Gergely János (1925 – 2008) Karcagon született. 1943-ban érettségizett a Karcagi Református Nagykun Gimnáziumban; egyetemi felvételére a numerus clausus és a háborús események miatt azonban csak 1945-ben kerülhetett sor. Ekkor lett a Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatója, majd harmadéves korától a budapesti orvostudományi egyetemen folytatta tanulmányait. A diploma megszerzése után a III. számú Belgyógyászati Klinikán Gömöri Pál professzor aspiránsaként vesebetegséggel járó vérfehérjevesztést követő folyamatokat vizsgált; e témából írta kandidátusi értekezését is. Ezek az évek döntőek voltak későbbi karrierje szempontjából, mivel a vérfehérjék vizsgálata terelte a figyelmét a fehérvérűség egy formájára, melynek során a kórosan burjánzó plazmasejtek termékei, az immunglobulinok is nagy mennyiségben megszaporodnak. Ezekben az években németországi tanulmányútja során, a Tübingeni Egyetemen végzett kutatásai kapcsán ismerkedett meg a modern immunológiai módszerekkel, és tovább mélyült érdeklődése az immunfehérjék szerkezete és működése irányába.1963-ban Hollán Zsuzsa felkérésére létrehozta az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézetben az immunkémiai laboratóriumot. Az irányításával meginduló kutatásokból születtek azok az első, a Nature-ben is megjelenő jelentős eredményei, melyek azt bizonyították, hogy az ellenanyag-molekulák nehéz és könnyű láncainak konformációja befolyásolja a láncok kapcsolódását. E munka során került kapcsolatba a Birmingham-i és a San Francisco-i Egyetem munkatársaival, D. Stanworth és H. Fudenberg professzorral is. Az orvostudomány doktora címet 1967-ben nyerte el.1973-ban ismét jelentős fordulóponthoz érkezett pályáján: megbízást kapott az ELTE akkori rektorától, Ádám György professzortól, hogy szervezze meg és irányítsa az ország első és évtizedekig egyetlen önálló immunológiai tanszékét. Sok akkori hallgató számára meghatározóan fontos volt és nagy élményt jelentett Gergely János immunológiakurzusa. ...

Veress Zoltán (Marosvásárhely, 1901. július 19. – Budapest, 1965. október 16.) Kossuth-díjas vegyészmérnök. A budapesti műegyetemen végzett. 1925 és 1935 között a műegyetemen, illetve az Iparművészeti Iskolában volt tanársegéd. Gyártási eljárást dolgozott ki tűzálló üvegre, a gyártásra 1940-ben megalapította a Karcagi Üveggyárat. (A jelenlegi Berekfürdő területén található gyár már nem üzemel). 1950-től a Karcagi Üveggyár műszaki vezetője volt. 1954-ben Kossuth-díjat kapott a rádióadócsövek gyártásához szükséges, fémekkel forrasztható üvegek előállításának megoldásáért. Nemcsak kiváló vegyész, de jó gyakorlati érzékkel megáldott mûszaki ember is volt, 1961-ig dolgozott Berekfürdõn. Kényszerû nyugdíjazása után még be-bejárt az üvegipari kutatóba, ám idejének zömét hobbijának szentelte. Rajzolt, festett. Kevés tárgyi dokumentumot hagyott maga után. Szobrairól, díszmûveirõl már csupán fényképek maradtak. Kedvesen puritán egyéniségére szeretettel gondolnak mindazok, akik ismerték.

Dorogi Márton (Szerep, 1911. szept. 11. – Püspökladány, 1980. nov. 10.): néprajzi gyűjtő. 1932-ben szerzett tanítói oklevelet Debrecenben. Püspökladányban tanított, megyei szakfelügyelőként is dolgozott, emellett állandóan foglalkozott néprajzi gyűjtő- és kutatómunkával. Főként a bőr- és egyéb állati eredetű anyagok népi feldolgozása, a szűcsmesterség, a bőrviselet kérdései, valamint a lakodalmi színjátszás egyes kérdései foglalkoztatták. Szakcikkei jelentek meg az Ethnographia, a Néprajzi Közlemények és a Jászkunság c. folyóiratban. – F. m. Adatok a szarvasi szűcsmesterséghez (Gyula, 1960); A kunsági kisbunda (Szolnok, 1962). – Irod. Nekrológ (Ethnographia, 1981. 4. sz.).

Hegyesi Márton (1846 - 1907) történetíró, ügyvéd, lapszerkesztő
A historikus szakmabelieken – had-, hely- és irodalomtörténészeken – kívül ma már kevesen ismerik az egykori jeles váradi ügyvéd, szerkesztő, Hegyesi Márton nevét, aki 1846. július 10-én született Biharnagybajomban földműves, akkor még jobbágy szülők gyermekeként. Iskoláit szülőhelyén és a debreceni Református Kollégiumban végezte; mezei jogászként folytatott tanulmányait – közben a Beöthy családnál nevelősködött, ahova később be is nősült; második felesége Beöthy Eszter volt – pedig az eperjesi jogakadémián magánvizsgával (1870) zárta. Rövid budapesti „bojtárkodás” után 1873. január 1-jén Nagyváradon nyitott ügyvédi irodát. Több mint négy évtizedes praxisa alatt számos híres és hírhedt pörben jeleskedett; ő volt például 1898-ban az agrárszocializmussal is gyanúsított, ám inkább „csupán” a kegyetlen adóvégrehajtás miatt lázadó, a községházát megostromló bagaméri zendülők védője.

...

Prof.Dr. Balassa Iván  egyetemi tanár, néprajztudós (1917-2002) a múzeumügy és a határon túli magyarok népi kultúrájának európai hírű tudósa 1917. október 5-én született Bárándon,ahol nagyapja Szabó József 52 évig volt református lelkész. Apja Balassa József, a szomszédos Bihartordán, Dancsházán körjegyző, majd nyugalomba vonulása után az országos Református Szeretetszövetség ügyvezető igazgatója. Édesanyja Szabó Edit tanítónő. Az elemi iskola négy osztályát Bárándon, illetve Bihartordán végezte. A gimnáziumot Egerben, a Cisztereknél, majd a Debreceni Református Gimnáziumban végezte, ahol 1936-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte 1936 és 1940 között. 1938-tól egy évig a debreceni egyetem gyakornoka volt, majd 1940-ben a kolozsvári egyetem tanársegéde lett. 1941-44. között Sepsiszentgyörgyön volt múzeumőr. A budapesti Néprajzi Múzeum osztályvezető főigazgatója volt 1944-től 1956-ig, majd 1961-ig Sárospatakon igazgatott közgyűjteményt. Ezt követően a Művelődésügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1966-tól 1983-ig a Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese volt. Balassa Iván tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Komplex Bizottságának, az Acta Ethnographica szerkesztőbizottságának, társelnöke volt a Néprajzi Látóhatár szerkesztőbizottságának, alapító elnöke a TIT országos választmányának, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia levelező tagja (1975) majd tiszteletbeli tagja (1983), a Dán Királyi Tudományos Akadémia tagja (1975). Az etnográfus tiszteletbeli tagja volt a magyar, német, finn, cseh, szlovák néprajzi társaságnak, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek is. Balassa Ivánt - aki az ELTE címzetes egyetemi tanára, a néprajztudományok kandidátusa és doktora volt - munkássága elismeréseként 1997-ben tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, megkapta a német Herder-díjat (1980), a Györffy István-, a Bugát Pál- és a Móra Ferenc Emlékérmet, valamint a Pro Paluster-díjat (1995). 1997-ben szülőhelye, Báránd a település díszpolgárává választotta.

Kovács Máté  (1906-1972)  művelődéspolitikus, könyvtártudós.
1906. november 11-én született Hajdúszoboszlón, ötgyermekes parasztcsalád első gyermekeként. Máté, aki apja nevét kapta, a helyi református iskolában kezdte tanulmányait, majd a debreceni református gimnáziumban folytatta. Egyéniségét, gyermekkori élményeit részben szülővárosa, még inkább a munkaszerető népes család életszemlélete alakította. Vonzódását szülőföldjéhez jól szemlélteti, hogy egyetemi tanulmánya idején szakdolgozatának témáját a szoboszlói nyelvjárásból választotta, ezzel mintegy tovább folytatva Szívós Béla korábbi vállalkozását. A debreceni egyetem magyar-francia szakán betekintést nyert a francia, vele az európai kultúra demokratikus hagyományaiba, értékeibe. 1927-1930 között a párizsi Sorbonne-on tanult. Franciaországi tanulmányait Hankiss János debreceni professzor segítette, hogy tehetséges ösztöníjas diákja tovább mélyítse nyelvismeretét, bővítse franciás műveltségét. Középiskolai tanári diplomáját 1931-ben szerezte meg. Először a 30-as évek derekáig Nyíregyházán működött.Ezután Debrecenbe költözött, és a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta munkáját, egyben tanársegédként, lektorként dolgozott az egyetem francia tanszékén. Kovács Máté igazán Debrecenben talált önmagára. A tanszéki feladatokon túl hosszú éveken át szervezője és titkára a Debreceni Nyári Egyetemnek.Kovács Máté tanulmányaiban előszeretettel foglalkozott a felvilágosodás korának debreceni költőjével, Fazekas Mihállyal, aki a népiesség első megszólaltatója az irodalomban. Fazekas Mihály volt doktori disszertációjának témája is.
A II. világháború befejeződése után rövidesen Budapestre került. A politikai cselekvés küzdőterén legjobban a Nemzeti Parasztpárt céljai vonzották, ahol olyan demokratikus gondolkodású személyek, mint Darvas József, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Németh László, Szabó Pál, Veres Péter és mások fogadták soraikba. Ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője, oda késztette a történelmi erők mozgása, sőt a családi hagyomány is. A fővárosban néhány hónap elteltével a már említett parasztpárti Keresztury Dezső vezetése alatt működő Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára lett, ahol jelentős szerepet vállalt a demokratikus köznevelés és művelődéspolitika kialakításában.  A parasztság művelődésének ügyében mintegy jelszóként idézte Illyés Gyula szavait. "Föld mellé iskolát!" Kovács Máté nem csupán Teleki Géza gróf, Keresztury Dezső, hanem Ortutay Gyula minisztériumában is magas tisztségeket (osztálytanácsos, miniszteri tanácsos, majd politikai államtitkár) töltött be. Ám 1949 áprilisában Szakasits Árpád köztársasági elnök Kovács Mátét "saját kérelmére" felmentette nem akármilyen beosztásából. Politikusunk lépésének okát máig sem ismerjük, de annyi biztos, hogy a dogmatizmus uralma ekkor már egyre erősebbé vált. Tíz nap múlva azonban bekövetkezett a nagy fordulat: a köztársasági elnök Kovács Mátét kinevezte a Debreceni Tudományegyetem könyvtárának igazgatójává. Kovács Máté irányítása alatt a Debreceni Egyetemi Könyvtár valamennyi tudományos könyvtárnak mintaként szolgált. A könyvtár állománya 1949-től háromszorosára gyarapodott, meghaladta a milliós nagyságrendet. Az évi olvasóforgalom az 1948-ban regisztrált 5000 fővel szemben 1956-ban több mint 100000 főre emelkedett. Ezt az eredményt a magas szakmai felkészültséggel és racionális munkaszervezéssel lehetett elérni. A könyvtár irányítása mellett 1954-ben Kovács Máté elvállalta a készülő Magyar Enciklopédia főszerkesztőségét is, bár ez jelentős megterhelést jelentett számára. 1956 szeptemberében egyetemi tanárrá nevezték ki a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékére, így tízéves munkahelyétől megvált. Szülővárosával haláláig ápolta kapcsolatait. Támogatta a művelődési ház felépítését és a városi gimnázium létrehozását. 1947-ben mint VKM államtitkár így nyilatkozott: "Középiskola kell Hajdúszoboszlónak, ahol ma 3000 iskolaköteles korú gyermek él az általános iskolára és az idegenben való tanulásra utalva." Kovács Mátét 1972. augusztus 29-én munka közben ragadta el a halál. Szülővárosában nevét utca, valamint a Művelődési Központ és Könyvtár viseli.

1896. október 23-án született Sárrétudvariban Költő Nagy Imre. Nagyon szegény családban nőtt fel és mindössze hat elemit végzett, de már iskolás korában nagyon szerette az irodalmat, különösen a verseket. Fiatal korában írt rigmusait kedvelték a faluban. Nagy szegénységben, de szeretetben élt felesége és három gyermeke körében.
Nyilvánosságra csak 31 éves korában lépett a Magyar Falu című újságban, és 1929-ben a lap Nagy Imrének ítélte a versírás „bronztulipánját”. A díjat a helyi községházán ünnepélyes keretek között adták át, ahová meghívták Bihar megye elöljáróit is. Sinka Istvánnal vezető lírikusai voltak a Magyar Falu című lapnak, azonban 1933-ban az új főszerkesztő megjelenésével a népi irodalom elakadt. Nagy Imre és társai becsapva érezték magukat. Sem a laptól, sem a kormánytól nem kaptak segítséget a „hárommillió koldus” helyzetének javítására.
Utolsó éveiben a népi írók Szabó Pál és Móricz Zsigmond karolták fel. „Holtak derese” című kötetét Püski Sándor adta ki 1940-ben. A munkában és nélkülözésben elnyűtt szervezetét gyógyíthatatlan betegség támadta meg, melynek követeztében 46 évesen halt meg 1942. december 6-án szülőfalujában. Összegyűjtött versei „Tücsök a máglyán” címmel láttak napvilágot 1971-ben. Hagyatékát, emlékét tisztelettel őrzik Sárrétudvariban.

" Jártam-e, járhattam-e abban a házban, ahol Csáth Géza - aki 1915 őszétől körzeti orovsként dolgozott Földesen - lakott, nem tudom. Az épületet fél évszázad alatt elvihette a háború, át is építhették. De lakójának emléke elevenen él Földes idősebb polgárainak emlékezetében. Elmondásaik alapján katonabakkancsban, esőkabátban, viharlámpát lóbálva baktató körorvos képe sejlik föl, aki a háború éveiben gyalog és szekéren járta a Földes környéki tanyákat, hogy elláthassa a rászorulókat. Nagyapám úgy emlékezik rá, hogy amikor a betegekről volt szó nem ismert fáradságot.
 Pedig ekkor már beteg volt ő maga is. 1910-ben diagnosztizálják  tüdőcsúcshurutját. Tuberkulózisát a híres tátrafüredi szanatóriumban kezeltette ( ott ismerkedett meg élete nagy szerelmével, Jónás Olgával, akit hamarosan feleségül vett ), 1913-ban átlépi a "petit morphinisme" határát. A Liget Szanatóriumban a cipője sarkában őrzi a kábítószert. Családja könyörgő rábeszélésre már-már rászánná magát a zártosztályos kezelésre, amikor kitör az első világháború. Brenner doktort rövid frontszolgálat után hazavezénylik, és betegszabadságot kap.
 Előpatak, Földes, Regőce: ezek voltak körzeti orvosi állomásai. Meg nem mondom miért éppen ezek, hiszen az első Székelyföldön, a második a Hajdúság déli részén, a bihari Sárrét határán, a harmadik pedig Bácskában, Zombortól északra található. Szülőföldemnél maradva, vajon tudták-e a földesiek, hogy kölyökképű doktoruk nemcsak orvos, hanem kora legjobb zenekritikusa is, aki az elsők között ismerte fel Bartók és Kodály jelentőségét. ( a Nyugatban három év alatt négyszer értekezett Bartókról )? Hogy már tizennégy évesen zenekritikákat és karcolatokat írt a Bácskai Hírlapba? Hogy a századelő magyar irodalmának élvonalába berobbanó író - családjának irodalmi gyökerei a XVI. századig nyúlnak vissza -, akinek első novelláskötete A varázsló kertje még egyetemista korában jelent meg? Hogy történeteinek lélektani elemző impulzusai egészen új jelenségnek számítanak a magyar irodalomban? Hogy sikeres szinházi szerző, akinek két darabját - Janika, Hamvazószerda  (ez utóbbinak a kisérőzenéjét is maga írta ) - már 1911 májusában bemutatta a budapesti Magyar Szinház? Hogy átfogó műveltsége révén 1914-ben a Martinovics  szabadkőműves páholyban olyanok társaságában avatták mesterré, mint Bölöni György, Ady Endre és Fenyő Andor? Hogy Kosztolányi Dezső unokaöccse, aki akkor amikor az első világháborúban Földes háborús áldozatainak a száma elérte a háromszázat, kétségbeesett sorokban számolt be unokabátyjának az értelmetlen pusztulásra szántak bevonulásáról? 1916 júliusában több levelet is írt Kosztolányinak Földesről. " Már minden harmadik családnak elesett halottja van "-panaszolja az egyikben.
 Vajon érezhette, érzékelhette-e a földesi orvosi rendelőt felkereső beteg, hogy kezelőorvosa vele egy cipőben jár? Csáth Gézát ugyanis ekkor már súlyos lelki és testi panaszok gyötrik. Idegfájdalmak kínozzák, teste nagy részét gennyes sebek, fekélyek borítják, látása romlik. Étvágytalan, feje fáj, alig van íz- és szagérzéke. Üldöztetési rögeszméi miatt állandóan kést hord magánál, potenciazavarát paranoiás féltékenységgel palástolja - és három év múlva eldörren a végzetes lövés. "
Részlet Juhani Nagy János Gondoltad volna c. könyvéből 

BOD László festő (Karcag, 1920. augusztus 26.–Budapest, 2001. augusztus 14.)

1938-1943: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Benkhard Ágost, Burghardt Rezső, Szőnyi István. Elekfy Jenő tanársegédje volt az akvarell szakon. 1949-1954 között az Állami Bábszínház igazgatója volt. Ezután újból festészettel foglalkozott. A Mednyánszy Társaság és a DunapArt Művészeti Egyesület alapító tagja és első elnöke. 1972: az Egri Akvarell Biennálé díja, 1987: nívódíja; 1982: Káplár Miklós díj. 1990-ben Pro Arte Budapest díjat kapott. 1967-től nyaranta Velence községben dolgozott és szervezte a Kápolna Galéria kiállításait. Oldott festőiségű csendéletek, életképek mellett főként tájképeket festett. Budapesten élt és dolgozott.

Berekfürdőn a Művelődési Ház nevét viseli.