2017. November 20. Hétfő Jolán napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy Csaba Hírek Szép Tv Zagyva Ági blogja A Farkas család blogjaMagyarországLányoknak-LegényeknekAnyáknak-ApáknakKönyv-, film- és lemezajánló Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Most kerüljük a robosztus hangzásokat
2017-11-03 09:05:02

Ha november, akkor Héttorony Fesztivál. Beszélgetés Kiss Ferenccel (a képen) a fesztivál művészeti vezetőjével.

« Vissza a hírekhez
„Mikor én még kislány voltam”

2017-07-14 15:31:40

A múltba visszatekintve, 58 év távlatából, egy akkori gyermek emlékeiből
Először is megkérdezném kedves gyerekek, fiatalok, miután ti felébredtek reggel, iskolába menet előtt, van-e valamilyen elfoglaltságotok, feladatotok, elvégzendő munkátok? Nincs? Ugye nincs?
Mert nekem bezzeg volt. Nyolc évesen már egyedül mentem tejért házhoz, ami húsz percet vett igénybe, mert olyan messze volt a házunktól a tejes néni. Abból a frissen hozott tejből készült a reggeli a hat tagú család részére. Az Újtelepen nőttem fel, ami elég messze esik a városközponttól, jóval túl a vasúton.
Itt még akkor csak alsó tagozatos iskola volt, ötödik osztálytól kezdve be kellett járni az úgynevezett nagy Petőfi iskolába, ahova gyalog jártunk. Reggel fél óra, iskola után ismét fél óra séta haza, mert akkor még busz nem közlekedett. Fárasztó volt egy tizenegy éves gyermek számára.
Ebben az időben még villanyunk sem volt, petróleumlámpával világítottunk, s annál tanultunk. Fürdőszoba sem volt, sem benti W.A C., mégis minden este megmosakodtunk sorban mindenki egy nagy lavórban. Fateknőben mostuk a ruháinkat, szappannal. Jól kiöblítettük és a napon, vagy éppen a fagyon szárítottuk.
Óvoda nem volt még akkor. A kis húgomat és két másik kislányt bekísértem a központi óvodába, hogy ismerjék meg a közösséget, játszanak együtt. Ilyen játékok voltak, mint a körjáték, hinta, homokozó, libikóka, néhány fából készült játék.
Hetente egyszer kenyérsütés is volt nálunk. Az én feladatom volt, hogy iskola előtt kerékpárral bevigyem a megdagasztott kenyértésztát szakajtó kosárban a pékhez, aki megsütötte kemencében, majd iskola után mentem érte és vittem haza a családnak a gyönyörűre sült házikenyeret.
Mindennapos teendőim mellett jó tanuló voltam. Továbbtanulásról nem lehetett szó, mert az édesapám egyedül dolgozott a családból, édesanyám beteges volt, egy testvérem pedig Egerben tanult tíz évig süket-néma intézetben. Jel beszédet tanultak, amit én nagy szorgalommal átvettem, hogy tudjak kommunikálni a testvéremmel. Ezzel nagy örömet szereztem neki, boldog volt, hogy a családban valaki megérti őt, hogy mit szeretne mondani. Tudjátok ti mit jelent fogyatékkal élő embernek lenni? Akinek van a családjában, vagy ha ő maga is az. Az tudja igazán!
Érzékenyek, elégedetlenek a sorsukkal, ezért kell az ilyen embereket segíteni, nem pedig lenézni. Ez nekem sikerült, hogy némi boldogságot csempésszek az öcsém mindig bánatos lelkébe.
S hogy mi volt még a kedvenc időtöltésem kislány koromban?
Kerestem egy szép, sima cserepet, hozzá egy kődarabot és azon írtam, rajzoltam, számoltam. És még milyen játékaink voltak nekünk akkoriban?
A lányok rongybabát készítettek. Tengeritöréskor a csuhéból, a csutkából is készítettünk különböző játékokat. Volt még az ickázás, ami abból állt, hogy rajzoltunk a földre négyzeteket, hármat egymás fölé, majd kettőt egymás mellé, aztán a fölé egyet középre és a fölé ismét kettőt egymás mellé. Aki kezdte az ickát egy lapos követ vett a kezébe, beledobta az első földre rajzolt négyzetbe és már ugrálhatta végig féllábbal a négyzeteket. Az utolsó két négyzetnél meg kellett fordulni az ugráskor és visszafelé is végig kellett ugrálni, majd a követ fel kellett venni a földről, és ezután a következő négyzetbe kellett megpróbálni beledobni a követ és jöhetett az ugrálás. Aki nem tévesztett sem a dobásban, sem az ugrálásban és végig járta az ickát az győzött.
A fiúknál a Akinek gombozás volt a menő. A földbe egy kis kerek lyukat vájtak amibe az otthonról hozott nagy csulé gombokat bele kellett pöckölni kézzel. Akinek a legtöbb gombja beletalált a lyukba az lett a nyertes. Aztán ott volt még a bigézés is. Egy kisebb fadarab mindkét végét ki kellett hegyezni, és a földre helyezték és egy másik nagyobb bottal a földön lévőre kellett rávágni és akinek a legmesszebbre repült, az lett a nyertes. A fiúk rongylabdával fociztak, ami legalább annyi örömet jelentett nekik, mintha bőrlabdát rúgtak volna.
Visszatérve magamra. Volt nekem egy anyai nagyapám, akit nagyon szerettem. Ő juhász ember volt, egy egész nyájra vigyázott, no és a puli kutyája is nagy segítségére volt. Sokat tartózkodott kinn a tanyán a nagyapám, s ha tehettem én is vele mentem. No ott találtam én egy bádog dobozt, amibe a kis „kincseimet” gyűjtögettem, amiket a tanya környékén találtam. Törött, vastag üvegdarabot több színben, kavicsokat, köveket. Szerettem rakosgatni őket. A nagyapámmal pedig sokat beszélgettünk, szerettem hallgatni az elbeszéléseit.
Később, mikor már nagyobbacska lettem, bizony nyári hajnalokon „szedegetni” mentem búzát, amit a gép elhagyott aratás alkalmával. Folyó füvet is szedtem zsákba a malacoknak, csirkéknek. Ilyenkor többen mentünk gyerekek, mert minden háznál volt, ami megegye. Nyaranta kapálni is jártam, hogy ezzel pénzt keressek, amit odaadtam édesanyámnak.
Amikor édesapám nyári aratásnál dolgozott ebédet vittem neki. Édesanyám korán elkészítette, mert gyalog mentem ki a búzaföldre. Biciklizni is megtanultam, de nem ám hogy vettek nekem, hanem a szülők nagy kerékpárjával, még váz alatt is tudtam hajtani. Négyen voltunk testvérek, a legkisebb akkor született, mikor én tíz éves voltam. Először csak messziről figyeltem őt, majd annyira megszerettem, hogy nagyon sokat foglalkoztam vele. A nagyobb húgom és közöttem öt év volt, neki én kisdobos vezetője voltam.
Nagy szeretettel végeztem minden munkát, sohasem beszéltem vissza a szüleimnek, testvéreimet soha sem bántottam. Annak ellenére, hogy szegény családban nőttem fel, boldog voltam.
Nagy szeretettel, tisztelettel voltam a szüleim iránt, hiszen ők is mindent megtettek, hogy békességben, nyugalomban élhessünk. Az édesanyám mindig finom ebédet főzött. Nagy kertünk volt, amiben minden megtermett az édesanyám jóvoltából.
Minden nap tiszta, vasalt ruhát vehettünk fel, amiben jó volt létezni.
Tehát volt kitől tanulnom a munkaszeretetet, a becsületet, a tiszteletet. Ezt a mindenkori tanáraimnak is megadtam. Nem voltak bolti játékaink, drága ruháink, szép és divatos cipőink, mégis a szívünkben, öröm volt, ami a legfontosabb az életben. Nagyon jól éreztük magunkat otthon, a családdal, a barátokkal. Ha tudtam segíteni azzal, hogy leírtam röviden gyermekkorom történetét és meg is értettétek azt, akkor már megérte.  (Írta: Dúró Ferencné)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó
S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
www.facebook.com
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/BelleLelle.magic
uz_v__lgy.png
www.uzvolgye.info

   talitabanner_1.jpg 

www.talita.hu

fr_120_120.gif

www.folkradio.hu


kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu


kulturpartlogo.jpg