Ütős ötös. Öt fiatalember és egy kamionnyi hangszer.  A Talamba koncertezik az éppen használatos egy-kétszáz zeneeszközzel. Az együttes tagjai négy-ötszázfajta ütőhangszeren játszanak, de fülbemászó muzsikát képesek elővarázsolni műanyag hordókból, kukákból, seprűkből vagy vastelepi szemét, esetleg autóroncs segítségével. Lehetetlen besorolni a csapatot egyetlen zenei stílusba, játszanak komolyzenét, népszerű slágereket, tartanak hangszerbemutatókat gyerekeknek, előadnak mesejátékot, ha kell  bohóckodnak, jelmezbe bújnak. Sajátos humor hatja át az előadásaikat. Az ütős hangszerek között könnyebb az átjárás, mint például a vonósoknál – mondja Zombor Levente, a Talamba Ütőegyüttes vezetője. Tíz év sok-sok munkája van az együttesben, és talán most kezd beérni.
– Hogyan kezdődött?
– Öt fiú, az ország öt tájáról a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán találkozott. Szabó István tanított bennünket, aki ugyan gyakran nem értett egyet velünk, de adott lehetőséget, hogy megvalósítsuk a saját zenei elképzeléseinket. A kötelező kamarazene-órákon kezdtük az együtt muzsikálást, Talamba néven 1999-től koncerteztünk, akkor még nyolcan. Miután lediplomáztunk, öten maradtunk Debrecenben, és megpróbáltuk a lehetetlent: hangszerek nélkül zenélni. Addig ugyanis a főiskola eszközein játszottunk. Hírnevünk már volt, „csak” hangszereket kellett keríteni. Összeszedtünk tehát különféle használati tárgyakat, műanyag kukát, dobozokat, Trabant-légszűrőt, és ezekre írtuk a darabokat. Minden koncertbevételünket hangszerekre költöttük, tanításból és egyéb munkákból éltünk. A milliós hangszereinket azonban még egy dohos pincében tároltuk. Minden előadásra úgy mentünk, hogy „hátha itt próbatermet is kapunk”.
– Az ország másik felére kellett eljutniuk, hogy Gödöllőn találjanak új otthonra.
– A város európai színvonalú próbatermet ajánlott. Állást, lakást azonban nem. Jobbára családdal, gyerekkel, 28-30 évesen – ki könnyebben, ki nehezebben döntött– elfogadtuk a felkínált lehetőséget, és elindultunk Gödöllőre.
(forrás: www.kepmas.hu A teljes cikk a decemberi Képmás magazinban)