
2013. február 23-án került sor a Dr. Hajdú-Moharos József Országos Református Földrajzi Tanulmányi Verseny megrendezésére a Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégiumban. A verseny célja elsődlegesen a megemlékezés és tisztelgés Dr. Hajdú-Moharos József geológus-geográfus emlékének. Édesanyja Moharos Józsefné, született Vadász Eszter, karcagi református öregdiák, 2011-ben szeretett fia emlékére földrajzi díjat alapított. További cél a földrajz tantárgy népszerűsítése, a tantárgy régi rangjának visszaállítása, versenyzési lehetőség a földrajz iránt érdeklődő diákok számára 9-12. évfolyamon, kompetenciafejlesztés, tehetséggondozás, azonos érdeklődésű körhöz tartozó tanulók és szaktanárok közötti kapcsolatteremtés. Nem utolsó sorban pedig célunk a szakmai konzultáció és az együttműködés az egyházi fenntartású oktatási intézmények között. A tanulók két kategóriában versenyeztek, 9. évfolyamon természetföldrajzból, 10-12. évfolyamon pedig gazdaságföldrajzból. Délelőtt az írásbeli, délután pedig a szóbeli versenyekre került sor, a szóbeli zsűrizést Borosné Szlávik Mária szolnoki (Verseghy Ferenc Gimnázium), valamint Bordásné Fábián Nikolett, jászberényi (Lehel Vezér Gimnázium) tanárnők végezték magas fokú érzékenységgel és precizitással. A verseny izgalmas véghajrát hozott, reális eredmények születtek. A 9.-es mezőnyben karcagi siker született, még a felsőbb évfolyamon a nagykőrösiek örülhettek. Valamennyi tanuló jutalmat kapott, a helyezett tanulók kiemelt jutalomban részesültek (nyomtató, e-book, e-tablet).
(forrás:református.eu)