Hetek óta Kerekes Laci jár a fejemben. A temetésén is ilyen vad meleg volt. Igen, 2000. július 29-én a püspökladányi temetőben nagyon sokan vettek búcsút tőle. Itt volt az összes színművészetis osztálytársa, kollégák, volt iskolatársai, barátok, tisztelők. És milyen véletlen - bár szerintem véletlenek nincsenek - az irataim rendrakása közben megtaláltam Laci apukájának egy levelét, amit anno a Püspökladányi Hírek szerkesztőségébe küldött 2000-ben. Eltettem, most megtaláltam. Ide másolom. 

"Egy apa öröme
Mi lehet egy szülőnek nagyobb öröm, ha nem az, hogy gyermeke pályáján örömet, elismerést kap. Ilyen az én örömöm, amikor a fiam szakmai elismerésben részesül.
"Jászai Mari" díjat kapott az én fiam, Kerekes Laci, Püspökladány szülöttje.
Én, az egyszerű polgár, úgy gondolom, hogy ez az elismerés a szakmában eltöltött és szerepekben nyújtott teljesítményének az elismerése. Biztos vannak hozzá hasonlóak is, de ha őt erre kitüntetettnek találták, úgy gondolom hogy megtett mindent azért, hogy e díjra érdemes legyen. Egész élete a színészet, a kultúra közvetítése, átélése, a szép cél érdekében végzi azt, amit vállalt.
A főiskola elvégzése után Zalaegerszeg, Szolnok, Nyíregyháza után a budapesti Madách Színház tagjaként teljes tehetségével végzi ma is munkáját.
Büszke lehet rá (rossz kifejezés), inkább örülhet a Karacs Ferenc Gimnázium, még akkor is, ha pályája indulásában nem sokat segített neki, hogy ilyen emberek öregbítik, növelik a gimnázium tekintélyét.
Nem elfogultság mondatja ezt velem, csak a szülői öröm.
Én nem büszke vagyok, inkább csak nagyon nagy öröm tölt el, hogy nem véletlenül választotta ezt a szakmát, amiben teljesítményt is tud felmutatni.
Lacikámnak még egy erénye van. Nem "felkent művész", egyszerű, nagyon meleg szívű ember ma is. Talán az elismerés mellett a kollégái is ezért szeretik, amit én többször megtapasztaltam.
Szeretném, ha akik ismerik és szeretik így örülnének az Ő sikerének, elismerésének.
Kerekes J."

(Írta: Csontos Gabriella, fotó: port.hu)