2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Belovagol hazánkba Csaba királyfi

2014-08-19 16:28:05

g.nagy_1.jpgG. Nagy Ilián darabját, a Csaba királyfit 2011-ben mutatták be Erdélyben. A székely nemzeti rockoperát augusztus 19-én Püspökladányban láthatja először a magyar közönség.
„A Csaba királyfi székely nemzeti rockopera a magyarság és a székelység újra egymásra találásának műve. Csabáról - azon túl, hogy a székely himnuszban szerepel a neve- nagyon keveset tudunk. Ő Attila király fia, akinek testamentuma szerint jött haza Álmos” – így mutatja be a szerző, G. Nagy Ilián művét, melyet 2011-ben mutattak be először Erdélyben, Gyergyószárhegyen nagy sikerrel. Most elérkezett a magyarországi ősbemutató ideje, ahol ugyancsak azok az erdélyi és anyaországi énekesek viszik színre az előadást, mint három évvel ezelőtt a Lázár kastély udvarán. Így például Csabát az a Ráduly Botond Manó alakítja, aki Erdély hangja volt, de Rudán Joe is főszerepet vállalt az előadásban.
A magyarországi ősbemutató 2014. augusztus 19-én este 20:30 kor lesz Püspökladányban a katolikus templom mögötti sok embert befogadó Csaba mezőn, a város központjában. Az előadás ingyenes, s aki megteheti támogató CD-t vehet 1.000 forint ellenében, ami csak erre az alkalomra készült és a rockopera slágereit tartalmazza.(forrás:kulturpart.hu, fotó: by Szid)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu