Hétmérföldes Szabad Bált rendzenek 2023. szeptember 30-án 19:00-től Debrecenben a Hatvan utca 32. szám alatt a Hajdú Táncegyüttes székházában.
2016-05-26 07:39:01 ![]() Első külföldiként kapja „A Felkelő Nap Arany és Ezüst Sugarainak Rendje” az egyik legmegtisztelőbb és legnagyobb becsben tartott japán kormánykitüntetés; tavasszal és ősszel adományozható. Évente öt japán állampolgár kaphatja meg kulturális területen elért eredményeiért. Pinczés István az első, aki külföldiként a tokiói külügyminisztérium által kitüntetésben részesül színházrendezői és kulturális kapcsolatépítő tevékenységének elismeréséül. Az indoklásban szerepel: Pinczés István a helyi színházi társulat rendezőjeként nagyban hozzájárult Debrecen, Hajdú-Bihar megye és Tojama megye közötti, több mint 30 évre visszanyúló művészeti kapcsolatok ápolásához, valamint a Magyarország és Japán közötti kulturális kapcsolat erősítéséhez. Magyarország különböző városaiban aktívan részt vett Japánt bemutató programok szervezésében, ezáltal is hozzájárulva a japán kultúra népszerűsítéséhez. New Yorkban kezdődött a kapcsolat Az 1981-ben induló amatőrszínházi kapcsolat New Yorkban jött létre a Debreceni Színjátszó Stúdió és a Hirosi Koizumi vezette japán Bungeiza Gekidan között. Ez később hivatásos színházi kapcsolattá, illetve a Kölcsey Művelődési Központ bekapcsolódásával a művészet más területein (klasszikus zene, kórusének, népzene, japándob, néptánc, balett, showtánc, tárgyalkotó népművészet, képzőművészet, virágkötészet, japán képírásművészet, bábszínház, stb.) is sokrétű és gyümölcsöző együttműködéssé terebélyesedett Tojama és Debrecen művészei, valamint Tojama megye városai (Takaoka, Inami, Jokkaicsi, stb.) és Hajdú-Bihar megye városai (Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Derecske, Püspökladány, stb.) között. A több mint három évtizedes kulturális kapcsolat során mintegy 1500 japán művész érkezett Magyarországra, és közel 1000 Hajú-Bihar megyei művész mutatkozott be Tojama megyében. (forrás: www.civishir.hu/kultura/oriasi-megtiszteltetesben-reszesult-egy-debreceni-muvesz/0525160240) |
2016-05-19 12:54:44 |
2016-04-29 07:45:11 ![]() Ady Endre Ifjú szívekben élek Ifjú szivekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű. Szent lázadások, vágyak s ifju hitek Örökös urának maradni: Nem adatik meg ez mindenkinek, Csak aki véres, igaz életű. Igen, én élni s hóditani fogok Egy fájdalmas, nagy élet jussán, Nem ér föl már szitkozódás, piszok: Lyányok s ifjak szívei védenek. Örök virágzás sorsa már az enyém, Hiába törnek életemre, Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény, De virágzás, de Élet és örök. |
2016-04-26 14:54:16 ![]() |
2016-04-05 16:48:26 ![]() |
2016-03-17 19:57:11 ![]() Program: 16:30 A hazáért harcoltak - Fotódokumentumok és tárgyi emlékek kiállítása a Nagy Háborúról. Megnyitja dr. Mazsu János történész. A kiállítás április 15-ig látogatható. 17:20 Hadtörténeti kerekasztal beszélgetés - Előadók: Melegh Vilmos színművész Nagyvárad, Benkő József történész Marosvásárhely, Topor István tanár Debrecen, Ványai Márton gyűjtő Nagyrábé. Moderátor: Csontos János |
2016-03-02 11:09:54 |
2016-02-24 08:37:19 ![]() |
2016-01-08 10:15:36 ![]() |
2015-12-01 16:50:19 ![]() A verseny területén és annak környékén útlezárás nem lesz, a közúti forgalmat a lehető legcsekélyebb mértékben fogja akadályozni, a rendezvényre érkező autók forgalomirányítását rendőri biztosítás segíti majd.(forrás:civishir.hu) |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 4647484950515253 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye