2020. Április 6. Hétfő Vilmos, Bíborka napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki KicsodaEmlékek, történetek... Fotoalbum

Karanténélet iskolással
2020-04-03 20:50:01

Miután kiszámoltuk, hogy 4 szivattyú 7 óra alatt mennyi köbméter vizet juttat el az öntözőcsatornákban, kizavartam a gyereket játszani...

Emlékek, történetek...

2017-01-29 11:54:57

Minden kezdet nehéz,talán ezzel semmi újat nem mondtam. A mai nap a postás egy szem levelet hozott,azt is az én nevemre címezték. Ritkán kapok levelet.Mikor a kezembe vettem, furcsa érzés lett úrrá rajtam. Fekete vonalas, ez csak gyászborítékon van.
Kolozsi_Jutka_levele.jpg
Azonnal eszembe jutott, hogy az egyik ügyfelemet csütörtökön éjszaka, Isten magához szólította. Egy kisváros nyugdíjas polgármestere volt. Szeretettre való, igazi német úriember, ki a betegségét méltón viselte, minden napjait aktívan élte. Felesége pár sorban tudatta velem, hogy hol és mikor tudom az utolsó útjára elkísérni. Nekem írt a felesége, egy "TAKARÍTÓNŐNEK", aki két hetente 1,5-2 órát dolgozott náluk. Nem hittem a szememnek, biztos csak álmodom, de nem. Ezt azért írtam, hogy lássátok, itt aki a szívét is kiteszi a munkája mellé, azt megbecsülik. Precíz munka, pár jó szó, sok-sok mosoly, a kemény német szíveket is meglágyítja. Mindegy, hogy takarítok, bevásárolok, orvoshoz kísérem a pácienseket, csak magamat adom, amit otthonról a szülői házból hoztam. Hiába voltam otthon vezetőbeosztásban, nem visszalépés a takarítás, egy folyamat kezdete, itt is megmászom a szamárlétrát, mert vannak céljaim.
Az elmúlt heteket sokan követtétek velem. Most leírom nektek mit miért tettem. Lassan két éve (március végén), hogy láttam egy felhívást, ahol képeslapot kért egy számomra ismeretlen férfi az édesanyja születésnapjára. Másnap már a postán voltam és feladtam a levelet az ünnepeltnek. Az én anyukám éppen abban a hónapban ünnepelte a 75.szülinapját, már túl voltunk a meglepetéseken. Nagyon megtetszett a ötlet és vártam az alkalmat, mikor jöhetek én is a megvalósítással. Vártam a kerek évfordulót, többször is lett volna alkalmam elindítani, de valamiért mindig elodáztam. Most januárban viszont jött az ihlet, a pozitív gondolatok, igen ez a bácsi megérdemli, igen akartam, és elkezdtem a gondolataimat összerakni. Első lépésként valamiért, az apukám fiatal kori fotója került a kezembe, már csak miatta is meg
fogom csinálni – gondoltam.
Kolozsi_Jutka_pap__ja.jpg
Kolozsi_Jutka_apuk__ja.jpg















Több éve már nincs velünk, a brémai tartózkodásom alatt egyre jobban érzem, hogy itt egy "új apukát"kaptam. Ezért nekem ő nem - Herr Steffen - én Papának szólitom. Azt akartam, hogy lássa az apukám „ha köztünk lenne” mire lennék képes érte. Őszintén bevallom ezt soha nem mondtam el neki, mennyire szeretem, mert mire elmondhattam volna akkor már késő volt. Ezért tegyétek meg időben, mutassátok meg mennyire szeretitek őket, nehogy késő legyen.Igen és aki akar az most álljon meg egy kicsit az olvasással és sírjon, mert ne gondoljátok, hogy mi itt nem sírunk. Aki nem sír kint az nem mond igazat, szabad sírni, az olyan jó, megnyugszik az ember, ezután egy mosoly, nagy levegő és megyünk tovább.A Facebook az adott volt az ötlet kivitelezéséhez, hisz nap mint nap itt tartjuk az otthoniakkal a kapcsolatot. Első körben a magyarul megfogalmazott kérésemet, németre és angolra fordította a lányom és a barátnője, gondoltam ez is jelent plusz képeslapokat. Nem mindenki beszéli a mi csodálatos nyelvünket. Majd megosztottam, több külföldön dolgozó magyar csoportban is, bízva abban, hogy aki kint van az jobban átérzi a kérés súlyát. Most, hogy már vannak szép számmal üdvözlőlapok, a gondolatmenetembe már, más van.
Kolozsi_Jutka_levelei.jpg
Fele-fele arányban vannak. Tehát az otthoniakat és a külföldön élő magyarokat is meg tudtam érinteni. Ahogy megérkeztek az első képeslapok, úgy éreztem, valahogy visszajelzést kellene adnom, ekkor született meg a fejemben az ötlet, hogy visszaszámlálok, úgy mint a katonaságnál régen vágták a centit. Eleinte páran követtek, de egyre többen biztattak, hogy írjak, még ha a semmiről is. Ezek a biztató szavak, lengték be az egész napomat. Vártam mikor tudok leülni a gép mellé és írhassak. Rengeteg új emberrel ismerkedtem meg. Aki kint él az tudja csak milyen kincs, ha az ember maga mellett tudhat, jó pár segítőt. Őket hívom a "Charlie angyalainak". Nagyon sokat ötleteltek velem, hogy hogyan tudnám még profibban véghezvinni a tervem. Amúgy is könnyen nyitottam az emberek felé, bár itt kint ez másként működik. Nagyon sokat hallottam, magyar a magyarnak ellensége szindrómáról. Már kezdtem elhinni, de azért vannak a teóriák, hogy megcáfoljuk őket. Minden nézőpont kérdése, nem jön levél negatív, van viszont 83 ideért üdvözlet, ez pozitív. Majd érkezik, majd ideér, a várakozással teli napok mind pozitív érzést sugároznak. Itt kint, csak az boldogul, aki nem hagyja magán eluralkodni a negatív dolgokat. Csak előre tekintünk és vissza se nézzünk,mert akkor megtorpanunk és egy helyben toporgunk. Nem azért jöttünk ki, hogy a céljainkat feladjuk. Legalább is én nem. Meg akartam mutatni, hogy lehet pénz nélkül is adni ajándékot. Legalább akkora öröm volt a Papának, mintha "x"ezer eurós betétkönyvet kapott volna. Azt nem mutatná a barátainak, ismerőseinek, ezt viszont minden nap emlegeti. Épp ma mondta: Tökéletes lehetett volna a nagy nap akkor, ha a feleségével együtt lehetett volna, viszont annyi női szívet megmozgatott a levelek által, mint fiatal korában.  Az, hogy nekem mennyi munka volt ezzel, az már a múlt, de remélem még lesz, hisz még mindig utaznak a jókívánságok. Végezetül, kívánom mindenkinek, aki egyszer az életben ilyen meglepetés előkészítésébe vágja a fejszét, ugyan azon örömöket élje át, mint én. (írta: Mészáros Imréné, Jutka 2017.01.28)

2017-01-22 21:07:50

M__sz__ros.jpg- teljesen mindegy hová mész, mit csinálsz, hatalmas árat kell fizetned érte, mert a családod és a barátaid, mindenki, aki eddig a világodat jelentette, nem lesznek a mindennapjaid részei, mint azelőtt.
- ráébredsz arra, hogy rohadtul egyedül vagy. Senki nincs ott melletted hogy fogja a kezed, támogasson, vagy átöleljen ha kell.
- egyértelművé válik, kik az igazi barátaid. Az érdekemberek, akikből túl sok volt körülötted, eltűnnek. (Hála Istennek)
- a magyar nyelv...ez a gyönyörű nyelv… na, itt ezt elfelejtheted … ha netalán meghallja valaki, hogy magyarul beszélsz, találgat hogy ez milyen űrbéli nyelv. Mikor aztán megtudják hogy magyar vagy, nagy részüknek fogalma sincs mi fán terem Magyarország.
- ha nem beszéled az ország nyelvét, az dupla mínusz. Vért izzadsz ha eltévedsz egy őslakosokkal tele területen, és próbálsz útbaigazítást kérni, vagy bármilyen hivatalos ügyet intézni… Ilyenkor csicskának érzed magad, és igazad van. Tanuld meg a nyelvüket ha már itt élsz.
- otthon mindenki azt hiszi felvet a pénz, de igazából itt tanulsz meg igazán spórolni.
- rájössz, hogy tudsz élni az eddig nélkülözhetetlennek gondolt tárgyaid és ruháid nélkül, és (igen, ezt egy Nő mondja) két bőröndnyi cuccal igenis lehet új életet kezdeni.
**** VISZONT!!! ****
- Megtanulsz a jég hátán is megélni, és nem őrülsz bele a tudatba, hogy mi lesz jövő héten, inkább király leszel és megtanulod élvezni a pillanatot
- Megismered önmagad! Épp elég időt töltesz egyedül, ami közelebb hoz önmagadhoz. Kitisztul az elméd, rájössz mire vágysz, mik a céljaid és mit keresel.
- Legjobb és leghatásosabb módja az idegennyelv tanulásnak, ha esélyed sincs magyarul beszélni. Nem egyszer fogod elmondani a Miatyánkot, míg a halak szintjéről eljutsz egyáltalán a majmok szintjéig, és nagyon fáj, de hatásos.
- Igaz, hogy egyedül vagy, de az élet mindig melléd sodorja a megfelelő embereket, akik segítenek, mert nélkülük nem menne. (Thanks for them ♥)
- Olyan szinten megerősödsz, hogy ha jön egy nagyobb probléma, amibe otthon belerokkantál volna, itt kénytelen vagy megoldani. Egyedül. Aztán utólag már nem is tűnik olyan nagy gondnak.
- Alázatot tanulsz. És megtanulod, hogy mindenhol farkastörvények uralkodnak. És ha te nem állsz ki magadért, senki nem fog kiállni érted. Ez egy idő után hihetetlen erőt, és önbizalmat ad.
- Bár ezt sosem gondoltad volna, a világ minden pontjáról lesznek új ismerőseid és barátaid, akikkel megosztod az életed kis dolgait, és ők is megosztják veled. És ez olyan jó érzés. Mert minél több nyelvet beszélsz, annál több ajtó nyílik meg előtted.
- És végül, olyan élményekre és tudásra teszel szert, amit nem olvashatsz könyvekben sem az interneten, és olyan kalandokban lesz részed, amit boldogan mesélhetsz 100 évesen is, mert ez az érzés CSAK a Tiéd. Nem veheti el tőled senki, mert Benned él...és milyen igaz! (írta: Mészáros Imréné, Jutka)

2017-01-17 15:35:49

k__d__s.jpgTegnap késő este, amikor jöttem haza, hatalmas köd lepte el Debrecen utcáit. Hazafelé kódorogtam a kihalt, néptelen utcákon. Egyrészt a ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Ez benne az izgalmas. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. Féltem is egy kicsit a kihalt utcákon, csak a busz meg néhány autó pislákoló fénye tűnt fel néha. De utána már megszoktam, hogy rajtam kívül nem sok mindenki tartózkodik az utcákon. Ezek után már boldogan mentem a ködben és ezt gondoltam: végre! Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést a civilizált életben is, amely máskülönben amúgy aggasztóan célirányos. Végre néhány perc egy nagyváros életében, amikor a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmetes és veszélyes is. Sokszor elgondolkodom ilyenkor, hogy túl szabályosan élünk. Mintha az embereket tanítani kellene arra, hogy merjék szeretni és vállalni a veszélyt és a rendkívülit. Hiszen az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerűen játsszuk, mintsem szabályok szerint. Néhány veszélyes lépés a ködben különb életérzést ad, mint ezer és ezer biztos, céltudatos lépés a napvilágban. Ilyen pillanatokban, mikor senkivel nem lehet találkozni az utcán, mert az emberek elvesztették a ködsapka alatt személyiségük ismertetőjeleit, végre találkozunk önmagunkkal. Mert maga az élet a legcsodálatosabb tündérmese.(Írta: Kiss Gabriella)

2016-12-23 18:07:49

angyal_kep.jpg-    Kellene egy fa.
-    Drága!
-    Akkor csak egy egészen kicsi.
-    Minek? Mit teszel alá?
-    Nem teszek alá semmit, csak beszívjuk a fenyő illatát.
-    Megzavarodtál?
Az asszony visszavonult a csendjébe. Az ember becsapta az ajtót. Kiment. A gyerekek betolultak, az asszony körül kezdtek hemzsegni:
-    Kellene egy fa.
-    Nincs! – mondta szárazon az asszony.
-    De csak egy egészen kicsi.
-    Minek? Nem tudunk alá tenni semmit.
-    Az nem fontos. Majd körbe álljuk.
-    Drága!
-    Akkor csak egy pár ág.
-    Azzal meg mit kezdünk?
-    Beszívjuk a fenyő illatát.
-    Megzavarodtatok? Feküdjetek le! – szólt az anya.
Csendes szuszogás a kis szobában. Az asszony az emberrel egymásnak háttal és a másik ágyon a gyerekek. Élő kupacok.
Halk suhogás. A kis szobában, a szárnyait össze kellett húzza, hogy elférjen. Fehér ruhája a földet súrolta. Szétnézett. Leltárt készített.
-    Kellene egy nagy fa, vagy csak egy egészen kicsi, csak egy pár apró játék, vagy egy jó vacsora és meleg tűzhely.
… emelte is a varázspálcát, amikor a fejére koppantottak.
-    Na ne! Működj angyalságod szerint! – hallotta az Úr hangját.
Lehajtotta a fejét, angyal szárnyát megrezegtette és pálcájával az asszony és az ember mellkasa felé intett. Azok egymás felé fordultak.
-    Reggel majd megpróbálom – súgta az ember.
-    Elég egy pár ág is. Majd sütök valamit. Az lesz a fa alatt és körbeálljuk. Aludjunk  - szólt az asszony.
-    Tudod te jól is – szólt az Úr. Az angyal szárny-suhogva távozott. (Írta: Anyóka)

2016-12-09 19:27:40

Lad__ny_t__len.jpg....amikor még aranydió sem volt a fákon...Közeledik a karácsony, és ilyenkor mindenki a régi, gyerekkori karácsonyok hangulatát próbálja újra előteremteni, de nem mindig megy. Milyenek is voltak azok a régi karácsonyok?Több Karácsony van mögöttem, mint amennyi előttem. Voltak közte nagyon szépek, felejthetetlenek, voltak szomorúak is, így eszembe jutottak gyerekkorom karácsonyai. Mindenki készül valamilyen módon. Egyesek az ajándékozás ünnepének élik meg, a gyerekek már a reklámokból választanak ajándékot, sokszor a nagymama nyugdíja nem kíséri a plázás kínálatot, szégyenkezve teszi kis, saját készítésű ajándékát a fa alá és már nem is fürkészi kis kedvence csillogó szemeit, valahogy elveszik a sok doboz közt, hisz számára már a fűtött szoba is luxusnak számít, de még adni szeretne szeretteinek valamit. Vannak akik a szeretet és a béke ünnepének tekintik, ezen a napon együtt a család, örülnek egymásnak, és vannak akik szép csendben, magukban élik meg a karácsonyi csodát. Míg kicsik voltak a lányaim, minden Karácsony előtt felolvastam nekik a Gyufaárus kislányt, nem szerették, szomorúnak találták. De szerettem volna bennük tudatosítani, nem jut mindenkinek terített asztal és ajándék a fa alá, vannak szomorú sorsok. Voltak és mindig is lesznek emberek akiknek ez közömbös, szinte meg sem látják a nagy csillogástól, pedig sokszor egy együtt érző szó, egy segítő kéz felér a legcsodálatosabb ajándékkal, két kicsi gyerek szemében pedig ilyenkor lehet látni a összes karácsonyi fénynek a csillogását. Emlékszem, anyuci  vanília illatú konyhájában csodákat tudott varázsolni éjszaka, hogy ne lássam varrta az első babámnak a babaruhát, melyen felfedezni véltem anya jobb időket látott ruhájának darabját. Amikor meggyújtotta a karácsonyfán az első gyertyát, arra a melegségre ami átjárta a lelkemet, melyet csak akkor és ott lehetett érezni. Más idők voltak azok és más karácsonyok. De ahogy az angyalkák elszálltak, maradt a realitás. És már kérni sem kértem semmit, kaptam persze, de amolyan prózai dolgokat. Egyre emlékszem, ami nagy örömet szerzett: amikor ötödikben korcsolyát kaptam, persze amolyan tekerőset, de jó volt az. Nem vágytam rá korábban, de nagyon örültem neki, és akkor még voltak jégpályák, egész télen ott lógtam az osztálytársaimmal. A hó menetrendszerűen megérkezett december elején,meleg,hófehér takaróval borítva a falusi tájat. Vakító napsütésben a fehér takaró borította táj nyugalmat árasztóan giccses volt, de mi imádtuk. Meleg biztonságot adott nekünk. A remek hógolyó csaták emlékeit ma is a szívemben őrzöm. Csak ritkán kellett aggódnunk a fehér karácsonyért. A téli szünet mindig élményekkel telt, melyeknek szinte mindig a hó volt a főszereplője. A Karácsony pedig mindig fehér volt és varázslatosan szép. Szeretetteli, meghitt, alma és dióillatú. Utánagondoltam: angyal, nem angyal...az alapvető különbség az, hogy a gyerekek mit gondolnak, hogy most kapok valamit, vagy hogy kölcsönösen megajándékozzuk egymást, tehát adok én is. Jó, annak idején rajzoltam én könyvjelzőket, mert szerettem rajzolni, de nem értettem, minek, amikor az angyal sokkal különb ajándékokat tud hozni ezeknél. És amíg az angyalt vártam, addig mindig vártam mellé a csodát is, valamit, amit csak egy angyal tud hozni. Ezek azok a dolgok anya, amelyeket Tőled kaptam, és melyeket magammal vittem a felnőtt karácsonyaimba...(Írta: Kiss Gabriella)

2016-12-03 17:54:32

teli_fenyo.jpgAz Óperenciás tengeren túl,  ott ahol a rojtos farkú, csíkos hátú vadmalac se túr, ott ahol már sehova sem vezet út, ott ahol a fenyők égig érnek, ott ahol szél, ha fúj is csak suttogva teszi, ott ahol a fűrész, balta évente csak egyszer szól csizmás ember két kezében, ott lakik és ott is alszik  fenyves  tövén, tűlevélben, gyantaillat vánkosában: December.
  Ha csengő szól, mert végére ér a november, nyújtózkodik, nagyot ásít, útnak indul december. Tudja jól, hogy nem siethet, minden nap csak egyet léphet, hogy megérkezzen éppen akkor, zsákjában a karácsonnyal, mikor kell.
  De ott, az Óperenciás tengeren túl,  ott ahol a  rojtos farkú, csíkos hátú vadmalac se túr, ott na és ahol már sehova se vezet út, köves földön, mohás ágyon, gyámoltalan, csenevészke, épp, hogy most egy araszka fenyő bébi nőtt a gazban. Nem láthatta az eget, mert a nagyok körbe fogták, fúvó széltől is megóvták, tűző naptól eltakarták. Ám most, hogy szólt a csengő hangja és suttogva ment ágról gallyra, próbálgatta hátha érti, hátha hallja, amit ott fenn a magasban nénje és testvér bátyja és a fenyők nagy családja suhogva küld ágról-ágra, hogy nemsokára közeledik, megérkezik a Karácsony.
  Nézett jobbra, nézett balra, gyenge ággal kapaszkodva – Majd, ha itt lesz, biztos látom, csak mondjátok, hogy felismerjem, milyen is az a Karácsony!
Büszke, sudár, nagy testvérek lehajoltak, hozzáértek, közülük is a legvénebb kezdte halkan, éppen súgva:
- Figyelj kicsim, gyenge társam, csak hírből tudom, mert nem láttam. Közülünk egy deli társunk, mindig elmegy, minden évben, de vissza nem jött soha egy sem, csak fúvó széllel mind üzente:
- Gyönyörű volt és megérte!
Az Óperenciás tengeren túl,  ott ahol a rojtos farkú, csíkos hátú vadmalac se túr, ott ahol már sehova sem vezet út, oda azért minden évben, úgy decembernek közepében, nagy csizmában, nagyot lépve fenyőér megy minden évben egy ember. Ahogy beér az erdőbe, fenyőerdő közepébe, épp hogy lépne jó nagyot, de lenn a köves földön, moha ágyon felkiált egy csenevészke, épp hogy kinőtt kis fenyőcske.
- Jaj! Nehogy rám lépj! Ágam törne!
- Ó, te kicsim! Ó, te, Ó, te – Jaj dehogy, dehogy. Nem taposok.  Ágacskádra, majd vigyázok.
Csizmás ember földig hajolt, óvatosan, két tenyérrel, mohás földdel a kicsikét kiemelte, tarisznyába nagy vigyázva beletette. Indult haza nagy sietve és puha földbe, társak közé a kertjébe elültette.
  Mert addig a kis fácska kéklő eget, fénylő napot, éjszakában száz csillagot, fenn az égen kerek holdat, fényességet sose látott. Tűleveles két kis ágát meglengetve így kiáltott:
- Most már értem! Most már látom! Ez volna hát a karácsony?!
Lép December huszonhármat. A kis fenyőnél épp megáll, majd megsimítja, szól is neki:
- Várj egy napot! Ha elhagyom a huszonhármat, fordulj oda, nézd a házat! Benn egy sudár, deli társad, mind körbe állja a sok ember énekszóval, szeretettel, ága között gyertya, díszek, pici jászol, benne szalma, szalma között kis Jézuska. Ha meglépem a huszonnégyet és ha este sötétség lesz és felgyullad az égi csillag, akkor bontom ki a zsákom és minden szívben – majd meglátod -, megérkezik a Karácsony. (Írta: Anyóka)

2016-10-20 11:08:47

B__kkszent___sz.jpgOktóberi reggel van. Könyökölve szemlélődök az ablakban pár percig. Lassan lépked a Nap az égen. Fénye van, de ereje kevés.  A Lőrinc-hegy kopasz lejtőjén legel egy aprócska birkanyáj. Komótosan egyszerre mozdulnak. Harapják a megsárgult őszi füvet. Szemben, a hegy oldalán az egymásra rakott piros háztetők kéményeiből már füstzászlókat lenget a szél. Jobbra, távol a Kis-dél lankás aljában két ló szemléli egykedvűen a völgyet, A Lófő-tisztás felől beszivárog a köd.

Ahogy ballag a Nap feljebb-feljebb felerősíti a színeket. Mint a méz ömlik a fákon a sárga szín. Őszül az erdő, de még nem fehérre. Előtte a legszebb báli ruháit veszi fel: a vöröset, a sárgát, a narancsot és végül a rozsda színűt. Táncba küldik a fák a széllel a leveleiket. Húzza a talpalávalót a völgyben a kis harang: giling-galang, giling-galang, giling-galang. Megy a szédült tánc. Az elfáradtakat a szél a földre ülteti. Vastagszik az avar halma, míg egyszer csak pőrén őrzik a fák a hegyet.

Koppan a kertben az érett dió a földön. Mellé huppan halkan a kincse-vesztett kupacs. Kinyílik egy megkésett szellőrózsa. Megtévedt darázs dong egy elfonnyadt muskátlin. Rozsdásodik a rózsa vöröse. Földre hull a madárbirs bokor lángoló levele, csak a piros bogyók ülnek az ágon. Meghalkul a madarak éneke. Zúgnak a fűrészek a kertek felől. Szaporodik a télire felrakott tűzifák sora.

Rápillantok a mogyoróbokorra mielőtt becsukom az ablakot. A kopasz ágakon már ott hintáznak a telet túlélő barkák és rajtuk a biztató ígéret:

Csak tarts ki! Itt jövőre is lesz tavasz! (Írta: Anyóka)


2016-10-07 21:43:13

sz__ret.jpgAz egyik ismerősöm oldalán láttam fotókat minap a szüretről. A kicsi lánya épp a leszedett szőlőt tapossa. Mosolygós szőlőbe, mosolygós kislány, aki beletáncol a széttaposott bogyókba, ebből kell mosolygós bort létrehozni. Aranyló sárga szín, vöröslő fények, lassú eső, hulló falevél, édes szőlő. S már látom is magam előtt a terített asztalon a dús szőlőfürtöktől domborodó tálat. Peregnek előttem az őszt idéző képek, s eszembe jutnak a gyerekkori szüretek is.
Gyermekkoromban édesapámnak volt egy darabka szőlője. Mit ne mondjak, azért munka volt rajta bőven, de mi gyerekek, derekasan kivettük belőle a részünket. Édes szőlőleve kicsordult a számon, szüretelők beszéde, mint zsongató hang kavalkád, az előre elcsent kalács finom íze, ez mind-mind egyszerre van most jelen. Gyereknek kell más? Feszülő karral húztam a prést én is, persze már amennyire bírtam. Igaz, hogy mindig reggeli után indultunk a szőlőbe, de mihelyt az öreg diófa alá értünk valahogy rögtön a kosárban kutakodtunk az öcsivel. Pedig csak kenyér, szalonna meg víz volt benne. A hozzávaló paprika paradicsom hagyma, ott bújt a tőkék között.. Talán a jó levegő az akácillat a vadgerle búgása tette, máig nem tudom, de kint a szőlősben mindig éhesek voltunk. Ezenkívül erősek és egészségesek. Megismertük az árokparton a vízi mentát, kakukkfüvet, kamillát. Megtanultuk, hogy akkor kell szedni, amikor a legmelegebben süt a nap. Mindig későn feküdtem le, mint az öregek. Ez a szüret, az öröm szürete volt, nekem gyereknek. Hát ettől édes a must, pontosabban a szüret minden pillanata, amely elevenen él az emlékeimben. Aztán felnőtt lettem, a szőlőskertet, mely valamikor a miénk volt, legutóbb, mikor ott jártam a Tisza partján, már nem találtam. Csak a néhai sorok között véltem felfedezni a régi öreg diófát. Sokat tudnék még mesélni a diófa alatt elköltött reggelikről, finom kalácsokról, parázsban sült krumplikról, a szüretek vidám hangulatáról, az édes mustról...de azóta kakukk is hiába kiabál, csak a vízi menta nő, azóta is rendületlenül....(Írta: Kiss Gabriella)

2016-07-27 14:52:06

M__rkus_Juci.jpgSok minden megváltozott. Ebben a sarki házban Irénke néni lakott (errefelé minden néninek kicsinyítő képző volt a keresztnevéhez csatolva). Két éves lehettem, amikor meggyet nyújtott be nekem a kerítés lécei között. Anyunak kis híján megállt a szíve, ahogy meglátta a „véres” kis ruhámat. Az asszony majd húsz éve halott, a házikó pedig azóta is üresen áll. Az örökösök nem tudnak megegyezni a jussukon.
De a zug többi házában sem lakik már senki a régiek közül, leszámítva Icuka nénit, aki viszont simán elmegy mellettem az utcán. A férje, Béla bácsi nem sokkal apám után halt meg. Minden nap egyetlen egy zsemléért karikázott el a kis boltba, és boldogan hozta haza Icukának.
A Zrínyi utca bal első háza az egyik általános iskolai osztálytársam nagyanyjáé volt. Azt beszélik, kitagadta a kisebbik lányát, mert az váláskor a férjénél hagyta a közös gyereket, de csak azért, mert a papa mindenféle földi jót meg tudott adni a lurkónak. Itt sem lakik most senki. A szembe szomszédék Sanyikája viszont állandó játszópajtásom és ovis társam volt, egy személyben. Mellettük Imre lakott, akivel együtt jártunk KRESZ tanfolyamra. Nemrégiben részegen elaludt a szalmakazalban, és rágyulladt a ház. Egyszer láttam őt azóta, emberhez nem méltó égési sérülései vannak.
Pár házzal odébb mégis csak fölriasztja a lányomat két nagy farkaskutya. Ki kell tolnom a babakocsit a kövesútra. Visszaalszik. Csak megijedt. Ennek a sarki háznak a színes virágszirmaiból főztünk levest Beával, ránk is pirított a néni, de hiába. Bea sincs már azóta. Vagyis dehogy nincs! Csak éppen Amerikában él. És az általa feladott csomagokat sűrűbben látom, mint őt.
Az utca végén egy mérhetetlenül gonosz ember lakott, egy bizonyos Lajos bácsi. Engem mindig seprűnyélből alakított sorompóval állított meg, amikor az ebédért bicikliztem a malom felé. Egyszer apu talált rá az utcán. Akkor már haldoklott. Szürke páncéllá állt össze rajta a koszos trikó.
Itt a Vasút utcán annyira erős a nap, hogy egy pelenkát kell fogatnom a babakocsi ekhójához. Pici még a lányom, nagyon bántja a szemét ez a fény. Nekem meg csurog a számba a fényvédő nappali krém.
Na igen, a malom. A rizshántoló malom. Ahol a szüleim húzták le az életüket. A minap mondta egy ismerős anyunak, hogy manapság már nem érdem, ha valaki végig ugyanazon a munkahelyen dolgozott. Szerintem meg az.
A vasútállomáson jártam talán legtöbbet, az itt töltött évek alatt. Főiskolás koromban még forgatókönyvet is írtam róla, de már csak egyetlen jelentre emlékszem; apu áll a peronon, én pedig a távolodó vonatablakból integetek neki, amíg csak látom. És közben szól az Apám hitte, Zorántól. Hatásvadász képsor, de pontosan így történt.
Most felsír a lányom. Teával kínálom, mosolyog, de nem fogadja el. Haladunk tovább. Sejtelmem sincs, fognak-e neki bármit is jelenteni gyermekkorom legfontosabb szereplői és színhelyei. Nem lehet ezt elmesélni, talán nem is kell. Ez úgyis csak a saját, belső mozim. Mégis nyugtalanító az érzés; vajon át tudom-e neki menteni ezt az egész emlékhalmazt. Közben már én sem tudom, merre lehet az apai nagyszüleim sírja. Attól tartok, így múlik el a világ dicsősége.
Sok minden megváltozott. A gyerekkorom legtöbb résztvevője odavan. Hála Istennek édesanyámhoz még haza tudok jönni. De egyszer ő sem lesz többé. Aztán meg én sem.
Nem, nem! Nem ez a jó irány. Most kell megragadni és visszafordítani a pillanatot. Most azonnal. Mert van értelme, igen, volt értelme, komoly, mindent felülíró értelme volt annak, hogy 37 éve, 18 óra 30-kor világra jöttem: a lányom megszületését ünneplem a mai napon.
Hazaérkeztünk. Betolom a babakocsit a házba. Anyu már vár bennünket. Tea, vajas pirítós, ahogy régen, ahogy azóta is mindig. Együtt vagyunk. Ez most jó. Ez jó most nagyon.(írta: Márkus Judit, forrás:facebook.com/markusjudithivatalos)

2016-07-01 07:53:09

B__kk.jpg Megyek az úton az erdő felé. Elhagyom az utolsó házat. Hajnali csend. Az erdő némaságaba simul bele a madarak szimfóniája. Kövek perdülnek ki a talpam alól. Sovány az út bőre. Azt mondják ez a föld itt követ terem. Fellépek az útról a Bagoly-hegy bokrosába. Alázattal hajtom meg magam, hogy megláthassam, talán lapul alattuk valami. Olykor egy gomba, máskor erdei szamóca, vagy pár szem málna. Arcomba csapódik egy ág - nincs harag - mondom neki. Te vagy itthon. Én csak vendég vagyok. De! Befogad minden: a kitaposott erdei út, a sziklák mellett kezdődő nyárfás, a szedres ragaszkodó ága, a fű alatti tocsogós, az öreg tölgy sziklába kapaszkodó gyökér-karma, a vadcsapások keskeny ösvénye, a lejtők, az emelkedők, egy-egy nagyobb kő, ahol megpihenhetek, ahonnan büszkén mutatja magát a Bükk.
 Megyek az úton, ez erdő felé. Hajnali harmattól vizes a cipőm. Hátamon lépésem ütemére mozdul a zsák. Tele van reménnyel, hogy talán majd visz haza valamit. Kezemben a botom. Hűséges elkísérő társam.
 Megyek az úton a hegyen át. Naponta járom és naponta nézem, mint megunhatatlan kedvest és a kölcsönös vonzalom biztonságában megyek rajta egyedül. Ha mozdul egy vad, megállok. Ha gombát kínál egy bokros felveszem. Az áfonyás apró terméseit is megdícsérem. Tudom hol terem a legjobb málna, a legtöbb szeder, a legbüszkébb vargánya, a zöld galambgomba, az avar alatt megbúvó rókagomba. Tudom hol fordul naposra, vagy árnyékosra az út. Tudom hogy hol szól rám az erdő: Jaj, Te! Itt vigyázz, hogy le ne csússz!
Amikor megyek az úton az erdőn át, az idő velem fut és én otthon vagyok benne, minden percben, mint részese és nem birtokosa.
 Megyek az úton a falu felé. Elérem az első házat. Már hallom a templom harangját és a falu innen-onnan felhangzó zaját, miközben hátul még elköszönőt zeng a madarak szimfóniája. (Írta: Anyóka)

Oldal : 1234567891011


A J Á N L Ó

facebook.com/elnijohaz/

Edit vár szeretettel


Bagoly Irma nemezműves
www.facebook.com/irmanemez

Különleges, egyedi tűzzománcok
Karászi Judit
www.facebook.com/judit.karaszi

Szélmalom utca 1.
Báránd 4161
(30) 190 0499
PÉTER HÁZHOZ IS SZÁLLÍT!
www.facebook.com/baranditej/

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
https://www.facebook.com/search/top/?q
=h%C3%A1romf%C3%B6ld%20kincse%

14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL Esküvői ruhaszalon 
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

   talitabanner_1.jpg 
www.talita.hu

S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu