Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2011-01-24 15:07:28 Ma november elseje van, Mindenszentek ünnepe. Ez az az ünnep, ami számomra egy idő óta jelent csak valamit. Gyerekkoromban nagymamámmal, anyukámmal kimentünk a temetőbe, gyújtottunk gyertyát. Nem nagyon emlékszem, hogy hatott volna rám, mivel a sírokban olyanok feküdtek, akiket nem ismertem személyesen. Anyai és apai nagyapám, nagymamám, meg a kistestvérem, aki a születése után pár órával meghalt. Ezt anyukámtól tudom, erről mindig csak a temetőben beszélt. Gimnazista koromban halt meg anyai nagyanyám, de akkor olyan életkorban voltam, ami teljesen elvonta a figyelmem a halálról. Nem is beszéltünk róla soha, illetve nem emlékszem, hogy szóba került volna. Aztán 1984-ben elment apukám. Huszonhét évesen már felfogtam, hogy milyen veszteség ért. Beteg volt. Tüdőrák emésztette el, a kórházban halt meg. Mentem látogatni, örömmel léptem be a kórterembe, ahol üres volt az ágya. Megdöbbentem. Anyukám és a testvérem fel voltak készülve, de megegyeztek, hogy velem nem beszélnek erről, ne legyen nekem rossz. Igazából még ma sem tudom feldolgozni a halálát.
... |
Oldal : | 12345678910 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye