Soha nem járok strandra, nem szívesen büntetném az ott lévőket a látvánnyal. Úszni sem tudok, szóval nem szeretem a vizet, csak a pohárban és a fürdőkádban. Számomra is különös. hogy miért vagyok úgy oda az úszósportért. Vagy talán éppen ezért nézem olyan csodálattal a medencében nagyjainkat? Amióta csak emlékszem, imádtam az EB. VB és olimpiai közvetítéseket s ez így van a mai napig. Hatalmas izgalommal készülök a közvetítésekre s úgy tudok szurkolni, mint férfiak a focimeccseken. Vagy még úgyabbul. A kutyám eleinte picikét sajnálkozva nézett rám ilyenkor, ma már együtt hajrázik velem. Ugrabugrál, puszit oszt, teljesen átérzi az örömömet. A legnagyobb kedvencem Egerszegi Krisztina, akinek végigkísértem Egérkéből Krisztina királynővé válását. Nagy szerepe van Vitray Tamás utánozhatatlan közvetítési stílusának is abban, hogy a mai napig tudok sírni egy-egy visszanézett videón, ahol Krisztina legyőzte a világot. Többször is. Három olimpián is.
A másik szívem csücske Cseh László. Cseh Laci, akit nem csupán eredményei, hanem szerénysége, kedves lénye miatt is kedvelek. Tíz éve lett világbajnok, 19 évesen s előtte és utána annyi szép eredményt ért el, amit hosszú lenne lajtstromba venni. De mégis, valahogy sokszor lett második, aztán még lejjebb csúszott a sorban és nagy bánatomra olimpiát nem sikerült nyernie. Én akkor is imádtam, sőt, még többre tartottam küzdeni akarását s azt, hogy nem adja fel soha. Aztán gondolt egyet, várost, edzőt és úszónemet váltott s idén, közel a harminchoz, újra világbajnokként állt fel a dobogó legfelső fokára. Elmondhatatlan érzés volt a képernyő előtt szurkolni és látni a győzelmét, az örömét. Sírtam a Himnusz alatt s azt kívántam, hogy jövőre az olimpián együtt éljük meg ugyanezt : ő ott, a dobogó legfelső fokán, én meg itthon, állva-sírva, a televízió előtt.(Írta: Győri Andrea)