Annyira boldoggá tenne az, ha a mostani írásomat nem értenék félre, mert szándékom szerint szeretnék én is ötleteket adni a ránk váró nehéz időszak túlélésére. Tudom, sokan teszik ezt most az interneten, és hálás is vagyok érte, mert most tényleg jól jön bármilyen hasznos ötlet ahhoz, hogy egy átlag fizetésű embernek elég legyen a fizetése – ha lehet – mindenre.
Van az a mondás, hogy minden rosszban van valami jó. A mostani helyzetünkre is igaz ez, hiszen azzal, hogy nem pocsékolhatjuk tovább az energiát, nem vásárolhatunk össze-vissza mindenféle nem létfontosságú dolgot, már hatalmasat segítünk a Földnek abban, hogy a mostanra megmaradt élővilágát és légkörét fent tudja még tartani. Ez tényleg jó dolog! Kár, hogy ehhez nem az ember józan esze kellett, hanem egy gazdasági világvállság. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ilyet már nagyon régóta nem várok el az ember józan eszétől, mert megtapasztalva azt, állíthatom, hogy ez teljesen reménytelen elvárás. Az emberi józanészben való bizakodás inkább hit kérdése, mint jól bizonyítható tény.)
Engem személy szerint azért nem fog meggyötörni a spórolás kényszere, mert eddig is nagyon spóroltam. Persze ennek az volt a fő oka, hogy meg tudjak vásárolni a tanári fizetésemből számomra fontos dolgokat, mint például hangszereket, kottákat, egy jó digitális zongorát – persze ehhez nem volt elég a fizetésem, a családom támogatása is kellet hozzá -, a fogaimra is kellett már költeni, szóval muszáj volt spórolni. És most jön a lényeg: Azért nem nehéz számomra a spórolás, mert a kényszer mellett neveltetésemből is fakad.
A mi családunk szerintem több száz évre visszamenőleg is a társadalom legalja rétegéhez tartozott, legnemesebb ősöm is csak addig tudott felkapaszkodni, hogy Rózsa Sándor egyik betyártársa lett. Szóval az őseim éhezésének megszűnését a szocializmus hozta el, és ezzel távolról sem dicsőíteni akarom a rendszert, de ezt a tényt azért nem hazudom el. Jött a jólét, de az ember nem felejt, így dédikém sem, aki felelős volt a családunk étkeztetéséért, hiszen szüleink hithű kommunistaként kommunista szombatoztak, társadalmi munkáztak, örült sok szabadidejüket adták ingyen a rendszer épülésének, aminek kárát persze a családi élet megsínylette.
Bár jutott most már pénz ételre, dédikém szemében ez egy olyan csoda volt, amit soha nem volt képes feldolgozni, így étkeztetésünk költségvetése még a szocializmusban is szánalmasan alacsony volt. Ilyeneket ettünk, hogy mű leves. (Recept: Tégy egy kanál delikátot forrásban lévő vízbe, és főzd 10 percig.) Tejleves. (Recept: Főzz puhára egy marék rizst tejben, majd pici sót bele, és több cukrot.) Persze akadt azért ínyencség is, mint például a rántott leves. (Recept: Készíts barna rántást, tegyél bele köménymagot, piros paprikát, öntsed fel vízzel, sózd, tálaláskor dobálj bele száraz kifli darabokat, vagy keverj bele pár felvert tojást. Na, ezt én nagyom imádtam!) Persze a vasárnapi húsleves és csirkepörkölt soha sem maradt el, ezt édesanyám főzte, ha épp nem társadalmi munkázott, és nagyon jól, sokszor sütit is készített, ha kedve úgy hozta. Egy szó, mint száz, nagyon megtanította nekünk drága dédiként az étel tiszteletét, mert tudtuk, hogy a megléte azért nem is annyira magától értetődő dolog. Persze akkor nem értettük jól meg ezt a mentalitást, de csak belénk ivódott, aminek a hasznát folyamatosan élveztük, mert ott lüktetett az agyunkba a mondása: Ételt ki nem dobunk! És mi azóta is tartjuk magunkat ehhez.
Jó tanács kezdő ételváltoztatóknak, újítóknak a spórolás jegyében: Nem csak az írást és olvasást, a számolást kell gyakorolni, de az ízeket is érdemes. Ami elsőre nem ízlik, mert mondjuk soha sem ettünk olyat, nem biztos, hogy másodjára, vagy harmadjára nem fog ízleni. Életem első ananászától majdnem hánytam, annyira megdöbbentett az íze, amit undorítónak éreztem, de nem adtam fel, mert mi az, hogy a milliomosok szeretik, én meg nem. Bevallom, flancolásból kigyakoroltam finomnak érezni, és sikerült. Ugyanez történt a banánnal, az olajbogyó már nehezebb dió volt, de sok gyakorlással elértem, hogy mostanra az egyik kedvencem lett.
Jó tanács kezdő gázspórolóknak: Én már több mint tíz éve spórolok a fűtési szezonban a gázzal, ami azt jelenti, hogy nálam 14 foknál nincs melegebb télen. Miért nem 13 fok? Azért, mert számomra a 14 fok az, amiben felöltözve még nem fázok. Ezt mindenkinél más lehet. Rájöttem, hogy nem az egész lakást kell fűteni, elég, ha csak magamat fűtöm föl. Kiválóan bevált az elektromos párna és lepedő. Elektromos lepedőm 40 wattot fogyaszt, így éjjel nincs szükségem még a 14 fokra sem, mert a lepedő hőmérsékletének beállításával tökéletes alvási körülményeket teremtek magamnak, a spórolás így elképesztő! Le sem merem írni, hogy ezzel a módszerrel milyen nevetségesen kevés a rezsim. Persze gyermekes családoknak ez nem ajánlott, de ha már felnőttek, érdemes ezen elmerengeni.
Spórolás a vízzel: Gázbojlerem van, ami azt jelenti, hogy a meleg vizes csap megnyitása után fél perccel később jön meg a meleg víz. Gyűlöltem, hogy pocsékba folyik el az a sok tiszta ivóvíz, mire elkezdhettem fürödni. Ezért vettem egy hatalmas locsoló kannát még régen, és abba fogom fel a még hideg vizet, amit locsolásra, vécé lehúzásra, mosogatásra, stb, tudok használni.
Nekem nincs mosogató gépem, de nincs is szükségem rá, tudok így is spórolni. Annyira jó mosogató szerek vannak, hogy érdemes elkülöníteni a mosogatni valókat aszerint, hogy elég neki a hideg víz – poharak, morzsás tányérok, tálcák, stb -, vagy kell a meleg – zsíros edények.
Az árammal spórolásában újítottam most, az interneten megjelent cikkek hatására. Állítólag sokat fogyasztanak a készenléti állapotban tartott elektromos eszközök, töltők. Elkezdtem áramtalanítani azokat, és várom az eredményét. Nagyon meglepett az, hogy mennyi mindent hagytam áram alatt anélkül, hogy használtam volna azokat.  (Írta: Csontos József Attila)