2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Nyugdíjas blogger

2017-01-17 12:36:49

Domokos_Lajos_portr__2.jpgKabai Domokos Lajos (1951. Kaba) újságiró, média szakember  "Az emberben nem csupán a saját tudása testesül meg, hanem azoké is, akik valaha tanították, és segítőkészen dolgoztak együtt vele"Már kabai általános iskolás korában novellákkal próbálkozott. Másodikos debreceni gimnazista, amikor másodmagával „elintézi” hogy a Hajdú-bihari Naplóban saját rovatuk legyen a diákoknak. Két év múlva a lap újságíró gyakornokként alkalmazza. 1977-ben a TV Híradó debreceni tudósítója lett, majd négy évre rá Matúz Józsefné főszerkesztő rábízta a szerkesztőség tudósítói osztályának vezetését. 1986 és 1989 között minisztériumi sajtófőnök. 1993-ban másodmagával Teleschola néven televíziós magániskolát alapít, ahol majdnem húsz év alatt több százan szereztek államilag elismert bizonyítványt. 1994-től nyolc éven át a MÁV kommunikációs vezetője volt. Több egyetemen tanított pr-ismereteket, forgatókönyv- és szövegíróként rendszeresen közreműködik természetfilmek készítésében. A Press & pr, A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai című szakkönyvét sok felsőfokú tanulmányokat folytató diák forgatja. Nyugdijasként az Echo Tv vitaműsorában látható és rendszeresen publikál a saját, „Bekiáltás” nevű blogjában. (forrás: dunavolgyipeter.hu )
Saját könyvei: Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai. Pályaíve: Hajdú-bihari Napló (újságíró),Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető),Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, Minisztérium (sajtófőnök),Heti Budapest (főszerkesztő),Üzlet (vezető szerkesztő),Vasutas Hírlap (főszerkesztő),MÁV Rt. (kommunikációs igazgató). Oktatás: Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás. Közösségi tevékenysége: Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka. Nyelvismerete: orosz, francia, angol.
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu