2024. Április 19. Péntek Emma napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
XI. Foltvarró Tábor – Karcag

2010-03-24 18:41:29

Karcag8.jpgA karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 2010-ben is megszervezi immáron szokásos foltvarró táborát, melyre minden kedves „foltos” barátunkat szeretettel várunk! A tábor az eddigi megszokott helyen, azaz a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola Kollégiumában kerül megrendezésre, így lehetőség van arra, hogy csendes, nyugodt körülmények között, egy helyen legyen a szállás, az étkezés és a szakmai programok. Ráhangoló tábor
Időpont: 2010. július 19-20. A haladó tábort megelőzi egy 2 napos ráhangoló tábor kedvcsináló programmal, ami természetesen nem csak a kezdőknek szól, de természetesen őket is nagy szeretettel várjuk. Akik eddig részt vettek rajta tudják, hogy mennyi sok hasznos információhoz jutottak állandó előadónknak köszönhetően még azok is, akik már évek óta elmélyülten varrogatnak. Program  1-2. nap: 2010. július 19-20. (hétfő-kedd): Varrós táska gyűrűs mappából Szakmai vezető: Kacsuk Éva Haladó tábor Időpont: 2010. július 21-22-23-24. A tábor időtartama 3+1 nap, azaz 3 önálló programmal, plusz egy nap (szombat) Ötletbörze.
 

A haladó tábor első napja július 21-e, szerda. Akik nem vesznek részt a ráhangoló táborban, de – távolság, illetve egyéb okok miatt – július 20-án érkeznek és kérnek szállást kérjük, jelezzék ez irányú igényüket a jelentkezési lapon! Programok  1. nap: 2010. július 21. (szerda): Táskavarrás + szalaghímzés annak, aki igényli Szakmai vezető: Oláhné Szente Györgyi  2. nap: 2010. július 22. (csütörtök): Korak Szakmai vezető: Gaudi Lajosné Marika  3. nap: 2010. július 23. (péntek): Ajándékok férfiaknak Szakmai vezető: Kacsuk Éva 4. nap: 2010. július 24. (szombat): Ötletbörze Szakmai vezető: Bárki, aki szeretne másokkal ötleteket, mintákat, praktikus fogásokat megosztani. Nem előadásszerűen, hanem kis munkacsoportokban. Tavaly nagy sikere volt! Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet, mely visszaküldhető postai úton, faxon, vagy e-mailben Jelentkezési lap igényelhető a megadott elérhetőségeink bármelyikén is postai cím megadásával. Elérhetőségeink: Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 5300 Karcag, Dózsa György út 5-7. Telefon/Fax: 59/503-403, 503-224 E-mail: czagika@derynekarcag.hu Kapcsolattartó: Czimbalmos Ágnes (30/316-3036) Jelentkezési határidő: 2010. június 04. (péntek) A jelentkezéseket érkezés sorrendjében tudjuk fogadni.
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu