A kunok - a legtöbb nomád törzsszövetséghez hasonlóan - több törzs egymásba olvadásával alakultak néppé. Először nézzük meg, hogy kikből is állt ez a frissen létrejött törzsszövetség.
A névadó kunok neve nagyjából minden nyelvben valami olyasmit jelent, hogy fakó (magyar: kun, türk: kuman/koman, orosz: polovec, örmény: hartes). Források alapján a kunok egykor a Huang Ho (Sárga-folyó) kanyarjától keletre élhettek, több türk nép társaságában - és szintén a források szerint nesztoriánus keresztények voltak. A kitajok a 10. században azonban terjeszkedni kezdtek errefele, ezzel nyugat felé szorították a kunokat, akik viszont a tőlük nyugatra élő sári népet is távozásra kényszerítették (ekkor még mindig Belső-Ázsiában járunk). A sárik valószínűleg a szári ujgurok voltak (az ujguroknak kicsit korábban birodalmuk állt fent a térségben - ugyanakkor ne keverjük össze őket a ma Belső-Ázsiában élő ujgurokkal). A két menekülő népcsoport így érkezett el a Nyugat-szibériai-alföld déli sávjába, ahol (források szerint) már a 8. század óta élt a kipcsak törzsszövetség. Hogy itt pontosan mi történt, azt nem tudni, az viszont biztos, hogy a 11-12. századra már kialakult az a törzsszövetség, amelyet kun néven ismerünk.Ettől az időszaktól kezdve már Európa közvetlen szomszédságában éltek - és bár az Urál, és a Kaszpi-tenger közötti átjárót az úzok birtokolták, a déli és a középső Urál közötti alacsonyabb területen már ekkor átkeltek Európába, ahol kapcsolatba kerültek nem csak a volgai bolgárokkal, hanem az orosz fejedelemségekkel is. Vagyis már azelőtt Európa látóterébe kerültek, mielőtt ténylegesen megjelentek kontinensünkön. Persze ez utóbbi sem váratott sokat magára. A kitajok nyomása miatt egyre nyugatabbra kényszerültek Belső-Ázsiából a még ottmaradt törzseik is, és ahogy ilyenkor lenni szokott, a dominó kissé megborult, és ők pedig a tőlük nyugatabbra élő úzokat noszogatták meg, hogy haladjanak tovább. Az itt részletezett események a korábbi, besenyőkkel és úzokkal foglalkozó posztban is elolvashatóak. Mindennek az eredményeképpen a kunok az Irtistől a Kárpátokig terjedő sztyeppeövezet egyedüli uraivá váltak.
A kunok által uralt terület-Törzsi szervezet (a képen: Kun kőszobor Luganszk mellől) A kunok alapvetően nem álltak központi irányítás alatt. Ez amúgy sem volt igazán lehetséges, merthogy egy ekkora óriási területen akár egy kezdetleges központi hatalmat kiépíteni nem lett volna egyszerű feladat. Másrészt viszont ez a kun törzsszövetség - mint az előbb láthattuk - etnikailag sem volt egységes. A kunok alapvetően öt nagyobb szállásterület köré szerveződtek. Legkeletebbre az Irtis és az Urál között nomadizálók éltek. Ettől nyugatabbra az Urál és a Volga között élő csoportot találjuk, a legerősebb törzs - mint általában a nomádok esetén - középen, ez esetben a Dnyeper és a Volga között legeltetett, a negyedik a Dnyeper és Dnyeszter, az ötödik pedig a Dnyeszter és az Alsó-Duna között élt. A központosítás kezdeti törekvései a 12. század végén, 13. század elején kezdtek megjelenni, Köncsek kán, majd fia, Jurij "uralma" idején (bár ez az uralom hasonlatos lehetett a Géza előtti magyar fejedelmek teljes törzsszövetség feletti uralmához). Ezeket a próbálkozásokat az 1223-as Kalka folyó menti csata zárta le, ahol a kun-orosz sereg vereséget szenvedett az akkor még inkább csak terepfelmérést tartó mongoloktól. A kun törzsszövetség ekkor gyakorlatilag felbomlott, egyesek nyugat, mások délnyugat felé kezdtek el menekülni, voltak, akik meg helyben maradtak.
Kapcsolataik a környező népekkel A hatalmas területeken élő kunok a legkülönbözőbb népekkel kerültek kapcsolatba, és ennek következtében viszonylag sok forrás szól minderről. A legintenzívebb kapcsolatban az orosz fejedelemségekkel voltak természetesen, ez a kapcsolat pedig eléggé ellentmondásos volt - de korántsem csak ellenséges. Egy oroszok és kunok közötti háborúról szól például az Igor-ének, az egyik legkorábbi orosz nyelvemlék, de az 1223-as Kalka menti csatában a fejedelemségek és a kunok együtt vettek részt (és szenvedtek vereséget a mongoloktól). A kunok hol ellenséges, hol szövetséges viszonyban voltak tehát az orosz területekkel, mivel a fejedelemségek egymással is elég sokat küzdöttek, a kunok hol egyik, hol másik fejedelemség seregeiben tűntek fel zsoldosként. A kun törzsfők, és orosz fejedelmek között pedig az esetleges szövetségeket dinasztikus házasságokkal pecsételték meg rendre.

---

Hasonló volt a kunok szerepe a Balkánon is. Bizánc is szívesen fogadta fel őket zsoldosként, máskor a kunok rabolták végig az Alsó-Duna menti területeket. A kunoknak szerepük volt a 12. század végén újra függetlenné váló Bulgária létrehozásában (az Aszen családot hol kun, hol pedig vlach eredetűnek írják le), és később a havaselvi román fejedelemség megalakulásában is.
A kunok Magyarországra nézve is veszélyt jelentettek időnként, nem véletlen, hogy az erdélyi hágók környékére határvédőket telepített a központi hatalom (ekkor alakult ki a székely székek rendszere, illetve Fogarasba besenyőket telepítettek le). A 13. század elején viszont magyar részről már a terjeszkedés merült fel velük szemben, ezért hívta be II. András a német lovagrendet, hogy megtérítse (és az országba integrálja) a kunokat. A lovagrend ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (PC-ül fogalmazva), és távozásra lett bírva, de a Milkón megalapított püspökség megmaradt, és továbbra is aktív maradt egészen a tatárjárásig. Az sem véletlen, hogy a keleti felfedezőutak (Julianus útja) is ekkor indultak. 1223 után még kedvezőbbé vált a helyzet, mert a kunok ereje amúgy is megroppant, de sajnálatos módon ez mindössze 1241-ig tartott.
A bukásuk
A Kalka menti csata (1223) a kun törzsszövetség felbomlását eredményezte.  A kunokat a mongolok 1241-ig részben alávetették, részben pedig menekülésre kényszerítették, lényegében megszűntek tényezőnek lenni, de nem tűntek el. A legnagyobb csoportjuk Magyarországon települt le (erről, és magyarországi történetükről később lécci kolléga fog posztot írni), de kisebb csoportjaik a Balkánra is menekültek, és a jelek szerint az Alsó-Duna mentén viszonylag függetlenek tudtak maradni a mongoloktól, mert a 14. század elején még jelentős szerepük volt az itt kialakuló havaselvi vajdaság elitjének létrehozásában. A kunok mongolok által alávetett része pedig fontos szerepet játszott különböző népek etnogenezisében: a krími tatárok lényegében az itt élő kunok leszármazottjainak tekinthetőek, csak identitásuk változott meg. Szintén valószínűleg a kunok leszármazottjai a Moldáviában élő gagauzok (török nyelvű népcsoport), illetve egyes feltételezések szerint a Dobrudzsában élő törökök is. Nagy szerepük volt a kazahok etnogenezisében is, sőt, a kozákság kialakulásában is szerepük lehetett. Önálló etnikumként azonban ma már nem léteznek, legtovább Magyarországon maradtak fent, a 16-17. században olvadtak be végleg a magyarok közé. (forrás: történelem mindenkinek blog)