2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

Nagykunság

2014-05-31 17:16:06

karcagi_templom.jpgA karcagi Szent István római katolikus templomban 2014. június 2-án, hétfőn délután fél 6-kor kezdődő szentmisében megemlékeznek az elhunyt karcagi pedagógusokról és imádkoznak az élőkért.

2014-05-30 10:56:48

kun1_300x202.jpgKiskunfélegyházán tanácskozott 2014. május 27-én a Kiskun Önkormányzatok Szövetsége és a Kun Összefogás Konzorcium. A megjelent szövetségi, konzorciumi tagok, valamint a kiskun és nagykun kapitányok értékelték a 2013. év eseményeit, elfogadták az előző év szakmai, valamint pénzügyi beszámolóját.  A megjelentek egyeztettek a 2014-re tervezett programokról, és megegyeztek abban, hogy ez a felkészülés éve lesz. 2015-ben több nagy eseményre is készül a Kun Összefogás Konzorcium, melyeknek előkészületei már idén nyáron elkezdődnek. Sor kerül a III. Kun Világtalálkozóra, a kiskunok és nagykunok kapitányválasztására és beiktatásukra, valamint a Redempció 270 éves évfordulójának ünneplésére. (forrás:kiskunfelegyhaza.hu)

2014-05-13 08:11:02

Natalia_n__v__r_002.JPGA hegy címmel kiállítással egybekötött jótékonysági estre kerül sor 2014. május 14-én, szerdán 17:00-kor Karcagon az Ifjúsági Ház nagytermében. A kiállítást megnyitja: szobrászművész. Fellépnek: Mile Zsigmond zenész és az Aranyalma páros: Gebri Bernadett és Vaskó Zsolt. A belépés ingyenes, adományokat fogadnak a szervezők. Az est bevételét a budapesti Szent Anna réten megépítendő világ győzelmes királynője engesztelő kápolnájának a megvalósulására fordítják a szervezők.

2014-04-29 13:16:58

SZBB.jpgSzabó Balázs Bandájának lemezbemutató koncertje 2014. május 3-án, szombaton Kisújszálláson a Művelődési Központ és Könyvtárban. Belépő: elővételben 1000 Ft, helyszínen 1500 Ft

 

2014-04-30 17:04:19

m__jusfa.jpg2014. május 6-án kedden 17.00-től. A májusfát a karcagi néptáncosok énekelve kísérik a főtérre. Útvonal: Déryné Kulturális központ - Dózsa György út - Kossuth tér. Májusfa díszítése, májusfa ünneplése, közös éneklés és tánc.

2014-04-23 19:33:40

__llatkihajt__s.jpgTúrkeve, 2014. április 26. Liget - Program:10.00 Állathajtás a város utcáin kísér: Horváth Balázs és Zenekara (útvonal: Lovarda u – Vincze I. u – Sáros u – Mátyás király u – Petőfi tér – Kossuth L. u – Petőfi S. u – Széchenyi u – Mátyás király u – Sáros u – Vincze I. u – Lovarda u) 10.30 Pásztorok köszöntése Balla Tibor tekerős és Fülöp Norbert citerás A Szent György-nap és a tavaszi állatkihajtás túrkevei hagyományai Pásztorfohász (elmondja: Finta Zoltán) 11.00 Csóri kanász… Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kenderesi és túrkevei néptánccsoportjának növendékei Kísér: Horváth Balázs és Zenekara 11.30 Őshonos magyar pásztorkutyák a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület fajtabemutatója 12.15 „Nagyanyáink így sütötték…” - kevi legjobb hagyományos süteménye Eredményhirdetés 12.30 Nótás kedvű volt az apám…délidei nótázás Fejős Jenő ezüstkoszorús énekessel kísér: Rácz Aladár prímás és cigányzenekara 13.30 Kevi pásztorpróba – karikásostor-csergető verseny Parasztolimpia – családok és cimborák tréfás népi vetélkedése 14.15 Népzenei koncert Horváth Balázs és Zenekara muzsikál 14.45 Betyártanoda Miért hívták disznólábnak a kovás pisztolyt vagy fejbitőnek a kurta nyelű baltát? - ez is kiderül Herbály András fegyverbemutatóján 15.30 Hagyományos terelés a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület bemutatója 16.20 Juhászlegény ha felül a lovára… a Vadvirág Népdalkör műsora 16.35 Aprók tánca a túrkevei óvodás néptánccsoport műsora 17.00 Csihány csípte mesék Csernik Szende székely mesemondó műsora 18.00 Egres Kis Lajos Néptánccsoport műsora kísér: Ahhozképest Népzenei Együttes Kevi Cuháré - táncház 19.15 MOTIVA ZENEKAR KONCERTJE 20.30 Nagy István tárogatós pásztorköszöntője Pásztorok imája Pásztortűzgyújtás a pásztorok csillaga, az Esthajnal alatt Kísérő programok a nap folyamán: Népi kismesterség- és kézműves bemutatók, Bálamozi, Játszósátor kicsiknek, Mesterek utcája, Lovaglás, Bütykölde Kézműves Műhely, Pásztorkonyha, Népi játszótér, Pásztor- és betyáreszköz kiállítás

2014-04-14 09:53:37

zongora.jpgA Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Kun Orgonda Zenebarátok Közhasznú egyesület szervezésében Hangverseny a kamarazene jegyében címmel 2014. április 16-án szerdán 17.00-től a Déryné Kulturális Központ színháztermében koncert lesz, melyen közreműködnek a művészeti iskola növendékei és tanária továbbá vendégük Szaniszló Attila zongorista tanuló Székelykeresztúrról. Támogatójegy: 200.- Ft

2014-04-11 07:56:50

nagykunvers.jpgBerekfürdő Község Önkormányzata, Csíkos Sándor kunkapitány és a Bereki Irodalmi Társaság a hagyományokhoz híven idén is meghirdeti -immár tizenegyedik alkalommal-, a Nagykun Vers- és Prózamondó Versenyt. A versünnep 2014. április 12-én szombaton 9.00-től kerül megrendezésre. A verseny célja, hogy minél szélesebb körben terjedjen a Nagykunság irodalma, hiszen a versenyzőknek egy kötelező művet kell elmondani a Nagykunsághoz kötődő irodalmi alkotásokból, valamint egy szabadon választott művet a magyar irodalomból. A versenyt négy kategóriában hirdetik: I. általános iskola alsó tagozatos tanulói, II. általános iskola felső tagozatos tanulói, III. középiskolás diákok, IV. felnőttek. A programmal kapcsolatban érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet: Kulturális-,idegenforgalmi Központ és Könyvtár 5309 Berekfürdő, Fürdő út 2. Tel.:06-(59)519-059, e-mail:berekfurdo@tourinform.hu

2014-04-05 20:45:31


2014-04-02 15:39:46

k__les.jpg2014. április 5-én, szombaton 10:00-től 13:00-ig szakmai konferenciát rendeznek Karcagon az Ifjúsági Ház nagytermében (Karcag, Püspökladányi u. 11.) a kölesről. 10:00-től Dr. Zsembeli József a DE ATK Karcagi Kutatóintézetének igazgatója köszönti a résztvevőket, majd Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megnyitója következik. 10:15-től A köles mint őshonos kunsági növény használata a kunok betelepülésétől címmel Dr. Tóth Albert főiskola tánár tart előadást, 10:40-től Kovács eszter egyetemi hallgató A köles termesztésének technológiájáról beszél. A szünet tuán 11:10-től A köles nemesítéséről Karcagon címmel Jóvér János a DE ATK Karcagi Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa tart előadást. 11:35-től Sikértelen sikér, avagy mire jó a köles címmel Dr. Aradi Erzsébet gyermekgyógyász tartja meg előadását. 

Oldal :123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
464748495051525354555657585960
616263646566676869707172737475


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu