2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Már a fürdőkultúrának is van napja

2010-10-06 09:33:42

20070713111310_termalfurdo_karcag.jpg2010. október 9-én rendezi meg először hagyományteremtő szándékkal a Magyar Fürdőszövetség a Magyar Fürdőkultúra Napját. A hazai fürdőkultúrának a közkinccsé tétele vezette el a Magyar Fürdőszövetséget a rendezvény gondolatának megszületéséhez, majd a megvalósításához. A rendezvényhez csatlakozott Karcag, Martfű és Tiszakécske termálfürdője is. A kezdeményezés megvalósításában résztvevők vállalták, hogy meghosszabbított nyitva tartással és ötven százalékos belépési kedvezménnyel, helyenként még a fürdőbeli szolgáltatások díjainak csökkentésével is várják az érkező fürdővendégeket. Ezeken a helyeken az érdeklődők betekintést nyerhetnek a fürdőkultúra több száz éves történetébe, amelyet egy előadás meghallgatása mellett a régi időket bemutató — eredeti — képeslapok, lefotózott anyagából összevágott prezentáció vetítése is kiegészít. Mindezek mellett a látogatók képet kaphatnak a fürdőruha történetéről és a régi idők fürdőruha divatjáról az 1920-as években megjelenő  öltözékektől a mai kor bikini kínálatáig. Mindezeken felül egyéni szervezésben egyedi és sokszínű kulturális,- egészségügyi,- és sport programok, bemutatók is kiegészítik a szombati kínálatot. (forrás:szoljon.hu)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu