A legtöbb szülő alapelvként említi a gyereknevelésben, hogy csemetéje legyen őszinte. Szép is az, egészen addig, amíg az apró utód nem veszi ezt túlságosan komolyan és nem mondja el mindenről a véleményét, bárhol, bármilyen helyzetben. Ha nem kérdezi meg, hogy a néninek miért van olyan nagy orra, a bácsinak miért nincs foga, mert ilyenkor bizony a kedves szülő a teljes zavarodottság állapotában próbál mentegetőzni. Az sem szerencsés, ha a gyerek előtt hazudunk, a főnöknek, egy kellemetlen rokonnak, mert ez sem segít az őszinteségre nevelésben. Ha komolyabban belegondolunk, nem lehet hazugság nélkül megúszni. Nem mondhatjuk el a valódi gondolatainkat válogatás nélkül. Egy rég látott barátnak nem hívjuk fel a figyelmét arra, hogy felszedett pár kilót, hisz valószínűleg ő maga is tisztában van ezzel s nem gázolunk bele feleslegesen a lelkébe. Ezt úgy hívják : tapintat. Külön felkérés hiányában nem véleményezzük mások családtagjait, életvitelét, szokásait, legfőképpen akkor nem, ha az nem zavarja a miénket. Részemről nem értek egyet azzal a gyakran mondogatott frázissal sem, hogy "halottról jót, vagy semmit". Nem hiszem ugyanis, hogy egy rosszindulatú, emberiségre kártékony vagy rendkívül nehéz természetű ember minden gonoszságát megváltotta azzal, hogy távozott az élők sorából. De egy hozzátartozó, egy jó ismerős is rendelkezhet olyan kevésbé jó tulajdonságokkal, melyeket miért is ne lehetne a jók mellett megemlíteni, ha éppen rá emlékezünk? Hisz azokkal volt teljes, szerintem az a nagy hazugság, ha úgy teszünk, mintha az illető élete a szentekével lett volna egyenértékű.

Másik kedvencem a párkapcsolatok megcsalás- hazugság vonala. Mert igen, szerintem is az az ideális, ha két ember kapcsolata igaz érzelmeken, kölcsönös megbecsülésen és őszinteségen alapszik. De mindig őszintének lenni az egyrészt nem minden élethelyzetben ajánlatos, másrészt szerintem nem is kivitelezhető. Apró titkok, kegyes hazugságok nélkül aligha lehetséges évekig élni valakivel. No és a megcsalás. Aknamező téma. Igen, csodálatos lehet az örök hűség, a monogámia, mégis ritkaságszámba megy az ilyen házasság. A félrelépés felüti a fejét a jónak gondolt és a pokolhoz hasonlatos kapcsolatokban egyaránt. Elkövetheti mindkét fél, csinálhatják nyíltan vagy titokban. Végződhet botránnyal vagy az új érzelmek elmúlásával. A csaló fél mérhetetlenül gyötrődik vagy a paradicsomban érzi magát, percenkénti váltásban. Egy káosz, egy folyamatos hazugság az élete. Sokakra ilyenkor rátör az őszinteség vágya, imígyen :"Nem akarom becsapni a páromat, nem akarok hazudni tovább, ennél ő többet érdemel." S mivel ő már nem tudja kezelni a lelkiismeretének furdalását, megosztja azt a férjével, társával. Mintha attól könnyebb lenne bármi.

Pedig ezzel csak a másik életét teszi egyik pillanatról a másikra élhetetlenné. Mert még az is megtörténhet, hogy hamar elmúlik az újdonság varázsa, s minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Vagyis zökkenne. Ha a vétlen félben nem maradna jóvátehetetlen félelem, féltékenység, örökös aggodalom, hogy legközelebb vajon mikor történik ez meg újra? Mérgező ez, fojtogató, a legtöbb ember számára feldolgozhatatlan és nem bocsánatos. Úgyhogy óvatosan azzal az őszinteséggel. Nem arra biztatnék senkit, hogy csalja a párját és hazudozzon! Csak hogy gondolkozzon, mielőtt csalna, és ha már csalt, akkor mérlegelje a régi és az új szerelem erejét. Sok a sérülés lehetősége s a magunké nem csökken azzal, ha a másikon akkorákat ejtünk, ami talán soha nem gyógyul be maradéktalanul. (Írta: Győri Andrea, fotó: pixabay.com)