Csenki Sándor (1920, Püspökladány – 1945, Dunapataj) A 70 évvel ezelőtt, 1945. január 19-én elhunyt cigánykutatóra és folkloristára emlékezünk. Csenki Sándort a nyelvek iránti érdeklődése és a községben élő cigányokkal való megismerkedése vezette a cigányfolklór kutatásához. Ebben a munkájában a véletlen segítette. Járt a szülői házhoz egy idős cigányasszony, Mari néni. Mesékkel, cigánydalokkal szórakoztatta a családot. Egyszer Mari néni megkérdezte Sándortól:
- Mit tanul a fiatalúr?
- Latin nyelvet – válaszolta Csenki Sándor.
- Á, miért nem tanul cigányul? Az az igazi anyanyelv! – felelte a cigányasszony.
Így a 15 fiatalember nekilátott a cigány szokások, mesék, balladák, dalok szövegének összegyűjtéséhez. Füzetekbe írta cigány nyelven a meséket, a dalok szövegét. Később Imre testvérével együtt gyűjtötték az adatokat. A cigányok énekeit Imre lekottázta, Sándor pedig a szövegeket írta le cigány nyelven. Kodály Zoltán, miután tudomást szerzett ezekről az öntevékeny, igen értékes gyűjtésekről, további munkára biztatta a fiatalokat. 1939-1943 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-francia szakán szerzett tanári oklevelet. 1940-től tagja volt a Cigány Tudós Társaságnak. 1942-ben Erdélybe utaztak, és ott is sikerült – igen izgalmas körülmények között – az ottani cigányság körében gyűjtőmunkát végezniük. Egy régi fonográffal sok mindent rögzítettek. Legfontosabb munkája a Kodály Zoltán Emlékkönyvben jelent meg „Népdalgyűjtés a magyarországi cigányok között” címmel. A nagy cigánykutató a második világháború áldozata lett, 1945. január 19-én halt meg Dunapatajon. Gyűjtéseit „Bazsarózsa – 99 cigány népdal” címmel Csenki Imre és Pászti Miklós adta ki 1955-ben. Csenki Sándor kéziratos füzeteit a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum őrzi.
(forrás:facebook.com/Karacs-Ferenc-Múzeum-Tagintézmény)