Kezdem azzal, hogy a péntek az nem az én napom. Más örül és hurrá hangulattal ébred, végre itt egy rövidke melós nap és már is itt a hétvége. Viszont én sopánkodom, mit kezdek a rám váró hosszú napokon. Nem írom, hogy egyedül az ismeretlenben, mert már két éve itt vagyok, de magányosnak érzem magam. Barát és család nélkül.
Reggel egy óvatlan pillanatban, majdnem lenyeltem a fél éve elkészült ideiglenes fog koronámat.
Na remek nap indító.Tudom, hogy már régen vissza kellett volna mennem, a véglegest megcsináltatni, de nincs idő. Mire is nincs??? Ja mert vannak fontosabb dolgok!!! A szembesülés a tragédiával felérő érzéssel, letaglózott.
Igaz milyen sokan magukra ismernek??? Ejj ráérünk arra még!!! A Pató Pál módszer.
Két választásom van. Vagy azonnal hazarepülök és szem lesütve kérek időpontot az én aranykezű fogorvosnőmtől, vagy itt megoldom, de az mélyen zsebbenyúlós lesz. Délelőtt dolgoztam, volt idő, hogy megfontolt döntést hozzak. Közben persze a papa - ahol élek-, gondolkozott helyettem is. Látta hogy mennyire nyúzott vagyok, így intézett egy fogorvost a közelben. Felhívott, hogy érjek haza kettőig, mert addig van rendelés. Rábólintottam, oké megyek. Közben járt az agyam: miért is intézkedik helyettem? Arra jutottam, azért, mert, ha hazarepülök, akkor egyedül lesz két napig, és ezt nem szeretné. Leírom úgy ahogy történt, nem vagyok rá büszke: Meg se fordult a fejemben, hogy jó szándékból, emberségből próbál segíteni. Közben a főnökasszonyom is segítséget kért, menjek el egy olyan ügyfélhez akinek a neve hallatán is a hasmenés jön rám. Most is görcsbe rándult a gyomrom. Megkért, ha végeztem menjek az irodába, mert beszélni szeretne velem. Gyomorgörcsös ügyfelemet letudtam, most már rossz nem jöhet gondoltam. Irány az iroda. A főnököm mosolyogva várt, megköszönte, hogy kisegítettem, de...... és itt elkomorult az arca. A munkámmal nincs baj, de ha itt akarok augusztus 16 után is dolgozni, akkor el kell végezni egy német kurzust és a papírt be kell mutatni, különben le is út fel is út, elválnak útjaink. Értetlenül nézhettem ki a fejemből, vártam az indokot. Két év alatt nem tanultam meg nyelvet, sajnálja, de van sok jelentkező, aki jól beszél. Lehet, hogy nem dolgozik olyan lelkiismeretesen, de beszél és ezeknek az idős embereknek erre is szükségük van. Kész tényekkel nem vitázok, pláne úgy, hogy el se tudnám mondani, amit szeretnék. Kezembe nyomott egy katalógust, nézegessem hova tudok elmenni és elköszöntünk. Puffogtam a lépcsőn jövet lefelé, és csak az járt az agyamban, hogy egy takarítónő takarítson, ne beszélgessen, arra ott van a társalkodó szolgáltatás, csak annak drágább az órabére, mint a takarítónőé. Az utcán már magyarul mondtam,"te meg két év alatt nem tanultad meg kimondani a nevem, pedig az csak egy szó" Még mindig "MEZAROZ" vagyok a Mészáros helyett.
Nem sokat hergeltem magam, mert már indultunk is a bácsival a fogászatra. Kellemes csalódás az orvos neve: Dr Bodvay, az apukája magyar. Az aszisztens fogadott, kedves volt, a bácsi elmondta mi a probléma, ő meg azt, hogy szabadságon van a doki, aki nyugodjak meg nem beszél magyarul, de jó orvos. Az hogy jó doki abból is kiderült hogy a következő két héten nincs időpont nála. Közben előkerült egy újabb hölgy, korom fekete bőrű, hófehér fogsorral, és újra elmondta a bácsi mi a probléma. Addig variált a hölgy, míg mosolyogva mondta: kedden délben jöjjek vissza és megoldják a problémámat. Mondtam a bácsinak ez nem jó nekem mert értekezlet van az irodában, és ha nem megyek, akkor megint megfenyítenek, amit a mai napon már megtettek. A bácsi erősködött jó az időpont, addig írtak egy kikérőt a munkahelyemnek, hogy kötelező a fogászaton megjelenni. Közben leírták egy papírra az ügyeletes fogászat címét, ha minden kötél szakad ott fogadnak.
A haza úton, szótlan voltam, csak az járt a fejemben 4 napot én nem várok, enni se tudok. Gyorsan felhívtam a magyarul beszélő brémai doktornőt, de ő is szabadságon volt. A bácsinak magyaráztam, hogy ez nem jó, meg kell oldani. Azt mondta ez nagyon gyors időpont, itt heteket, hónapokat várnak egy dokira. Nem ehhez szoktam, otthon nyílt az ajtó, ha mondtam ki vagyok. Itt, hogy ki vagyok a kutyát nem érdekli, itt mindenki pénze egyforma. Nagy tanulság.  De még mennyi tanulságot tartogatott a nap, pedig ez is elég volt már.
Összekaptam magam és egyedül elindultam az ügyeletre. Oda már nem jött velem a bácsi, azt mondta ő segített, ha nem jó, akkor menjek egyedül. Sietnem kellett mert, ha itt se csinálnak semmit akkor a repülő téren kell lennem este fél 6-kor. Ez járt a fejemben, meg az, hogy miért halogattam eddig ezt a fogcsináltatást.  A repülőjegy is drága, bár már ez nem érdekelt. A megadott cím ismerős volt. A pultnál egy ismerős hölgy ült, bár gőzöm sem volt honnan ismerem. Sajnos aki ismer az tudja szörnyű az arcmemóriám. Összeszedtem a kis német tudásom és elmondtam miért jöttem. Alig mondtam pár szót a fogam a kezembe landolt a számból. Nem kellett tovább magyarázkodni. Jót nevettünk. Szólt a doktornőnek, aki egy muzulmán fiatal hölgy személyében, fejkendősen mosolyogva bevezetett a rendelőbe. Alaposan kikérdezett, betegség, stb. Honnan jöttem, megdicsérte a fogsorom, nagyon profi munka mondta. Valamit kutyult 3 tubusból és elmagyarázta, hogy most visszaragasztja és mi a teendő utána. A kezembe nyomott 2 tubust, ha baj lenne én is meg tudom csinálni, vagyis visszaragasztani. De szerinte nem kell. Míg vártunk hogy stabilan rögzüljön csak az járt az eszembe mibe fog ez fájni nekem. Az aszisztens pulthoz visszakísért, rögzítették a munka fázisokat, mikor végeztek, megkérdeztem, most fizetek, vagy csekket kapok. Mindketten mosolyogtak, ez ajándék. Na itt tényleg bamba lehettem, mert az aszisztens mondta, hogy a nagypapáját kétszer is elhoztam ide kezelésre és látta milyen lelkiismeretesen bántam vele. Leesett, innen ismerős az arca. Takarítok náluk és nagyon hálásak, nekem mert segítek, nem csak a munkám végzem, hanem azon felül mást is, pl virágot ültettem, meg kerti csapot szereltem, stb. A napom csak jól záródott. Gyorsan elszaladtam a boltba, a legjobb bonbonnal, virággal tértem vissza. Most ők voltak zavarban, de mondtam ez is ajándék. Ez itt nem szokás mondták, de én erősködtem, az én hazámban az. Erre ők, ha itt élek az ő szokásaikat kell felvenni, tehát integrálódjak, ha itt akarok élni. Nesze neked még egy pofon. Volt min gondolkodni a haza úton. A bácsi is örült, hogy megoldódott ez a fogas kérdés. Este a gondolataim a napi eseményeken járt, másnap egy gyors SOS kérdés a brémai csoport tagoknak. Itt is kaptam az ívet, úgy lájtosan, német-magyarosan. Nem unatkoztam a hétvégén, a gondolataim cikáztak. Vasárnap estére arra az elhatározásra jutottam, hogy az álmaim miatt is változtatni fogok a mentalitásomon. Ma akkora pozitív bomba töltést kaptam a bátyám lányától,hogy "csak azért is" meg tudom csinálni.(Írta: Mészáros Imréné Jutka)