Családom több szálon is kapcsolódik a vasúthoz, mondhatni mindkét ágon vasutasokkal volt tele a család, de szerintem ez egy püspökladányinál nem mondható egyedinek… Most egy olyan részéről mesélnék a vasútnak, ahol anyai ágon voltam érdekelt, és ez nem más, mint a MÁV Pályafenntartási Főnökség…
A gyerek beleszületik egy családba, és ahogy cseperedik szembesül azzal, hogy ki mit is csinál, mi a szüleinek, nagyszüleinek a foglalkozása… Édesanyám és anyai nagypapám is a MÁV Pályafenntartási Főnökségen dolgozott, Papa pályamester volt, Anyu adminisztrátor… Papa korábban oktatóként bejárta az országot, igen sokat volt távol a családjától, később Kisújszálláson dolgozott a központban, igazából az Ő pályafutásának már csak a végét láttam… annyi emlékképem van, hogy mikor nyugdíjazták szomorúan jött haza, de aztán visszahívták dolgozni, és nyugdíjasként is lehúzott még pár évet… Megbecsült nagy tiszteletnek örvendett, szerették, fogalom volt az Ő neve és munkássága… Oly annyira, hogy évekkel később egy munkahelyi rendezvényemen feljött témaként a vasút, és az egyik magas beosztású felettesem miután megtudta, hogy milyen szálakkal kötődöm a pályafenntartáshoz, megkérdezte, hogy a nagyapám nem Vona János véletlenül, mert hogy Őt Ő tanácsolta el annak idején a vasúti pályától, és végül is Neki köszönheti azt, hogy most az aki… Azért ott egy pillanatara lefagytam… de a végén csak jól jöttem ki a történetből…
Anyukám először Ladányban dolgozott, majd Ő is Kisújszállásra került a központba… Szerették, és Ő is szerette… egészen haláláig, ami sajnos nagyon korán jött…
Ha valaki maga elé képzeli hogy ott áll a püspökladányi vasútállomás előtt, és mondjuk minimum Velem egyidős, akkor emlékszik rá, hogy szemben a rendező vágányok előtt egy sövénykerítés mögött volt egy elnyúló épület… na ott volt a püspökladányi főpályamesterei szakasz. A jobb oldali kőépületben voltak a pályamesterek és Anyu, mint adminisztrátor. Arra emlékszem, hogy reggelente, mindig kimentek a pályamesterek a szakaszra és mikor visszajöttek össze-vissza halandzsáztak valami teljesen idegen nyelven, amit csak Ők értettek… Az udvar bal oldalán lévő épületben pedig a pályamunkások várták a reggeli eligazítást a pihenőben, középen pedig a szerszámos részleg volt… És hogy honnan tudom ennyire… mert nyaranta ott voltam nyári munkán…
1986-1989 között minden nyáron ott dolgoztam, sokan voltunk, jellemzően vasutas gyerekek, „Pft-s” gyerekek… Két előmunkás felváltva felügyelte a munkánkat: Kaszás Sanyi bácsi, és Kiss Zsiga bácsi... Nagyon értettek a gyerekek nyelvén. Főként Püspökladányban és a Püspökladány-Biharkeresztes vonalon tevékenykedtünk… szoktam volt mondogatni: kapáltunk a síneket… de ez annál sokkal több volt… Dolgoztunk, társaságban voltunk, láttuk a kemény fizikai munka „izzadságát”, tanultuk az életet… Természetesen Mi nem egy pályamunkás terhelését kaptunk, sokat „pihentünk” de volt ott a gyomkapálás mellett, sorompófestés, vaspakolás, és sok-sok huncutság, na meg szerelmi szál is... Fontos volt még július hónapban a vasutasnapi rendezvény, ekkor Kisújszálláson volt vacsorával összekötött ünnepség, ahol is mi felszolgáltunk, a vezetőség pedig megbecsüléseként jutalmazta dolgozóit, ami abban az időben egy „bevett” szokás volt… Egyik évben még vasúttörténeti kiállítást is szerveztek és ott kellett segédkezni… Jó volt… Még egy érdekes adat ebből az időből… Konkrétan emlékszem, hogy a lányok órabére 13 forint 20 fillér volt, a fiúké viszont 13 forint 50 fillér… Az akkori fizetésemből turbóztam fel a mai fiatalokéhoz képest „szegényes” ruhatáramat…vettem márkás edző cipőt, farmerdzsekit, és „répa” szabású farmert, ami abban az időben igen nagy dolognak számított, de az is az igazsághoz tartozik, hogy volt, hogy egy darab egy havi fizetésembe került, de megérte, mert Én dolgoztam meg érte… (Írta: Zagyva Ági)