzor mellett volt gyakornok. Az 1930-as években megismerkedett Györffy Istvánnal is, kihez élete végéig szoros kapcsolat fűzte.
1946-1949 között ő szervezte meg a Sárréti Népfőiskolát, melynek igazgatója is lett Bihartordán, annak megszűnése után pedig a szülői háznál gazdálkodott.
1952-től 1963-ig, nyugdíjba vonulásáig a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója lett.
Nyugdíjas éveit szülőfalujában töltötte.
1982. augusztus 2-án Debrecenben érte a halál.
A "három föld" - Sárrét, Kunság, és a Hajdúság - krónikása, az Alföld régi életformáinak (különösen a pásztorok és a pákászok életének), hiedelmeinek néprajzi megörökítője volt.
Gyűjtéseit pályakezdésekor tudományos igényű feldolgozásokban, tanulmányokban adta közre.
Első fontosabb tanulmánya 1933-ban a Debreceni Szemlében jelent meg "A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten" címen.
Később szemléletet váltva gyűjtött anyagát irodalmi igényű, az egyszerű olvasó számára is élvezetet nyújtó apró történetekké formálta.
Főbb művei
A régi Sárrét világa (Budapest, 1942)
Pusztai krónika. Rajzok a régi Alföld életéből (Budapest, 1946)
Pusztai szabadok (Budapest, 1957)
Békési históriák (Gyula, 1959)
Szól a duda, verbuválnak (Budapest, 1962)
Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek (Budapest, 1969)
Régi magyar vízivilág (Budapest, 1977)
Tudományos disputa (Békéscsaba, 1980)
A J Á N L Ó
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
Szertatásvezető, Ceremóniamester, Konferanszié, Műsorvezető, Hangulatfelelős
Aki most érettségire készül és remeg a matematika szó hallatán is,annak ajánlom Nagy Éva online matek kurzusait.
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye