Hétmérföldes Szabad Bált rendzenek 2023. szeptember 30-án 19:00-től Debrecenben a Hatvan utca 32. szám alatt a Hajdú Táncegyüttes székházában.
2009-11-19 13:31:36
Kiss Eszter 1956-ban született Püspökladányban. 1972-82 között a Városi Képzőművészeti Kör tagja, ahol Topor András festőművésztől tanulta a rajzolás, festés alapjait. A helyi gimnáziumot matematika tagozaton végezte. Ekkor már nyaranta részt vett a debreceni Medgyessy Kör nyári alkotótáboraiban, melyeket Bíró Lajos festőművész vezetett, később pedig a Topor András vezette püspökladányi Alkotótáborokban. 1979-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán kapott földrajz-rajt szakos diplomát. Itt Berecz András festőművész volt a tanára.Előbb általános iskolai tanárként dolgozott, majd a JATE földrajz szakának elvégzése után középiskolai tanárként, később a városi Művelődési Központ művészeti vezetőjeként. 1982-1989 között vezette a városi Képzőművészeti kört. Több alkalommal részt vett a Magyar Művelődési Intézet által vezetett művésztelepeken: 1989-ben Móron, 1991-ben és 93-ban Héderváron, valamint a bécsi Kunstmesse-re és a Velencei Biennáléra szervezett tanulmányutakon. Szintén az MMI szervezésében csoportos kiállításon vett részt 1992-ben a franciaországi Bonneville-ben és La Roche-ban. 1991-ben a gödöllői Nyári Szabadiskolán Sisa József vezetésével a tűzzománc különböző technikáit tanulmányozta: a sgraffito, a rekesz-, sodrony- és azsúrzománc technikákat. |
2009-11-02 20:36:31 ![]() az FSZH – MOISZ Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Hajdú-Bihar Megyei Civil Szolgáltató Központ és a Szabolcs –Szatmár - Bereg Megyei Ifjúságszakmai Módszertani Központ mint a rendezvény szervezői tisztelettel meghívják Önt 2009. november 3-án, (kedden) 10 órától „Hogy általuk legyen jobb!” címmel a Nemzeti Ifjúsági Stratégia Regionális konferenciájára A rendezvény helyszíne: Debreceni Művelődési Központ Pódiumterme (Debrecen, Kossuth u. 1 sz.) A konferencia programja: 9.30 Regisztráció 10.00 Köszöntő – Szentei Tamás, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályának vezetője 10.10 - 10.40 Ifjúság2008 Kutatás eredményei – Bauer Béla szociológus, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet főosztályvezetője 10.40 - 11.10 Nemzeti Ifjúsági Stratégia– Majzik Balázs, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezető tanácsosa 11.10 - 11:30 Nemzeti Ifjúsági Stratégia cselekvési terv – Veres Judit Inez, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Igazgatója 11.30 - 11.45 Kávészünet 11.45 - 12.05 Az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Fórum (RIF) jövőstratégiája – Csatári Emese a RIF megbízott elnöke 12.05 – 12.35 Konzultáció – levezető elnök: Katona Mária, az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda vezetője 12.35 - 12.55 Gyermekjogi cselekvési terv– Debreczy Márta, szakmai főtanácsadó, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezető tanácsosa 12.55 Konferenciazárás, a vizionáló fórum felvezetése 13.15 - 14.30 Vizionáló fórum a Nemzeti Ifjúsági Tanácsról - a műhelymunka házigazdája az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Fórum, Csatári Emese megbízott elnök és Katona Mária irodavezető Helyszín: Mobilitás Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda (Debrecen, Piac u. 26/a)helye: helye Kérjük, részvételi szándékát november 2-ig, a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével jelezze a hangyal.zsofia@mobilitas.hu e-mail címre! |
2009-10-15 12:49:35 ![]() A fergeteges operett gálát harmincfős zenekar és nyolcfős tánckar teszi még hangulatosabbá. Az Operettcsillagok Gálaest rendezője a Kossuth-díjas Kerényi Miklós Gábor – KERO®, a Budapesti Operettszínház igazgatója. Részlet a Vadász Dániellel készült interjúból: DEOL:- E neves társaságban Oszvald Marika és Kállay Bori mellett ön is elmondhatja magáról: a térségből származik. V. D.: – Püspökladányban nőttem fel és a gimnáziumot is itt végeztem el. Gyakorlatilag minden itt dőlt el. A zenével a helyi zeneiskolában ismerkedtem meg. Nagyszerű emberek tanítottak kisiskolás koromtól kezdve klarinétozni, zongorázni, énekelni. Rengeteg emlékem van.... A testvéremmel énekeltünk a helyi Csenki kórusban, ahol barátságok szövődtek (sőt a bátyám ott ismerte meg a későbbi sógornőmet, ma már három keresztgyermekem édesanyját). Ha nem keveredek e kórusba, szerintem soha nem lettem volna hivatásos énekes. (forrás:deol.hu) |
2009-10-13 08:10:51 2009. október 17-én |
2009-09-11 21:50:10
A császári katonasággal állandó összetűzésben lévő hajdúkat Báthory Gábor erdélyi fejedelem telepítette át Kállóból Böszörménybe 1609. szeptember 13-án kelt kiváltságlevelével. A város minden évben ünnepségsorozattal emlékezik a jeles napra. Megemlékezést tartanak a Bocskai-szobornál és a Báthory-emlékműnél, az iskolások helytörténeti vetélkedőkön vehetnek részt, illetve több sportversenyt rendeznek Hajdúböszörményben. Az ünnepségen részt vesznek a hajdúvárosok küldöttei, valamint a testvárosokból is érkeznek vendégek. A korábbi évekhez képest jóval nagyobb érdeklődés mutatkozik a 400 éves hajdú telepítést ünneplő Hajdúböszörmény, szeptember 13-ai Város Napi eseményei iránt. Több mint 10 – többségében külföldi - delegáció jelezte vissza részvételét a Város Napi programokra. Hajdúböszörmény vendége lesz Schmitt Pál az Európai Parlament alelnöke, Dr. Szűrös Mátyás korábbi köztársasági elnök, Dr. Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyettes püspöke, Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyházi megyéspüspök és Dr. Seszták István hajdúdorogi püspöki helynök, valamint több közismert közéleti személyiség. (forrás: hajduut.hu) |
2009-09-02 11:36:20 |
2009-08-25 11:23:05
|
2009-08-17 11:04:26 Augusztus 18. (kedd) 19 óra Sztárvendég: Előzenekar: |
2009-08-12 20:19:40
és az ABACUS MUSICLUB bemutatja!
|
2009-08-10 16:26:52
|
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 4647484950515253 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye