2024. Április 19. Péntek Emma napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

Nagy-Sárrét

2013-02-26 16:44:36

schaffer_erzsebet_mkalnok_041_271403_27313.jpg
Schaffer Erzsébet (a képen) lesz a vendég 2013. március elsején 17:00-kor a bárándi Balassa Iván Művelődési Házban. Schaffer Erzsébet Ercsiben született, ott is töltötte gyermekkorának első éveit. Édesapja uradalmi számtartó, édesanyja temesvári polgárlány. Saját bevallása szerint fiatalon többfélé dologba belekezdett: segédmunkáskodott, színházat csinált, bábozott, ugyanakkor már írni is elkezdett. Az 1990-es évek elejétől a Nők Lapja munkatársa, azelőtt a Gyermekünk című újságnál dolgozott. Rendszeres rovata van a Képmás című havi magazinban is. 

2013-02-24 17:04:32

Gy__rfi__d__m.jpgA püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium öregdiákjainak ez évi rendezvényén 2013. február 23-án 10.30 órakor a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium aulájában 10.30-kor Pénzes Lajos bronzdomborműves emléktábláját avatták fel, melyet Győrfi Ádám a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakos hallgatója készített (a képen). Pénzes Tanár Úr alakját, szellemét Nyirkos Tibor nyugalmazott iskolaigazgató és G. Nagy Ilián költő idézte, majd a gimnázium tanulóinak műsora. A gimnázium kiállítóterében Kolláth Erzsébet festőművész kiállítását teikinthették meg az érdeklődők.Az emlékünnepség után a Karacsos Öregdiákok Egyesületének közgyűlésére került sor.

2013-02-21 19:25:06

782f16e283c3e542255c09c408a1d1d5.jpg
X. Jubileumi Thermál Koncert 2013 február 24-én, vasárnap 15:00-től a püspökladányi Gyógyfürdőben. Közreműködik: Danyi Eszter - Török Timea, Erdei Kata - Ujvári Orsolya, Katona Nóra, a Lolita Táncstúdió és az id. Csenki Imre vegyeskar. A rendezvényre a Gyógyfürdő kedvezményes délutáni belépőjegyei érvényesek.

2013-02-20 18:39:44

szekeres_adrien_150x150.jpg
Jótékonysági farsangi bál 2013. február 23-án 19:00 órai kezdettel a Cukorgyári épület nagytermében, ahol a jó hangulatról a kabai OLD BOYS zenekar és a műsorban fellépők, valamint a sztárvendég: SZEKERES ADRIENN (a képen) gondoskodik. Belépés jelmezben! (forrás:kaba.hu)

2013-02-18 15:49:42

palinka_381865_71301.jpg


Házi bor, pálinka és pogácsa verseny a kabai Mácsai Sándor Művelődési Ház Kertbarátkörének szervezésében 2013. február 18-án, hétfőn 16.00-kor a Művelődési Ház kiállítótermében.(forrás:kaba.hu)

2013-02-15 09:30:34

gencsi.jpg
Gencsi Zoltán (a képen) diaképes előadását hallgathatják meg az érdeklődők "Megmaradásunk jelképe a magyar szürke" címmel 2013. február 16-án, szombaton 17:00-kor Bárándon a Múltunk Háza termében (Báránd, Római Katolikus plébánia, Kossuth tér 2.)

2013-02-12 15:41:42

csimi.jpgEz évben tizenötödik alkalommal rendezi meg a püspökladányi Csenki Imre Művészeti Iskola jótékony célú hangversenyét a FarsHangot. Most is három előadás lesz: 2013 február 15-én, pénteken 17:00-től, február 16-án, szombaton 16:00-tól, február 17-én, vasárnap 14:30-tól a Dorogi Márton Művelődési Központ színháztermében. Jegyek elővételben az iskolában kaphatók 1.300.-Ft-os áron. Tombola: 250.- Ft. (forrás.csimisuli.hu)

2013-02-06 09:37:25

Muszka.jpg
Farsangi Táncház a Muszka János Alapítvány szervezésében 2013 február 8-án, pénteken 16:30-tól 19:30-ig a püspökladányi Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központban. Zenél: a CSIMI Handa Banda. Dal- és tánc tanulás, kézműves foglalkozás. Belépés díjtalan.

2013-01-31 10:22:31

nogradcsillagai_500.jpg2013.február 2-án 13:00-kor kezdődik Nagyrábén a Kossuth Lajos Művelődési Házban az immár hagyományos Tehetségkutató Ifjúsági Művészeti Találkozó, melyre szeretettel hívnak  és várnak minden kedves fiatalt és családtagját. 13.00-tól Gyülekező. 14.00-tól Megnyitó. 14.30-tól Egyéni műsorok megtekintése. 19.00-tól Zsűri értékelése, eredményhirdetés. 21.00-tól Disco. Belépő: 400 Ft, Büfé: helyben, Nyitás: 21:00. The DJ's: Dj Fairpl@yDj Tillam Dj Martyna Extra látvány és fénytechnika! A beléptetés jogát a rendezőség fenntartja.

2013-01-31 08:26:07

Renaissance_music.jpg

A püspökladányi Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központ tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt a 2013. január 31-én (csütörtökön) 17 órától tartandó estre, melynek címe és témája a Reneszánsz és a barokk kor a zene és az irodalom tükrében. Előadók: Tódor Györgyné, Bánsághy Kálmán és tanítványai. A program helyszíne a könyvtár olvasóterme.

Oldal :123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
464748495051525354555657585960
616263646566676869707172737475
767778798081


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu