2019. Június 17. Hétfő Laura napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - HortobágyA nap képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Dallamról, dallamra...
2019-06-11 22:00:55

...a kabai nótaklub dalos műsora 2019. június 22-én, szombaton 15:30 órai kezdettel a Mácsai Sándor Művelődési Ház színháztermében. 

A Farkas család naplója

2019-06-10 17:01:25

A "szendvicsgeneráció" tagja vagyok, no nem úgy, ahogyan az az eredeti megfogalmazásban értődik, hiszen már nem tartom el gyermekeimet, viszont édesanyám gondoskodásra és ápolásra szorul.  Még dolgozom és közben drága unokáimra is minél több időt kellene szánnom. Ez a kétoldali kötelességek közé szorult helyzet jelentős terhet jelent számomra, arról nem is beszélve, hogy magamra és az uramra igen kevés idő jut mostanában. Többszörösen nyomaszt ez, de meg kell bírkóznom vele, mert ha visszagondolok arra, hogy életem során mi mindent köszönhetek anyukámnak, akkor egyértelmű, hogy most őt kell első helyre sorolnom. Nagyon sok testi-lelki segítséget kaptam tőle. Tanácsot, mintát. Gyerekeimre vigyázott, gondozta, tanította őket. Különösen legkisebb unokájával, Marci fiammal nőttek össze. Marci még egyetemista korában is - hétvégi itthonlétekor- rendszeresen segített neki kitakarítani, együtt csinálták, és a gyerekem olyan pedáns, rendszerető ember emiatt, hogy csak büszke lehetek rá.  Nagyon egy húron pendültek. Most már mi ketten takarítunk, mosunk hétvégenként, az anyukám ritmusában. Lassan, mert még mindenben szeretne segíteni. Csinálni akarja, és ez az akarat élteti, pedig iszonyúan fájhat a háta, a dereka. Ma, hogy jól kezdődjön a nap, először kávéztunk, majd csak aztán kezdtünk a nagy munkához. Ő törölgette a bútorokat, nekem pedig a porszívózás jutott osztályrészül.

                           

Hét évvel ezelőtt roppant össze három csigolyája. De nem adta fel, csak az idén január óta bírja már egyre nehezebben az élet terhét. Az időskori feledékenység is egyre jobban sújtja, és számomra talán ez a legborzasztóbb. Látni az én drága, okos anyukámat ilyen állapotban. Igen, bizonyára ez a legszörnyűbb a közeli hozzátartozók számára a gondozás során. Ezzel szembesülni. És még most is ő tartja néha bennem a lelket, sokszor megjegyzi rezignáltan - Fiam! De hülye lesz az ember ilyen öreg korára - és ezen együtt nevetünk. Sajnos az én idegállapotomtól és fáradságomtól függ, hogy mikor, hogy reagálok dolgokra. Van, hogy a munkahelyemen kiabálok, van, hogy otthon vele, mert elfogy a türelmem, hiszen én is csak ember vagyok. Akkor bocsánatot kérek és újra felvesszük a keresztet. Hordozzuk egymásét. Régen ő az enyémet fogta, és emelte. Most én az övét, vele együtt. (Írta: Csontos Gabriella)


2019-05-28 19:59:52

Gyerek vagyok. Anyukámmal együtt örültünk az idei gyereknapnak. Rendhagyó volt ez a mostani. Marciék és Dani fiunk is hazajött segíteni, a tető csinálást befejezni.

                       

Ez a projekt tavaly kezdődött és most ért véget. Gyűjtögetni kellett rá az időt és a pénzt. Mostanra lett meg minden. Gyereknapra. Fordított ünnep volt, mert a gyerekeink ajándékoztak meg minket az idejükkel, az erejükkel. Én meg főztem, tortát készítettem. Ide is írom a receptet. Gyereknapi torta.

                                     

Hozzávalók: 2 zacskó mézes keksz, 10 dkg vaj, 2 doboz mascarpone sajt, 2 doboz túró. Elkészítés: A kekszet megdaráltam és összekevertem a vajjal. A tortaforma aljába simítottam, majd a túróba tettem reszelt citromhéjat és vaniliás cukrot, egy kis édesítőszert. A túrót rákentem a kekszre. Egy üveg saját készítésű áfonya lekvárt összekevertem a mascarponeval, majd ezt is rákentem. Egy órára betettem a hűtőbe, aztán megettük.(Írta: Csontos Gabriella)


2019-05-16 19:37:37

Novemberben két névnaposunk is van. Ünnepeljük Mártont és Blankát. Az idei Márton nap nem olyan volt mint az eddigiek. 25 évig itthon ültük, liba sülttel, új borral. Most Budapestre voltunk hivatalosak. Vonattal utaztunk a fővárosba, ahol Marci fiunk jött elénk az állomásra - ahogyan egyetemista koráig mindig mi vártuk epedve a vonat jöttét, most ő szaladt elibünk a Kökin. Soha nem felejtem el azt az örömet, ahogyan a vonatról leszállva, a hosszú zebrán átjutva végre megölelhettük egymást. Dani bátyja és párja, Kata várt bennünket sült libamájjal, libanyak levessel, sült libacombbal, finom borral. Marci felesége, Lídia hozta a desszertet. Meghitt, boldog nap volt.


Blanka unokánkhoz is mi mentünk Debrecenbe. Jött velünk dédi is. A lányok örömmel mutatták be az új családtagot: a kis cicát, aki Nokedli névre hallgat. A macska nem sokáig bírta a nagy zajt és a tömeget, mert behúzódott a gyerek szoba sarkába. Blanka és Jázmin dédit kérte, hogy meséljen, aki lelkesen vállalta a mesemondó szerepét. Blanka nem csak kapni szeret, hanem adni is, így az este folyamán még ajándékot is készítettünk közösen Dezső Papinak és nekem. 

 

Ha, november, akkor az a szalagavatók hónapja is. Családunkban egy fiatalember éretté vált a szalagra. Szép ünnepségen gratulálhattunk neki életének e fontos eseményéhez. Ott voltunk mindanyian! (Írta: Csontos Gabriella)


2018-10-28 09:38:24

Jaj, már október van és még nem írtam az idei nyaralásunkról semmit. Bár nem is igazi nyaralás volt, hanem utószezoni fantasztikus tíz nap. Még januárban megbeszéltük az urammal, hogy az idén nem főszezonban megyünk üdülni, hanem inkább augusztus végén. Nem nagyon bírjuk már a nagy hőséget, tavaly júliusban 40 fokban jártuk végig Mostar macskaköveit. Tehát utószezonban foglaltuk le Brac szigetén Sutivanban a szállást, ami közel volt a tengerparthoz.

Miután elindultunk igen megijedtem, mert a hőmérő higanyszála inkább a 20 fokhoz közelített és mi napozni, fürdeni indultunk a tengerre. Az autópályán nem volt nagy forgalom és ahogy közeledtünk Splithez egyre feljebb kúszott az a bizonyos higanyszál nagy örömömre. Elmondhatom, hogy a legkellemesebb idő köszöntött ránk. Nem volt nagy nyüzsgés, nagy forgalom a városokban, nem volt nagy a hőség. A tengerparton is kevesebben voltak és főleg nyugdíjas korúak. A tenger gyönyörű tiszta volt és nagyon kellemes. Kétszer voltunk kirándulni. Egyszer Milnában, mikor is megálltunk egy picike faluban - Ložišćaban- aminek temploma a település központjában áll és már messziről kimagaslik tornya.

A második alkalommal Bolba mentünk, ahol az " Arany szarv" nevű parton sütetttük magunkat a nappal.


Nekünk bejött ez az utószezoni nyaralás, mondhatom még anyagilag is. Igen olcsó volt, mert október elején Abádszalókon voltunk és ott is annyi volt, az egy éjszaka egy főre, mint Brac szigetén Sutivanban. (Írta:Csontos Gabriella)


2018-08-14 18:15:36

Blanka hat, Jázmin három és fél. Már a kicsi is óvodás egy fél éve, tehát mindketten "nagy" lányok, így Bence fiamék elengedték őket hozzánk. Örömmel vártak bennünket, gyors puszi édesanyának, aztán zsupsz be a gyerekülésbe és indulás Püspökladányba.

Útközben már tudták minden település nevét ami mellett elhaladtunk, megcsodáltak minden víztoronyot, csevegtek-csacsogtak. Nagyon meleg napok vártak ránk, de Dezső Papi már előkészítette a felfújható medencét, amibe mindannyian belecsobbantunk. Nekünk is jól esett a kellemesen hűvös víz.

A lányok örömmel vették birtokba a kertet, Blanka bicózott - mert már fel kézzel is tud kormányozni olyan ügyes. Jazikánk hintázott, közben sikongatott és kacagott, ami nagyon jó, mert tavaly még félt a hintában. A látogatás előtt üzeneteket váltottunk a menyemmel, hogy mi az, amit szivesen megesznek a lányok. A válasz az volt, hogy ne csináljak belőle problémát, mert Jázi legszívesebben csak kakaót inna egész nap és különben is nagyon meleg van, inkább a folyadék bevitelre figyeljek. Nem is volt gond az evéssel, amit szerettek jó izűen elfogyaszták, amit nem, az a tányéron maradt. Dédi Mami minden nap velünk ebédelt.

Evés után a csendes pihenővel kapcsolatban volt néha vita, de aztán a hűs szobában mindketten viszonylag gyorsan elaludtak. Délután a másik menyemmel - aki Marci fiammal épp itt volt - Lídiával szineztek, a kicsi homokozott. Hat óra körül naponta a viráglocsolás volt a feladatunk. Papi a veteményest öntözte. Mindenben szívesen bekapcsolódtak, örömmel segítettek. Marci fiam összeállította a szépen kifestett falakból a várat és koronát is kaptak a királykisasszonyok.  

                    

Egy délután elsétáltunk a közeli cukrászdába fagylaltozni, Blanka Papival elment a kormányhivatalba is, ahol a fiam egyik volt évfolyamtársa azonnal megkérdezte az uramat, hogy csak nem Bence kislánya? mert épp olyan, mint az apja!
Mikor terveztük ezeket az unokás napokat azon gondolkoztam, hogy hova is menjünk a lányokkal, milyen programnak örülnének. Aztán családi események miatt (esküvő, üdülés) most inkább spórolósabb hónapoknak nézünk elébe, így arra esett a választás, hogy a Damjanich utcai ház összes "terme" és udvara lesz a helyszín. S lám, a lánykák így is remekül érezték magukat. Sőt, minden délután pihentek, szinte egész nap a kertben játszottak - nem hiányolták a Tv-t, a számítógépet - együtt ebédelt a család, sütöttünk szalonnát, készítettünk édesanya névnapjára meglepetés ajándékot. Igazi nyaralás volt. Az utolsó este barátaink jóvoltából búcsúbulit rendeztünk. Voltak lampionok, saját készítésű díszek, léggömbök, discofények. Blanka bemutatta tánctudását is. A végén boldogan estek az ágyba.

Izgultam persze, hogy nem lesz-e valami bajuk, nem kapnak-e napszúrást, isznak-e elég vizet, nem törik-e el kezük-lábuk, nem fájdul-e meg a torkuk? De olyan stram, erős, szívós gyerekek, hogy még minket is kibírtak. Az uram ugyan mondta az első nap után, hogy a negyedik napon nézzek tükörbe, amikor majd leeresztek, mint egy léggömb. Igen, amikor csendes lett a ház, azonnal éreztem, hogy fáj a hátam, a derekam, a lábam, de eddig ezt észre sem vettem, pedig biztos, hogy már előzőleg is fájt, csak hát ki vesz észre ilyen piti dolgokat, amikor két dalos pacsirta énekli torkaszakadtából az udvaron, hogy: Süss fel nap, fényes nap... (Írta: Csontos Gabriella)


2018-08-03 12:37:15

Nem vagyok valami nagy konyhatündér, de mióta elolvastam Polcz Alaine Főzzünk örömmel c. szakácskönyvét bátran kísérletezem. A fehér lisztet próbálom kiiktatni az étrendemből, de nagyon nehéz, mert így sokszor érzem, hogy kellene valami "tömőset" enni, amivel telerakhatom a hasamat. Ilyenkor kevés a gyümölcs, a zöldség, a hús, a sajt, stb. Ekkor jut eszembe a palacsinta, hogy azt kellene csinálnom, de sürgősen. Nos, ma este is ez történt, de a palacsinta sütés előtt valami krémet szerettem volna készíteni. Volt a hűtőben egy doboz mascarpone. Egy pár sárgarépa is fonnyadozott a kamrában, úgyhogy azzal kezdtem, hogy megtisztítottam a répákat és lereszeltem (a legapróbb reszelőn) és hozzá kevertem a mascarponét.

Klassz krémes lett és akkor arra döntöttem, hogy édes kenőke lesz. Ezért kevertem hozzá citromlevet, vaniliás cukrot. És akkor ugrott be a palacsinta! A Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola teljes kiörlésű lisztjét használtam és tölteléknek a mascarponés sárgarépa krém került bele. Húú, de finom lett! Legközelebb zöldfüszeres sós krémes palacsintát is csinálok! (Írta: Csontos Gabriella)


2018-07-30 17:54:07

A tavasz legnagyobb kihívása a család férfi tagjai számára a kocsibeállónk faszerkezetének elkészítése volt. Az én drága jó uram nagyon szeret fúrni-faragni, van is hozzá mindenféle szerszáma. Fiunk, Márton szintén hobbi barkácsoló és már ő is komoly felszerelés birtokosa.

                                  

A 2018-as év május elsejei hosszúhétvégéjét tehát erre szánták a fiúk. Erőt és embert próbáló három nap következett, de megcsinálták! A végén összeszámoltuk, hogy kb. mennyi pénzt takarítottunk meg azzal, hogy ők végezték el az ácsmunkát. A tetőfedést valódi mesterekre bíztuk, bár azzal is megbírkóztak volna, de azt gondolom, hogy nem szabad visszaélni a szülőnek a gyermeke idejével, erejével. Ez is hatalmas segítség volt részéről.

A másik nagy esemény amire ugyancsak szívesen emlékszem a tavaszból az az, amikor kedves hitoktatónkat köszöntöttük Pedagógus Nap alkalmából a templomban. Pápai áldásban részesült közel harminc éve tartó áldozatos munkája eredményeként.

Idézem egyik hittanosának mondatait:
"Ő volt az egyetlen pedagógusom, aki látott engem felnőni: ismert kisgyerekként, és tudta, merre tart az utam, amikor az érettségi előtt az utolsó év végi értesítőt átadta nekem a hittan órán. Hat éves koromban vett a szárnyai alá, és egészen az egyetemi éveim kezdetéig szinte minden héten találkoztunk. Valójában más volt ő számomra, mint pedagógus, több volt, mint hitoktató... Ahogy sorra veszem az emlékeimet, rájövök, hogy milyen nagy szerepe volt abban, hogy ki vagyok én ma. Abban, hogy hívő ember vagyok. És ez nem kis dolog. Sokat tanultam tőle hitről és vallásról, egyszersmind az élet dolgairól. ..."
Kell ennél több egy pedagógus számára?

(Írta: Csontos Gabriella)


2018-06-14 20:57:05

Anyák napján gondolkoztam el azon, hogy milyen érdekes is az élet. Most hatvan évesen - mikor már a gyermekeink felnőttek, rájuk már nincs gondom-, anyukámhoz megyek naponta, aki 87 éves. Bekenem a hátát, mert azt mindig fájlalja, megkérdezem tőle, hogyan telt a napja. Sajnos elég rossz már a memóriája, több mindent ketten tudunk csak megfejteni, pl. hogy mit főzött ebédre. Nem jutnak eszébe szavak, akkor barkochbázunk, s aztán majd csak kikerekedik az étel neve. Tavaly eljött velünk a Balatonra több napra, de igazán nem emlékszik rá, mert ha felemlegetem, akkor csak azt mondja, hogy ő nem volt ott. Aztán mutatom neki a fényképeket és talán beugrik neki egy-egy pillanat. Most készülünk rokonlátogatóba és természetesen visszük őt is. De azt gondolom, hogy olyan ez, mint mikor a kicsi gyermekeinket vittük a tengerpartra, a hegyekbe. Ők abból igazán nem sokra emlékeznek, csak arra, hogy ott voltak velünk, a szüleikkel és az milyen jó volt. Most mi is így vagyunk anyukámmal, jön velünk, mert milyen jó, hogy még itt van közöttünk. Úgy örül az ilyen utazásoknak, mint egy kisgyerek. Minden alkalommal elmondja, hogy az ő édesanyja ökrös szekérrel utazott Debrecenbe és mikor először ült vonatra mennyire félt. Mindig keresztet vetett és imádkozott. Ő meg vasuton közlekedett, neki már az volt a természetes, nekünk pedig az autó. Ott ül a hátsó ülésen és nézi a tájat, megkérdezi, hogy ez már Hajdúszoboszló? Hol járunk? Mint Bence vagy Marci fiam, amikor kicsi volt, épp ilyen kérdésekre kellett felelnem. Júniusra tervezzük az utazást és sokszor emlegetjük, hogy még mennyi idő múlva megyünk majd. Nem fog emlékezni rá, hogy hol voltunk, mikor, de nekünk nagyon jó lesz, hogy még anyukánkkal együtt utazhatunk és ott lesz velünk.  (Írta: Csontos Gabriella)


2018-05-26 10:23:05

Cseh Tamás-Bereményi Géza: Tanár Úr

Rendhagyó ez a köszöntő Bodnár Tanár Úr születésnapján, aki oly sok mindent megélt: „fejemben egy verkli jár / mely verkli így muzsikál / túléltem mindeneket / féldecis rezsimeket” – mondhatná ő is Bereményi szavaival. A hetvenes évek szűk levegőjében voltam gimnazista itt, a Karacsban. Osztályfőnököm Bodnár Tanárnő volt. A földrajzot Tanár Úr tanította nekünk. Nem szerettem az akkori iskola hangulatát. Nem éreztem jól magam itt. Folyton lázadtam, jártattam a számat. Bevezették A világnézetünk alapjai c. tantárgyat, amit Kircsi Károly tanított az osztálynak, aztán egyszer csak arról suttogtak, hogy Kircsi Tanár Úr nyomtalanul eltűnt. A Sárospataki Diák Napokon a szabadtéri színpadon hallottam Cseh Tamást énekelni. Olyanokat dalolt, hogy „ felejteni kell! a régi iskolákat, tanári tébolydákat, az összes tévhitet.” S ebben az ideglelős korban, hangulatban a mi nemzedékünket így érintette meg a történelem, így – „s hogy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél” –, innen-onnan, akár a szomszéd nagyfiútól, aki történetet mesél a nem is olyan távoli múltról, akkor, amikor nem szabadna beszélni, mert ’56 után az idő végképp „hályog alatt” van, s nem lehet tudni, hogy ki a barát, ki az ellenség.
            Tanárnő és Tanár úr is sok mindent tudott és megélt. Próbáltak megvédeni bennünket, nem beszéltek az ötvenes évekbeli élményeikről, de jelezték, hogy nem szabad és nem kell feltétlen hősnek lenni. Túl kell élni, tanítani kell, tanulni kell, tenni a dolgunkat, a katedrán, az iskolapadban.
            Bodnár tanárnő nekem soha nem volt Irénke néni, tanár néni. Soha sem volt negédes, kivételező, szubjektív. Először egyébként azt hittem, hogy nincs is szíve, hiszen szigorú, igazságos és alig mosolygós ember mutatkozott be nekünk elsős korunkban. Aztán a négy év alatt rájöttem, hogy nemhogy szíve, de arany szíve van. Hogy tűzbe megy és vitába száll tanítványaiért, nem előttünk, hanem a tanáriban.

            Tanár Úr mosolygós, szelíd, vicces volt, épp Tanárnő ellentéte.
Akit tanított Bodnár Tanár Úr az bizonyára sosem felejti el, hogy hol van Asuncion, Paraguay fővárosa. És a földrajz szakkör kirándulásait sem. Bulgáriában voltam velük. Neszebár és a szárnyashajós kirándulás máig ható élmény számomra.

              Már felnőtt koromban többször is vendégeskedtem náluk, nagy fiamat büszkén vittem hozzájuk, aki József Attila verset mondott nekik. Kisebb fiunk, Márton pedig Tanár Úr segítségével írt meg egy 56-os történelmi pályázatot. A rendszerváltozás idején Tanár Úrral családom is kapcsolatba került, hiszen a bátyám sokszor felkérte, hogy a Farkas szigetben táborozó gyermekeknek tartson rendhagyó földrajz, vagy biológia órát. Évekig járta az erdőt a diákokkal. Az uram is kikérte mindig a véleményét. A köztiszteletben álló - már nyugdíjba vonult- pedagógusnak ő adhatta át - szinte az elsők között - az abban időben alapított Csenki Imre Néptanítói-díjat. S aztán nem csak, mint politikus, hanem mint magánember is sokat beszélgetett vele, velük. A Bodnár házaspárral. Tanárnőhöz már a temetőbe járunk, de Tanár Úr itt van közöttünk. Nem csak mi látogatjuk őt rendszeresen, volt tanítványai egymásnak adják a Kálvin téri kapu kilincsét. S nem csak nekem, de sokunknak ő a minta: hivatástudatban, emberi kapcsolatokban.
              Hűséges típus, elvhű a saját elvéhez és értékrendjéhez.
Most már azt gondolom – idézve Bereményi Gézát és Cseh Tamást szabadon - „érezze mindig, hogy ezen túl igaza lesz, igaza volt Önnek Tanár Úr!„

              Mindenben! Köszönöm, és Isten éltesse születése napján!

(Írta: Csontos Gabriella, fotó: Sipos János)


2019-02-20 14:10:38

A munkámból kifolyólag egy éve sokat utazom. A tömegközlekedést nagyon nehéz volt megszoknom. Több mint tíz évig egyedül dolgoztam egy helyiségben, ezért teljesen elszoktam az emberek közelségétől, a sokaságtól. Szorongtam, pánikba estem a buszon, a vonaton, a villamoson. A metró szóba sem jöhetett. A távolsági buszra úgy szálltam fel, hogy lehetőleg minél nagyobb tér legyen előttem, tehát vagy az első ülések egyikére pályázatam, vagy a hátsó ajtónál lévőket igyekeztem elfoglalni. Azért próbálom megtalálni mindig a szépet, a csodálnivalot, hogy le tudjam győzni lelkem és agyam rémségeit. S általában sikerül is.
Berettyóújfaluba menet az aszfalt állapota valami rettenetes, de az égbolt minden évszakban itt a legszebb. Olyan felhő kombinációk képződnek, amik festővászonra kívánkoznak. Van egy gémeskút is a pusztán és nincs más, ami a szemembe ötlene. Az ég, mint egy kupola borul a tájra. A megyei utazásaimat hamar megszoktam, bár ezeken az alkalmakon szembesülök a magyar valósággal. Elhanyagolt ruhájú emberek, kialvatlan fiatalok, kórházba utazó, vagy onnan távozó betegek.
A fővárosi utazásokat már nehezebben viselem.
Az automata ajtó záródástól is a frász jött rám. A mozgólépcső látványától is rosszul lettem. Budapestre míg jó idő volt a camping biciklimet is vittem a vonatra és a főváros legforgalmasabb útjain szlalomoztam a járókelők között. Aztán tavaly augusztusban elestem és nagyon megütöttem a térdemet. Sokáig fájt és kénytelen voltam erőt venni magamon és leszálltam a mélybe. Lementem a mozgólépcsőn a föld alá. Az emberek szemébe nézve, kapaszkodót keresve próbáltam legyűrni félelmemet.
Sikerült, és most már - ha nem is minden aggodalom nélkül - de metrón utazom. Nehéz azonban a szemeket keresni, mert mindenki - fiatal és öreg -, a mobiltelefonját bámulja. A föld felett is sokan mobiloznak, van aki a biciklijén, menet közben kommunikál. A járdák rágógumi foltokkal tarkítottak, kutyapisitől bűzlenek. A Kálvin téri aluljáróban élő hajléktalanok látványa elkeserít. Nem tudom, hogy ezeknek az embereknek hol vannak a családtagjaik, hol vannak a barátaik? Jó hazajönni és annak örülök, hogy kialakuló pánik betegségemet mindenféle gyógyszer és egyéb kémiai szer nélkül legyőztem. (Írta: Csontos Gabriella, fotó:pixabay)


Oldal : 123456789101112131415
161718


A J Á N L Ó
Szélmalom utca 1.
Báránd 4161
(30) 190 0499

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
https://www.facebook.com/search/top/?q
=h%C3%A1romf%C3%B6ld%20kincse%
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

   talitabanner_1.jpg 
www.talita.hu

S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu