Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
Fiatal zongorista az országos döntőben2015-01-26 10:17:09
2014. december 5-6-án zajlott a Nemzetközi Bartók Zongoraverseny döntője. Az Óbudai Társaskör méltó színhelye volt ennek a csodálatos eseménynek. Az országból 52 zeneiskola képviseltette magát és voltak versenyzők a határon túliról is. A két napos rendezvény egy hatalmas Bartók ünnepséggé vált. Gyönyörködhettünk a szebbnél-szebb Bartók művekben és a gyerekek lenyűgöző előadásában. Felemelő érzés volt, hogy a karcagi Erkel Ferenc zeneiskolából növendékem,Tóth Luca is bemutathatta műsorát a sok tehetséges fiatal között. Lucának - mivel kis városból érkeztünk - sok szokatlan körülménnyel is meg kellett birkóznia (szigorú szervezési menetrend, kivetítők, hangfelvétel, hosszú várakozás…). Nagyon jól vette az akadályokat, sikerült egy szép előadással megkoronáznia a hosszú, lelkes és sok munkával járó felkészülési folyamatot. Nagyon nagy elismerés illeti a tanítványomat ezért a szép eredményért! Írta: Zbiskó Zolátnné (forrás: altisk-karcag.hu)
A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

