Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
Tanár, tudós, kutató...2014-03-11 12:34:04
Kurucz János (1937-2014) A karcagi Gábor Áron Gimnázium igazgatóhelyettese, majd 1973 és 1981 között igazgatója volt. Munkájában percíz, nyugodt, körültekintő, figyelmes, józanul mérlegelő, a részleteket is alaposan megfigyelő, komoly ember volt. 1997-ben vonult nyugdíjba, s ezután bontakozott ki az egyedi és megismételhetetlen alkotó, értékteremtő családtörténeti-, helytörténeti, néprajzi kutató-tudós tevékenysége. A háromszáz évet átölelő anyag, mely páratlan és egyedülálló lokálpatrióta remeklés, amit a redempció 260. évfordulóján jelent meg Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben címmel. Kiváló Laczka kutató, mivel letette a Hatkunság asztalára a Nagykunságban lakozott Laczka család (2002) című művét is. A Jászkunság évkönyvében megjelent tanulmánya: Kunmadaras nagyközség földrajzi nevei. Mindig igyekezett hasznossá tenni magát, ha kellett kutatott,, ha kellett írt, ha kellett német nyelvre fordította dr. Ötvös László pap-költő által gondozott híres magyar biblia kiadványok összefoglalóját. Tisztelettel búcsúzott tőle hajdan volt kollégái nevében Rideg István a Karcagi Hírmondó 2014. március 7-ei számában. A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

