Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
A földművelésügyi minisztérium Debrecenbe költözik2014-06-13 10:06:52
Nem csak Debrecen, de az ország számára is előnyös lesz a kormányzati decentralizáció - hangsúlyozta Kósa Lajos. A földművelésügyi minisztérium teljes szervezete Debrecenbe költözik - derült ki Fazekas Sándor tárcavezető (a képen) és Kósa Lajos 2014. június 11-ei, szerdai egyeztetésén, amiről a debreceni polgármester sajtótájékoztatón számolt be a cívisvárosban. A minisztérium elhelyezésével összefüggésben Fazekas Sándor felvetette, hogy szívesen látná tárcáját az agráregyetem területén - tolmácsolta Kósa Lajos megjegyezve, hogy ezt a verziót is megvizsgálják. Debrecen polgármestere bejelentette: Papp Lászlót, a város gazdasági stratégiai kérdésekben illetékes alpolgármesterét bízta meg a földművelésügyi minisztérium Debrecenbe költöztetésével kapcsolatos munkák koordinálásával. (forrás:MTI-fidesz.hu) A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

