2024. Április 16. Kedd Csongor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
2010-ben is bazi nagy! Abádszalókon

2010-03-09 09:21:56

bollerverseny_038.jpgA Tiszator Böllérfesztivál 2007-ben indult útjára. A szervezők elhatározták, hogy minden év február legvégén vagy március elején Tisza-tavi Böllérversenyt rendeznek, melyben meghívott csapatok mérik össze tudásukat és ügyességüket, bemutatják településeik, családjaik hagyományait. A rendezvény időpontja végül úgy módosult, hogy március 2. hétvégéjére került. Ez pedig 2010-ben egy hosszú hétvége első három napja: március 12-13-14. Pénteken Böllérfalva felépítése zajlik, este pedig a Csillag születik két sztárja, valamint egy színészházaspár produkciója mellett előre eszik a disznó bőrére a szerencsés 300 fő, amely helyet kap a nagysátor asztalainál. Szombaton jár csúcsra a rendezvény, ekkor vélhetően 25-30 csapat mutatja be, hogy dolgozik feléjük egy összeszokott böllércsapat. Lesznek közöttük települési csapatok, de szakmák képviselői is megjelennek: tűzoltók, mentők, rendőrök forgatják boszorkányos ügyességgel a késeket. A színpadokon, az utcákban és a portákon népzene, néptánc, valamint a sztárvendégek produkciói láthatók. Kató néni portáján pedig sztárfőzőcske lesz, és itt lehet majd akkor is kóstolóhoz jutni, ha a csapatoknál átmenetileg vagy végérvényesen elfogynának a finomságok. Apropó kóstolás: A Tiszator lényege, hogy a látogatók megízlelhessék a toros ételeket. Bár átmeneti kóstolóhiány az idén is előfordulhat, mindenki hozzájuthat legalább néhány kóstolófalathoz. (forrás:www.tiszator.eu)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu