Ezen a nyáron annyi minden más volt, mint eddig. A vírus beköltözött a mindennapjainkba. Nem félünk, betartjuk a szabályokat, de van egy 89 éves anyukám és két drága unokánk, akik Debrecenben laknak. Már augusztus elején emelkedtek az eset számok Hajdú-Biharban. Sőt, Blankánkat beírattuk egy kukta táborba is, ami ugyancsak lehetett volna egy veszélyforrás. Ettől függetlenül augusztus 9-én megérkeztek hozzánk a lányok és izgatottan készültünk a másnapi táborkezdésre. Reggel el is mentünk a helyszínre, ahol az én volt első osztályos, máskor igen bátor unokám keserves sírásba kezdett. Az ismeretlen felnőttek, gyerekek sokasága megrémísztette a több hónapja a harmadik emeleten, szűk családi körben élő gyereket. Haza is jöttünk és elhatároztuk, hogy itthon valósítjuk meg azt a kukta tábort. Azonnal hozzá is kezdtünk.

Első receptünk a tejbegríz volt, melyet Blanka készített el, majd gyöngy betűkkel le is írta azt.
Minden nap olvastunk, számoltunk, írtunk. Jázmin addig elfoglalta magát, hiszen otthon is az a szabály, hogy nem zavarja a nővérét tanulás közben.

Voltunk biciklizni, játszótéren és dédivel minden nap zenét hallgattak a hintaágyon.

Számomra legemlékezetesebb jelenete ezeknek az unokás napoknak az volt, mikor mindkét lány torkaszakadtából énekelte az udvaron a "Virágéknál ég a világ" c. gyerekdalt és közben a színes krétákkal hatalmas, színpompás krétaport szórtak egymásra. Nagyon élvezték, én meg majd megpukkadtam a méregtől. Aztán halkan, csendben megbeszéltük, hogy mi a gondom, hogy bevisszük a lakásba a port, a piszkot. Dezső Papi slaggal lemosta a betont, eltüntetve a szivárványszínű "alkotást". Utólag visszagondolva erre, azt hiszem, hogy nem is hallottam még ilyen gondtalan, felszabadult nevetést tőlük. Talán a sok hetes bezártságtól szabadították meg a lelküket. 

Most is volt búcsú buli, csak Zoli nem tudott eljönni, de Szilvi barátnőnk hozott játékokat, amin Blanka és Jázmin - és mi is - nagyon jól elszórakoztunk. (Írta: Csontos Gabriella)