Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
Alapítványi segítséggel színházba2010-12-17 14:57:58
Az idén télen negyedik alkalommal voltak színházban a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium diákjai és tanárai Budapesten a Nemzeti Alapítvány segítségével. A Pesti Magyar Színház előadásait tekintették meg, elsőként, 2007-ben Tamási Áron Ábel című regényének színpadi változatát, majd 2008-ban Füst Milán: Máli néni című vígjátékát Béres Ilona főszereplésével, aztán a 2009. évben Wassermann-Leigh-Darion musicaljét, A La Mancha lovagját, s végül az idén, 2010-ben Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember (a képen) című példázatát láthatták két részben, zenével fűszerezve. A színházlátogatáshoz a Nemzeti Alapítvány minden esetben az utazási költség megtérítésével járult hozzá, ami nagy segítség volt, hiszen Karcag igen messze van Budapesttől. A mostoha időjárási viszonyok is befolyásolták az utazást. Tavaly szakadó hóesésében, az idén ónosesős időben buszoztak a Szentannaisok Budapestre. Délután háromkor volt az indulás és hajnali kettőkor értek haza. De a nehézségek ellenére a diákok és a pedagógusok egyöntetűen vallják, hogy minden alkalommal megérte a fáradság, mert az előadások felejthetetlen élményt adtak. A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

