2020. Február 20. Csütörtök Álmos napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki KicsodaEmlékek, történetek... Fotoalbum

Wass Maraton
2020-02-17 16:11:47

A Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium tanárai és diákjai szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a Wass Albert Felolvasó Maratonra 2020. február 28-án, pénteken.

« Vissza a hírekhez
Csenki Imre koncert lesz

2016-11-04 19:43:41

csenki_imre_copy_3_copy.jpgA püspökladányi idős Csenki Imre Vegyeskar 2016. november 6-én 16:00-kor a püspökladányi Református Templomban ad hangversenyt, ahol elsősorban acappella művekkel készülnek, melyek nagy része szakrális témájú, a középkori zenétől a kortárs művekig, de egyebek mellett elhangzik majd egy amerikai zeneszerzőnő műve is. A koncert egyik különlegessége, hogy három ifjú zeneszerző művét is előadja az énekkar és várhatóan a szerzők is megjelennek az eseményen. (Mike Ádám, Náray Máté, Tóth Dániel) Mint azt közleményükben írják: Nagy megtiszteltetés az énekkarnak, hogy a debreceni Kodály Kórus néhány énekművésze is elfogadta a meghívásunkat, így olyat hallhat Püspökladány közönsége amit Ladányban talán még soha nem hallott.
Muzsi Andrea - szoprán, Balog József - tenor, Gánóczy György - basszus és Náray Máté - basszus kalauzolják el a nagyérdeműt az áriák és duettek világába, a barokk és a romantika korából szemezgetve. Hallható lesz többek között Bizet Gyöngyhalászok c. operájából Nadir híres áriája, illetve egy olyan barokk duett, mely két basszushangra íródott. Természetesen zongorista nélkül nem tudnának megszólalni ezek a csodálatos zenék, az est zongoraművésze Dulichár Gábor. A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak, a belépés díjtalan!
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó

facebook.com/elnijohaz/

Edit vár szeretettel


Bagoly Irma nemezműves
www.facebook.com/irmanemez

Különleges, egyedi tűzzománcok
Karászi Judit
www.facebook.com/judit.karaszi

Szélmalom utca 1.
Báránd 4161
(30) 190 0499
HÁZHOZ IS SZÁLLÍT!
www.facebook.com/baranditej/

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
https://www.facebook.com/search/top/?q
=h%C3%A1romf%C3%B6ld%20kincse%

14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL Esküvői ruhaszalon 
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

   talitabanner_1.jpg 
www.talita.hu

S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu