2024. Április 20. Szombat Konrád, Tivadar napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
A "háromföld" nevelte

2016-05-24 08:39:49

varga___va.jpgVarga Éva (Komádi, 1962. október 9. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Színi tanulmányait 1981-ben kezdte a Nemzeti Színház Stúdiójában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1983 és 1987 között végezte Horvai István osztályában. A főiskola után a debreceni Csokonai Színház társulatához került, melynek 2004-ig volt elismert és népszerű tagja. 2001-ben színházi rendezőként is megismerte a közönség. A színészet mellett tanítással is foglalkozik. 2002 és 2006 között a Pesti Magyar Színiakadémia növendékeinek oktatott színészmesterséget. Az Etüd Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Munkájáért hat alkalommal kapta meg Debrecen város nívódíját. Déryné-díjjal (1993), Jászai Mari-díjjal (1996) és Domján Edit-díjjal (2001) tüntették ki. Egy lánya van, Szarka Eszter Luca. (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_%C3%89va_%28sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz%29)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu