- Halló! Szerbusz. Én vagyok.
-…
- Jól. Persze. Ne izgulj. Beveszem a gyógyszereket mindig, ahogy te mondtad.
-…
- Az orvos? Igen, igen. Sűrűn meglátogat. Nem, nem. Egy fillért sem, pedig adnék neki.
-…
- Az anyádhoz? Oda én naponta elmegyek. Meglocsolom a sírján a virágokat. Sokat beszélgetünk.
-…
- Nem, nem. Nem éhezek. Most csodálkozol biztos. Naponta főzök. Már ma is kész az ebéd. azt kérdezed mi lesz? (kis csend)…rostélyos vegyes körettel és…és somlói galuska.(nagyot nyel)
-…
- A szociális gondozó? hát miért jönne? Én mindent elrendezek.
-…
- Hidd már el, nem vagyok magányos, jól is alszom. Sok a barátom. Sűrűn összejövünk (kis csend, elgondolkodik) A Pista?... ő … ő régen meghalt. A Zoltán bácsi? Te így nevezted. Nem is tudod? Már tíz éve eltemettük. Nagyon beteg volt… és Karcsi is, meg Andris …(és számol az ujjain)
-…
- Nézem hát! Késő estig tévézek. Nem! Nem kell szemüveg. Jó hogy megműttettem. A szemorvos mindig megdicsér. Mondtam is neki: a látásom, mint a sasnak. (hosszas csend,elbóbiskol, majd felrezzen, körülnéz )
- Na, szerbusz. Vigyázz magadra kisfiam! Majd hívlak máskor is – szól bele a süket, évek óta nem működő telefonba. Reszkető kézzel teszi helyére a kagylót. Kiballag a ház elé, ott leül és elszundít. Már öt perce szól kitartóan a kapucsengő és szólongatják.
- Kovács bácsi! Kovács bácsi! Itt az ebéd! Azt üzenik a konyhások, hogy máskor mossa el jobban az ételhordót! Piszkos volt.
Áll némán a fiatal nővel szemben, öregségében leforrázva, megalázva. (Írta: Anyóka)