2024. Április 19. Péntek Emma napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Elhunyt Prof. Dr. Berencsi György

2013-05-06 16:29:21

berencsi.jpgBerencsi György (a képen)  Budapesten született 1941-ben. Általános és középiskoláit Püspökladányban végezte. 1959-ben érettségizett. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezett diplomát 1965-ben. Egyetemi tanulmányai alatt az Orvosi Biokémiai Intézetben tudományos diákkörös volt, ahol a fiatalon elhunyt Zsindely Attila vezetésével RNS nukleotid-sorrend vizsgálatokat végeztek. Az egyetem elvégzése után a Hajdú-Bihar megyei KÖJÁL vírus laboratóriumában kezdett dolgozni Madár János és Koller Miklós irányításával, ahol megtanulta a klasszikus vírusdiagnosztika alapjait. 1968-ban Farkas Elek dr. lehetővé tette számára, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet Vírus osztályára kerüljön. Élt a lehetőséggel, és belevetette magát az influenza és enterovírus laboratóriumi vizsgálatokba. 1973-ban ösztöndíjas tanulmányút keretében a Heidelbergi Német Rákkutató Központ Viruskutató osztályára került Gerhard Sauer munkatársaként, ahol a polyomavírusokkal dolgozik. Hazatérése után 1974 novemberétől a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézetében, Nász István egyetemi tanár munkatársa lett, ahol adenovírus DNS modellen megkezdik a génmanipuláció módszertani alapjainak a bevezetését Medveczky Péterrel, Szomolányi Évával, Ifj. Geck Péterrel, Palkonyai Lászlóval, Ruzsics Zsolttal, Fejér Györggyel, Kis Alexivel, Perl Andrással, Takács Máriával. Az egykori fiatal tudóscsapatból ma már szinte mindenki külföldön él és dolgozik, csak ő, és Takács Mária - aki jelenlegi utódja az OEK-ben – maradtak itthon... Az OKI-ban 1988-ban kinevezték a vírusosztály vezetőjévé. Folyamatosan tanít a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen magyar, majd német nyelven, és az ELTE felsőfokú mikrobiológus képzésében, a 80-as évek végétől kezdődően. 1988-tól 5 éven át a Magyar Mikrobiológiai Társaság főtitkára volt. 65 éves korában, 2006-ban nyugdíjba vonult. Ezután tudományos tanácsadóként dolgozott. 1994-ben neki ítélték a Manninger emlékérmet. A Fodor József emlékéremre különösen büszke volt, mert ez az egyetlen olyan kitüntetés, amit az édesapja követőjeként kapott meg épp egy emberöltővel későbben. ...1965 óta Budapesten a XIII. kerület lakója és díszpolgára volt, aki folyamatosan tartotta felvilágosító előadásait a lakosság valamint a diákok körében. Több évtizedes kimagaslóan eredményes közegészségügyért kifejtett virológiai kutatói és oktatói tevékenységéért 2001-ben a Pro Sanita emlékéremmel tüntették ki, 2005-ben Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést kapott. Tanítványai nemzetközi hírnevű szakemberek. (forrás:ANTSZ/weborvos)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu